Plusz

„A különleges versenyeket szeretem” – Salánkiné Knopfler Szilvia, a Mester-M díjazottja

2025.05.05. 15:35
Ajánlom
1998 óta tanít gödöllői Török Ignác Gimnáziumban a kéttannyelvű képzésben, emellett tanárjelöltek mentorálásával, valamint digitális pedagógiával is foglalkozik. Nem hisz a frontális oktatásban, mint mondja, a gyerekek kreativitását szeretné fejleszteni. Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Salánkiné Knopfler Szilvia történelem-angol nyelv és irodalom szakos tanárt ismerhetik meg.

Salánkiné Knopfler Szilvia a gödöllői Török Ignác Gimnázium történelem- angol nyelv és irodalom szakos tanára. Diákjai éppolyan eredményesen szerepelnek az angol nyelvi megmérettetéseken, mint a történelmi témájú OKTV-ken, az Országos Problémamegoldó Középiskolai Versenyeken, vagy éppen az Országos Tudományos Diákkör középiskolai tagozatában, és a NATO-ról szóló versenyen.  Munkája során több tantárgy tudásanyagát összekötő projekteket tervez és valósít meg, így jelenítve meg az élet komplexitását az iskola falai között.

Minden tanítványában meglátja a tehetséget, a hazánkba menekültként érkező és a nyelvet még nem beszélő diákban is.

Szakmai tudásával a pedagógushallgatók egyetemi képzésében is szerepet vállal. Szívügye az iskola digitális átalakulása, aktívan részt vesz a digitális tananyagok fejlesztésében, a Microsoft Innovatív Iskola program egyik elindítója a gimnáziumban.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Salánkiné Knopfler Szilvia (Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)

Sorozatunk előző részei

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Keleti Éva

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése, 1955 óta fotózott, színházi fényképezésben iskolát teremtett. Keleti Éva, a magyar fotóművészet ikonikus alakja 94 éves volt.
Klasszikus

Kurtág György a Zeneakadémia díszdoktora lett

A hamarosan századik születésnapját ünneplő zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori növendékének február 6-án este adta át az elismerést az intézmény vezetősége.
Klasszikus

A külföldi magyar közösségekhez is szól a Concerto Budapest Mozart Planet-sorozata

Ötven hazai település mellett nyolc európai fővárosba is eljut a Concerto Budapest művészeinek Mozart Planet elnevezésű koncertkörútja, melynek során hazai közösségekbe és külföldi városokba viszik el a klasszikus zene harmóniateremtő üzenetét.
Vizuál

A titkosügynök: hamarosan a mozikban a brazil sikerfilm

A Cannes-ban és a Golden Globe-on is díjazott Kleber Mendonça Filho új filmje egy erőszakos múltja elől menekülő apa történetén keresztül rajzol sötét képet Brazíliáról. A négy Oscarra jelölt A titkosügynök február 19-étől látható a magyar mozikban. Előzetes a cikkben!
Vizuál

Gyémánttal csábít az Art and Antique: rekordkiállítás, több mint ötven galéria a Bálnában

Minden eddiginél nagyobb területen és több kiállítóval jelentkezik február 26. és március 1. között az ország legnagyobb összművészeti seregszemléje. Idén ötven galéria jelezte részvételét, az Art and Antique szervezői pedig látogatói rekordra számítanak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Barokktól kortársig, a táncszínháztól az arab operáig – itt a Bartók Tavasz programja

A műfaji határokat is feszegető összművészeti fesztivál programjai között a kortárs táncszínház egyik legelismertebb társulatának produkciója, az arab opera varázslatos világa, valamint barokk remekművek világhírű előadói is szerepelnek.
Plusz Zöldhullám

„Mert a jövő számít” – zöld úton a Magyar Földrajzi Múzeum

A Magyar Földrajzi Múzeum 2024 nyarán lépett a Zöld Múzeum útjára: zöld múzeumpedagógiai foglalkozások, környezetvédelemmel kapcsolatos programok, előadások és workshopok várják az érdeklődőket az érdi intézményben.
Plusz magazin

Hogy kerül József Attila egy divatbemutatóra? – interjú Bereczki Nórával, a Digital Umami alapítójával

Bereczki Nórát, a Digital Umami alapítóját az foglalkoztatja, hogyan tartható meg az irodalom, a képzőművészet és az alkotói gondolkodás súlya egy technológia által formált világban. Interjú.
Plusz interjú

„Ez a nép többet érdemel” – interjú Peremartoni Krisztinával, aki testközelből élte át az iráni tüntetéseket

A Jászai Mari-díjas színművész január 16-án reggel közösségi oldalán számolt be arról, hogyan sikerült elhagynia Iránt. Peremartoni Krisztinát hazajutásáról, az ott szerzett benyomásairól kérdeztük. Villáminterjú.
Plusz ajánló

Gyógyító irodalom és űrbéli üzenet a XV. kerület magyar kultúra napi programsorozatán

Az irodalom lelki, gyógyító hatását középpontba állító beszélgetéssel indul a Csokonai15 idei magyar kultúra napi programsorozata január 20-án, a folytatásban pedig színházi est, hangverseny és tudományos beszélgetés várja az érdeklődőket.