„A Netflix-nézés is a szakmai felkészülésem része” – Mestra Ágota, a Mester-M kitüntetettje

Az országban ezekben a hetekben zajlanak az érettségik, ami nemcsak a diákok, hanem bizonyos értelemben a pedagógusok számára is különleges időszak. Ön hogyan éli meg ezt?

Nagyon élvezem ezt az időszakot, mert ilyenkor bizonyos értelemben én is vizsgázom. Ekkor látszik igazán, mennyit fejlődtek a diákok az elmúlt évek során, és szerencsére többnyire sikerélményben van részem. Az angolérettségire – különösen az emelt szintű vizsgára – való felkészítés számomra kifejezetten örömteli feladat. A legtöbb tanítvány nagyon motivált, ráadásul már az érkezésükkor, kilencedik osztályban is jó nyelvi alapokkal kezdenek, amiben nagy szerepe van annak, hogy a mai fiatalok sokkal természetesebb módon találkoznak az angol nyelvvel a mindennapokban. Az én feladatom inkább az, hogy ezt a meglévő tudást rendszerezzem, finomítsam, és az érettségi követelményei felé tereljem. Gyakran mondom a diákjaimnak, hogy amit a vizsgán mondanod kell, az nem feltétlenül az élet, mert tudom, hogy a hétköznapokban nem így beszélünk, de ilyen helyzetben fontos megmutatni, hogy ezeket is ismerik és jól alkalmazzák. Úgy látom, ők élvezik a közös munkát, és mivel természettudományos orientációjú iskola vagyunk, számukra az angol gyakran olyan terület, amely némi megkönnyebbülést jelent, és az érettségi is valamivel kisebb teher.

Mi a legjobb tanács ilyenkor, amit egy diáknak adhat?

Ilyenkor mindig azt szoktam mondani nekik, hogy négy éven át keményen dolgoztak, rengeteg energiát fektettek a tanulásba, ezért most már nincs más dolguk, mint bízni a saját tudásukban. Engedjék el a feszültséget, és hagyják, hogy mindaz, amit az évek során megszereztek – a szókincs, a nyelvtani tudás – természetesen előjöjjön belőlük. A nyelvtanulás ugyanis nem olyan, mint egy magolásra épülő tantárgy, ahol az ember az utolsó este még gyorsan megtanul néhány tételt.

Az évek alatt elsajátított nyelvismeret sokkal mélyebben beépül.

Természetesen bennük is van izgalom, és az utolsó pillanatban gyakran úgy érzik, hogy semmit sem tudnak, ez azonban többnyire csak a vizsga előtti lámpaláz, ami hamar elmúlik. Az órákon nagyon sokat beszélgetünk, rendszeresen végzünk kommunikációs gyakorlatokat, így a diákok hozzászoknak ahhoz, hogy aktívan használják a nyelvet. Éppen ezért azt látom, hogy az érettségire többnyire nem gyomorgörccsel érkeznek, hanem kellő magabiztossággal és rutinnal.

Úgy fogalmazott, ön kifejezetten élvezi ezt az időszakot. Elképzelhető, hogy éppen ez a nyugodt, bizakodó hozzáállás az, ami a diákoknak is önbizalmat ad? Mennyire tud egy tanár személyisége hatni a tanulók teljesítményére?

Igen, ezt tudatosan próbálom átadni nekik.

Azt szeretném, hogy a megmérettetésekre ne félelemmel, hanem kíváncsisággal, önbizalommal tekintsenek.

Az érettségi ebből a szempontból nem is a legnehezebb helyzet számukra, sokkal nagyobb izgalmat jelent, amikor valamelyik diák külföldi intézménybe jelentkezik. Nálunk például elég sokan kapnak meghívást olyan rangos helyekre, mint a Cambridge-i Egyetem, ahol az első szűrőket követően még vár rájuk egy angol nyelvű felvételi beszélgetés, amely során a választott szakterületük kérdéseiről kell magas szinten társalogniuk. Ezekre nekem is komolyan fel kell készülnöm, hogy a lehető leghatékonyabban tudjak velük gyakorolni. Ugyanakkor éppen az a felemelő ezekben a helyzetekben, hogy a diákok rendkívül lelkesek és motiváltak.

Mestra Ágota tanítás közben (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)

Beszéltünk arról, milyen hatással lehet egy tanár a diákjaira, de ez fordítva is működik. Ön mit tanult a diákjaitól az évek során?

Sokszor gondolok arra, hogy a diákoknak köszönhetően én magam is fiatal tudok maradni, lélekben és szemléletben is. Amikor az ember nap mint nap tinédzserek között mozog, egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ellustuljon. Folyamatosan figyelni kell rájuk, megérteni a gondolkodásmódjukat, és állandóan lépést kell tartani velük, különben könnyen hiteltelenné válhat az ember. Az angol nyelv ráadásul különösen gyorsan változik, előfordul, hogy egy-egy kifejezésről én még a tankönyvekben szereplő jelentést tanítom, mire a diákok jelzik, hogy a beszélt nyelvben ezt ma már egészen másképp használják. Ezért szoktam tréfásan azt mondani, hogy nálam a Netflix-nézés is a szakmai felkészülés része. Nem elég egyszer megtanulni valamit az egyetemen, majd évtizedekig ugyanabból élni, mindig tanulni kell és követni a nyelv alakulását.

Idén Mester-M Díjjal ismerték el a pályafutását. A díjátadón vetített portréfilmben feltűnt, hogy az óráin a digitális eszközök is hangsúlyos szerepet kapnak. Mennyire tartja fontosnak, hogy a modern technológiát beemelje a mindennapi tanításba?

Előszeretettel használom a modern eszközöket, és ezen a területen is sokat tanultam a diákjaimtól, akik természetes közegként mozognak a digitális világban. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a technológia önmagában nem csodaszer. Nem attól lesz egy tanár sikeres, hogy mindent áthelyez az online térbe, hanem ha képes a modern eszközöket ötvözni a hagyományos, jól bevált pedagógiai módszerekkel. Az angolórákon számos interaktív feladatot, játékot használunk, amelyek segítenek fenntartani a diákok figyelmét. A mai tankönyvekhez már online felületek is kapcsolódnak, amelyek lehetővé teszik, hogy az anyagokat kivetítsem, hanganyagokat és videókat használjak. Ezek nagyon hasznos lehetőségek, de

az oktatás sikerét végső soron nem a számítógép, hanem a közösen végzett munka határozza meg.

Ha visszagondolok a saját angolóráimra, azokon gyakran kerültek szóba társadalmi kérdések, olyan témák, amelyek ablakot nyitottak a világra. Ön mennyire érzi fontosnak, hogy a tanórák ilyen értelemben is formálják a diákokat?

Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert az óráimon gyakran van lehetőségünk mélyebb beszélgetésekre. Ebben sokat segít, hogy – mint már említettem – a diákok már eleve jó nyelvi alapokkal érkeznek, így a nyelvtani ismeretek átadása mellett erre is jut idő. Természetesen az érettségi követelményeihez kapcsolódó témaköröket is fel kell dolgozzuk, de ezek kiváló gondolatébresztők lehetnek. Előfordul, hogy egy beszélgetés olyan őszinte és bizalmi légkörben zajlik, hogy az embernek már-már olyan érzése támad, hogy nem is angolórán ül, hanem egy önismereti beszélgetésen. Ilyenkor különösen fontos a pedagógus érzékenysége, hogy tudja, meddig mehet el. Ezek az alkalmak mutatják meg, hogy a nyelvórák sokszor jóval többről szólnak a puszta nyelvtanulásnál.

Mestra Ágota tanítás közben (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)

Ön szerint mivel lehet leginkább motiválni a diákokat?

Előfordul, hogy egy diák egész órán csendben ül, és rögtön látni lehet rajta, hogy nincs jó passzban. Fontos, hogy a tanár érezze, mikor érdemes megszólítani, és mikor jobb egy kis teret hagyni neki. Az ilyen feszültebb helyzetek oldásában számomra a humor az egyik leghasznosabb eszköz. Egy jól elsütött poén vagy egy viccesnek szánt kérdés képes megtörni a jeget. Sokat segít az is, ha a saját életemből hozok be témákat: amikor például szóba kerül, hogy nekem is van kamasz gyermekem, és elmesélek egy közös történetet, az gyakran kizökkenti őket, elkezdenek kérdezni, és folytatódhat a közös munka.

Úgy tudom, a hátrányos helyzetű diákok támogatása különösen közel áll a szívéhez. Hogyan lehet segíteni ezeket a fiatalokat abban, hogy kibontakoztassák a tehetségüket?

Iskolánk részt vesz az Arany János Tehetséggondozó Program munkájában, amely hátrányos helyzetű fiatalok számára teremt lehetőséget a továbbtanulásra. Ezekben az osztályokban talán még fontosabb a pedagógus emberi oldala, hiszen sokszor nem a gyerekek képessége hiányzik, hanem az önbizalmuk.

A legnagyobb feladat elhitetni a diákokkal, hogy ugyanolyan értékesek, és ugyanolyan eredményekre képesek, mint a kortársaik.

Ha ez sikerül, akkor szinte szárnyalni tudnak, és elképesztő fejlődésre képesek. Az ember néha váratlan helyzetekben kap visszajelzést arról, hogy volt értelme annak, amit csinál. Amikor egy sérülés miatt a szegedi klinikára kerültem, két egykori, az Arany János Programban tanuló diákom sietett oda hozzám, akik azóta a kórház munkatársai lettek. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy minden korábbi erőfeszítés értelmet nyert.

Szaktanácsadóként sokféle pedagógiai gyakorlatot lát közelről. Mennyire tanítható az a bizonyos emberi plusz, amely a szakmai felkészültségen túl a jó tanár–diák kapcsolat alapja?

Egy szaktanácsadói látogatás sokszor nehezített terep, hiszen amikor egy iskolaigazgató kezdeményezi a látogatást, a pedagógus gyakran úgy érzi, hogy ellenőrizni megyünk. Idő kell ahhoz, hogy kiderüljön számára, nem az a célom, hogy kritizáljam, hanem hogy segítsem, és ha van olyan meglátásom, amely hasznos lehet neki, akkor azt megosszam vele. Külső szemlélőként gyakran jobban látszik, hogyan működik a tanár és a diák közötti kapcsolat, milyen a légkör az osztályban, és hol lehetne egy-egy apró változtatással eredményesebbé tenni a tanítást. Azt gondolom, hogy a rendszer alapvetően jól működik. Sok esetben visszatérő látogatásra is felkérnek a kollégák, ami azt mutatja, hogy sikerült kiépíteni a bizalmat, és valóban tudtam segíteni.

Mestra Ágota tanítás közben (Fotó/Forrás: MOL – Új Európa Alapítvány)

Sok tanítványa külföldi egyetemeken folytatja a tanulmányait. Ön szerint mennyire versenyképes a magyar fiatalok tudása nemzetközi összevetésben?

Meggyőződésem, hogy a magyar fiatalok tudása nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét. És ezt nemcsak a gimnáziumi vagy egyetemi képzésben látom így. Ha például a szakképzés területét nézzük, ott is számos biztató példát találunk. Mórahalmon működik egy viszonylag fiatal szakképző intézmény, amelynek a diákjai rendszeresen kiemelkedő eredményeket érnek el különböző nemzetközi szakmai versenyeken. Ezek a sikerek is jól mutatják, hogy a fiatalokban megvan a megfelelő felkészültség és a kellő akarat.

Mit gondol, milyen készségekkel érdemes felvértezni a diákokat ahhoz, hogy sikeresen boldoguljanak a mai világban?

Azt gondolom,

az egyik legfontosabb készség a változásra és a folyamatos megújulásra való nyitottság.

Olyan gyorsan alakul körülöttünk a világ, hogy már nem elegendő egy tudást egyszer megszerezni, a tanulásnak soha nincs vége. Emellett egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy képesek legyenek eligazodni a rájuk zúduló információk között, és felismerjék, mire érdemes valóban időt és energiát fordítaniuk.

Ha már a folyamatos fejlődésről beszélünk: ön foglalkozik jelenleg valami új ismeretanyaggal?

Igen, jelenleg horgolni tanulok. Ez teljesen másfajta kihívás, mint amihez a munkám során hozzászoktam, itt nem elsősorban a tudásra, hanem a kézügyességre, a türelemre és a gyakorlásra van szükség. Időnként sokat bosszankodom közben, ugyanakkor hasznos tapasztalat is, hiszen emlékeztet arra, milyen érzés kezdőnek lenni, hibázni, újra próbálkozni akkor is, amikor valami elsőre nem sikerül. Tanulni ugyanis sohasem késő, és az ember akkor fejlődik igazán, ha hajlandó kilépni a saját komfortzónájából – még ha ehhez néha egy horgolótűre van is szükség.