Az Artisjus Zenetanári Díjjal azokat a zenepedagógusokat jutalmazzák, akik tanári pályafutásuk során nagy hangsúlyt fektetnek a kortárs magyar zene terjesztésére, missziójuk, hogy a felnövekvő muzsikusnemzedékek anyanyelvükként értsék és interpretálják a kortárs magyar zenét. Az Artisjus Előadóművészi Díjban azok az előadók részesülnek, akik művészeti tevékenységük során előtérbe helyezik a kortárs magyar darabokat, és küldetésüknek érzik, hogy minél szélesebb közönséghez juttassák el ezeket a zeneműveket.
A könnyűzene területén előadói díjban részesül Berki Tamás jazzénekes, dalszerző, aki 18 éven keresztül volt az MZTSZ Kőbányai Stúdió énektanszékének vezetője, 27 évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékének tanára, valamint Elek István szaxofonművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékének szaxofontanára, és Lantos Zoltán jazz- és worldmusic-hegedűművész, elektronikus multimédia-művész, zeneszerző, költő, szövegíró, a Snétberger Zenei Tehetség Központ vendégtanára. Előadói posztumusz díjat kapott az idén szeptemberben elhunyt Póka Egon basszusgitáros, zeneszerző, aki a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió alapítója és igazgatója volt. Posztumusz részesül a díjban az idén júniusban, 55 évesen elhunyt Szappanos György basszusgitáros is, aki virtuóz játékáról volt híres, és magántanítványait, egyebek mellett a Madách Színházban a Rocksuli musical basszusgitáros gyerekeit készítette fel nagy sikerrel
A komolyzene területén előadói díjban részesül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendékeiből 2001-ben alakult Corpus Harsona Quartet; Ernyei László harmonikaművész és tanár, egyetemi adjunktus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harmonikatanszakának és a 13. Kerületi Zeneiskola harmonikatanszakának vezetője. Előadói díjban részesül még Onczay Zoltán csellóművész, a MÁV Szimfonikus Zenekar és a Madrid Soloists szólamvezetője, a Celectro-electroacoustic projekt tagja, a Fejes Művészeti Akadémia alapító tagja, valamint a Somogyi Vonósnégyes, amely a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt hallgatóiból 1997-ben alakult. Díjat kapott Szűcs Péter klarinétművész, az UMZE Kamaraegyüttes tagja, a Zeneakadémia doktorjelölt hallgatója, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának klarinét főtárgy- és kamarazene-tanára, valamint Váradi Judit zongoraművész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar egyetemi docense.
Könnyűzene területén posztumusz zenetanári díjban részesül Gonda János zongoraművész, zeneszerző, zenetörténész, főiskolai tanár, a magyar jazzélet meghatározó alakja, aki idén márciusban 89 évesen hunyt el. Könnyűzene területén zenetanári díjat kapott Friedrich Károly jazzharsonás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékének nyugalmazott docense, valamint Nesztor Iván jazzdobos, zenész-zeneszerző, az Erkel Ferenc Zeneiskola dobtanára, a Ritmusjáték és Jazzdobolás című tankönyvsorozat szerzője, népzenekutató. Zenetanári díjban részesül Riha Emil dobos, a Budapesti Operettszínház zenekarának nyugalmazott tagja, a Tárnoki Ütősegyüttes alapítója és vezetője, valamint Tornóczky Ferenc gitáros, zeneszerző, a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóhelyettese, gitár- és zenekari gyakorlat tanára.
Komolyzene területén zenetanári díjat kapott Bali János furulyaművész, karnagy, zenetörténész, zeneszerző, a Budapest Improvisers Orchestra tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Széchenyi Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója. A díjban részesül Holló Aurél, az Amadinda együttes, az UMZE Kamaraegyüttes tagja, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium tanára, zeneszerző, valamint Horn András klarinétművész, nyugalmazott klarinét- és kamarazene-tanár, a középiskolai fúvóskamarazene-oktatás tantervének társszerzője. Zenetári díjban részesül Romos Zsolt fuvolaművész-tanár, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar egyetemi docense, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója és gyakorlatvezetője, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium fúvós tanszakvezetője, valamint Szakály Ágnes, a Tóth Aladár Zeneiskola és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola nyugalmazott tanára. Posztumusz díjazott Szilvágyi Sándor gitárművész, tanár. A magyar gitárosközösség meghatározó tagja idén szeptemberben, 57 évesen hunyt el.
Fejléckép: Friedrich Károly, Szűcs Péter, Lantos Zoltán és Holló Aurél (fotó/forrás: Szakács Domonkos, Hamarits Zsolt, Mohai Balázs / Artisjus)