Plusz

A kultúra támogatói – Első alkalommal adták át az Art is Business Díjakat

2019.12.18. 14:50
Ajánlom
Ünnepélyes keretek között, a hazai kulturális és forprofit szcéna jeles képviselőinek jelenlétében adták át az első Art is Business Díjakat december 17-én a Nemzeti Múzeumban. A Fidelio különdíját Radnóti Zsuzsa dramaturg vehette át.

A kortársPRos által alapított díj célja, hogy példaértékű vállalatok és magánszemélyek kiemelésével megmutassa: a kultúra támogatása és a kulturális szereplőkkel való együttműködés rendkívül hasznos, értékteremtő, hatása pedig hosszútávra kiterjed.

Az elismeréseket nagyvállalati, kis- és középvállalkozási és mecénás kategóriákban osztották ki. Vállalatok pályázat útján, magánszemélyek pedig a kulturális szcéna ajánlásával kerülhettek a jelöltek közé. A díjazottakat olyan pályázók és jelöltek közül választotta ki a szakmai kuratórium, akik az elmúlt időszakban transzparens jelenléttel, értékteremtés és -megőrzés céljával, valamint stratégiai szemléletmóddal támogatták a művészeti szcéna szereplőit.

A képre kattintva galéria nyílik:

A Fidelio „Művészek a művészekért” különdíjában a Fidelio magazin szerkesztőségével közösen hozott döntést a díj kuratóriuma. Az elbírálási folyamatban olyan kommunikációs szakemberek vállaltak szerepet, akik nagy rálátással rendelkeznek a művészeti piacra. A kuratórium tagjai: Juhász Dóra, a Müpa PR-vezetője, Batta Barnabás, a Mitte Communications stratégiai vezetője, Fehér Zsuzsanna, a Ludwig Múzeum marketing- és kommunikációs vezetője, Drucker Dávid, a Trafó marketing- és kommunikációs vezetője, valamint Balogh Máté András, a kortársPRos ügyvezetője, a díj alapítója.

A 2019-es év Art is Business díjazottai:

  • Nagyvállalati kategória: B.Braun Magyarország

  • Kis-és középvállalkozás kategória: Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet

  • Mecénás kategória: Egri Orsolya, a Tranzit Art Café alapítója

A díjátadó háziasszonya Hámori Gabriella színművész volt. Az esemény fényét fellépésükkel emelték a K2 Színház tagjai, a Jamese zenekar, a Kamara Akadémia Egyesület művészei, Hartmann Domonkos (cselló) és Andreas Siles-Mellinger (hegedű), valamint Maurer Milán és Esterházy Fanny táncművészek. A díj Ábel Tamás üvegművész alkotása.

Az Art is Business Díj alapgondolatait a kéthavonta megjelenő, kereskedelmi forgalomban nem, csupán célcsoport orientáltan terjesztett Art is Business magazin adja. A prémium lapban olyan vállalati vezetőket, menedzsereket, mecénásokat, művészeti menedzsereket és kulturális szereplőket mutatnak be, akik a saját tevékenységük által követendő és értékteremtő példával járnak elöl.

Az Art is Business Díj pályázatát 2020. májusában írják ki újra.

Egy mecénás gesztusa – Radnóti Zsuzsa az érdekmentes gondolkodásról

Kapcsolódó

Egy mecénás gesztusa – Radnóti Zsuzsa az érdekmentes gondolkodásról

Radnóti Zsuzsa két éve Kossuth-díjat kapott sok évtizedes színházi munkájáért. A kitüntetéssel járó juttatás egy részéből kortárs irodalmi alapítványt hozott létre, amely idén először ítélte oda a Kortárs Magyar Dráma-díjat. Ezt a mecénásgesztust díjazta az Art is Business Díj kuratóriuma a „Művészek a Művészekért” elismeréssel, amelynek a Fidelio a védnöke.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Plusz

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.
Plusz

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Zenés színház

OJD-ügy: Érdemi reakciót várnak a vezetőktől az Operettszínház művészei

Harmincöt társulati tag aláírásával jelent meg egy közlemény az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben az Operettszínház tagjai arra kérik a teátrum vezetőit, nyilatkozzanak arról, milyen hatással vannak a kifizetések a színház gazdálkodására és a művészi munkára.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz interjú

Lábas Viki: „Vállalom azt, ami van” – a Kultikötőben látható az Az én szívem játszik

Az Az én szívem játszik azokat az apró, hétköznapi pillanatokat szeretné megragadni, amelyekért érdemes minden reggel újrakezdeni, és tiszta lappal álmodni a jövőről. Lábas Viki-interjú.
Plusz hír

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Plusz hír

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.
Plusz hír

Orbán János Dénes ügyének kivizsgálását kéri a Színházi Kritikusok Céhe

„Az Orbán János Dénesnek kifizetett 541 millió forint 227 millió forinttal több, mint amennyit 2023-ban a kormány elkülönített az összes budapesti székhelyű független színház egész éves működésére.” – olvasható a Színházi Kritikusok Céhének levelében.
Plusz ajánló

Ezernyi mécses fénye színezi a Dunát ezen a hétvégén Szentendrén

Minden eddiginél változatosabb élményt ígér július 18-án, szombaton a szentendrei Gyertyaúsztatás: nemzetiségi és testvérvárosi fellépők kavalkádja, látványos vízibemutató, koncertek, táncház és ezernyi lebegő mécses koronázza meg a Duna ünnepét.