A Normafán megbújó Hotel Olimpia a méltóságteljes elmúlás helyett a pusztulás nagyon is fizikai jeleit mutatja.
Az egykori recepciót csak az álmennyezet mintájáról ismerjük fel, ahogy átbotorkálunk világítás híján sötétben a hótól csúszós csempéken a törmelékkel és cserepekkel teleszórt fogadótérbe. Az egyik fal valaha üveg volt, most az épület más részeiből idehalmozott szobaajtókkal próbálják a betört üveget kipótolni – a hideg szempontjából hasztalanul.
Az 1972-ben több ütemben átadott – értsd: az olimpikonokat már beköltöztették, de az szálloda egyes részei még nem voltak készen – hotelt eredetileg a 71-es vadászati világkiállításra tervezték megnyitni. A határidő elmúlt, így a 72-es olimpiára készülő sportolók felkészülésének - vagy inkább pihenésének - helyszínéül nevezték ki.
A százötven sportoló idő előtti bekvártélyozása rögtön több problémára is rávilágított: például arra, hogy a vízilabda válogatottnak nem elég hosszúak az ágyak, így ezeket cserélni kellett. Szerencsétlenségükre a szigetelés hiányára is fény derült: több szoba is beázott az első esőnél. Mindezek ellenére Gyarmati Andrea úgy emlékszik, hogy jó dolguk volt a hotelben.
Az Olimpia (vagy Olympia) előbb Szálló, majd Hotel 1972-től 2002-ig üzemelt. Ez idő alatt volt nevéhez méltóan az olimpikonok kényelmét szolgáló luxusszálló, nemzetközi események helyszíne volt, majd mélyrepülésbe kezdett, először céges rendezvényeknek adott otthont, majd osztálykirándulásokat is szerveztek ide.
1993-ban privatizálták a szállodát és átkerült az IBUSZ- hoz. A rendszerváltás után történt egy kísérlet a luxusszálló imidzs felélesztésére, erre utalnak a 2002-ben érvényes 39 és 53 eurós (!) szobaárak - mivel a hotelnek ez volt az utolsó szezonja, sejthető, hogy ez sem járt sikerrel.
Az épület
A bejárattal szemben a recepciós pult mögött az egész falat számozott fakkok foglalják el. Eredetileg több, mint 180 szoba kulcsa lógott itt. A magasabb rangú vendégek, például a delegációvezetők igényeinek kielégítésére még apartmanokat is kialakítottak.
A földszinten az egykor impozáns recepciótól balra két étterem működött: a magyaros ételeket kínáló Malomkerék és a külföldi fogásokra specializálódott Evergreen szolgálta ki a szálló vendégeit és a közeli Normafáról betérő síelőket. Aki pedig csak egy kávét és süteményt kívánt, azt a Mézes Mackó cukrászda várta.
Mindebből mára meglepő módon a mindkét éttermet kiszolgáló konyha maradt a legjobb állapotban.
A pultok felett ma is ott várnak a felvett rendelések, a táblán pedig a kitűzött szállítólevelek.
Csak remélni tudjuk, hogy a steak burgonya, Holstein-szelet pürével, mentes vízzel végül eljutott a vendéghez. És nem küldték vissza, mint ahogy Hargitay András anekdotája szerint Szécsy Tamás úszóezdő tette annak idején a teljes válogatott vacsorájával, amikor a rántott hal mellé püré helyett sült krumplit kaptak.
Az épület bontás előtti bejárását szervező Hosszúlépés.járunk? városi sétákat szervező csapat alapos kutatómunkát végzett a szálló történetéről és magán a helyszínen is. Ez utóbbi eredménye az a pincelelet, ami ránézésre akár a Titanicról is származhatnak, ez egykor feltehetőleg a konyhai személyzet egyenruhája volt.
Ugyanitt bukkantak rá egy egész készlet pohárra, háromdecis korsókra és a mindenki gyerekkorából ismerős menzai kancsókra (Alföldi porcelán!).
A süteményezésnél valószínűleg izgalmasabb sztorikra gondoltak az olimpikonok, amikor a
"Jó hely az Olimpia, mert ami ott történik, az ott is marad"
- megjegyzést tették. Szintén a földszinten bújik meg ugyanis a Piros Elefánt nightclub. (A fura nevet az akkori igazgató kedvenc állatából és a berendezés színéből képezték.) A meghitt hangulatot inkább a helyiség apró mérete teremtette meg, mint a piros plüssel bevont ülésekből és a bokszokat megvilágító vörös villanykörtékből álló berendezés.
Az éjszakai klub egyik végében bárpult, szemközt egy apró színpad áll. Az egyik hangszóró mellett még látszik a plafonban a rúd nyoma. A leginkább barackszínűnek nevezhető falra gipsz drapériák applikáltak díszítésül. (Jelentésüket nem sikerült megfejteni.)
A Piros Elefánt vonzerejét növelte, hogy közvetlen kapcsolattal rendelkezett a szabadtéri medencéhez.
Ahova egyébként a recepciótól és az éttermekből is ki lehetett jutni, valószínűleg ez utóbbiakat nappal használták.
A földszinten, a recepció mögött előkelő üzletek sora húzódott, köztük fodrászat és szolárium gondoskodtak a megfelelő árnyalatokról és frizurákról. Erre található az uszodához kapcsolódó infrastruktúra: öltözők, úszómester, szauna is. A szálló teljes szolgáltatási palettával állt a vendégek rendelkezésére. A hetvenes években még modernnek számító szálloda (minden egyes szobához tartozott például fürdő) próbált lépést tartani a korral, így került bele a szolárium és építették hozzá az uszodát, de a hotel szép lassan elkopott.
A vendégek lehető legnagyobb kényelme érdekében a földszint Eötvös út felé eső – zajosnak ítélt - részén találhatóak az irodák: az értékesítés, könyvelés, az étteremvezető szobája. Az egyik falon a nyolcvanas évek mementójaként teljes falat befedő poszter, egy erdőrészlet (a túra egyik résztvevője jelezte, hogy gyerekkorában ő is épp emellett az ösvény mellett aludt.) A kiköltözéskor feltehetőleg rendezett irodákat azóta átforgatták az önjelölt ereklyementők. A kilencvenes évekből származó oklevelek, számlák, kártyanaptárak és céges iratok valószínűleg nem azok voltak, amire számítottak, így csak egyenletesen terítették a leleteiket a szőnyegpadlón és kibeleztek pár számítógépházat.
A távozás előtti szortírozásról a szobánként külön felhalmozott ágyneműk, székek, WC-kefék, lámpaburák, bibliák tanúskodnak. Az azóta betévedő vendégekről pedig kósza üres üvegek, cigarettacsikkek és szétzúzott mosdókagylók.
Az épület bontásának hírére úgy tűnik, fokozódott az önjelölt kincsvadászok érdeklődése.
Ott jártunkkor az önkormányzat emberei épp egy kábel kihúzásával foglalatoskodott. A megkésett árambekötés helyett kiderült, hogy riasztót szerelnek be, mivel a szervezett séták között is bukkantak fel idegenek az épületben. Vezetőnk szerint a három nappal korábbi bejárás óta is mintha tünedeztek volna el apróságok, például az olimpikonok képei közül néhány.
Az építész: Farkasdy Zoltán
Az épületet Farkasdy Zoltán dániás magyar építész tervezte, akinek élete is meglehetősen kalandos volt. 1941-ben kezdte a Műegyetemet, így 1945-ben végezte volna el, de közbeszólt a II. világháború. A gettó felállítását megelőző napokban még feladatokat adott le és zh-t írt az egyetemen, majd 1944. december 8-án kapott egy SAS behívót. Vagyis halálbüntetés terhe mellett be kellett vonulnia.
Ezt nem esetleges zsidó származás indokolta és nem is katonának vitték, hanem Magyarország és Németország egy államközi megállapodása miatt a háború utáni helyreállítási munkákhoz adta kölcsön hazánk a Műegyetemnek gyakorlatilag egy teljes évfolyamát tanárostul, rajztáblástul. Így került Farkasdy Dániába, ahol olyan kortárs építészek mellett tanulhatott és dolgozott, mint a Sydney-i Operaház tervezője, Jørn Utzon. Hazatérve a Budai Várban tervezett foghíjpótlásokat és az ő munkája a dunaújvárosi kórház. Ezekért meg is kapta az első Ybl-díját. A másodikat a Hotel Olimpia hozta meg neki.
Miért nem menthető meg a hotel?
Farkasdy Zoltán dániás magyar építész, a szálló megálmodója a tervezés viszonylagos kötetlenségéért az anyagok szigorú behatárolásával fizetett, vagyis csak a meghatározott anyagokkal és technikákkal dolgozhatott. A szálló alagútzsalus technikával épült. Ennek hátulütője, hogy minden fal tartófal. A szobák szélességét is meghatározta a zsaluk 2,5-2,7 méteres egységnyi mérete. Vagyis hiába járt el a szobák felett az idő, nem lehet őket átalakítani. A szállodában az anyagminőség is hagy kívánnivalót maga után.
A lépcsőt márványtapéta borítja és még az apartmanok falára is csak utánzat jutott valódi faburkolat helyett.
Az épület helyén a tervek szerint park lesz, illetve a fogaskerekű végállomását helyezik majd át.
A szálló bontásának dátuma eredetileg március 4-re volt, azonban ezt elhalasztották.
Az Önkormányzat információi szerint ezen a héten átadják a bontást végző cégnek az épületet, és hamarosan kezdődnek a munkálatok.
Hosszúlépés.járunk?
Az épület bontása előtti bejárást a Hosszúlépés.járunk? városi sétákkal foglalkozó csoport szervezte a tulajdonos önkormányzat támogatásával, akik kíséretet is biztosítottak a csoportoknak. A három nap összesen 21 sétájára szinte pillanatok alatt betelt minden hely. Az érdeklődők közt akadt a szálloda egykori dolgozója, az étteremvezető unokája, de külföldi érdeklődő is.
„Minden sétához igyekszünk minél szélesebb körben anyagot gyűjteni: interjúzni, kutatni.”
- meséli túravezetőnk, Kovács Tamás György tájépítész. „A Hotel Olimpia esetében beszéltünk például a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteménnyel, Kálmán Péter egykori igazgatóval, más egykor itt dolgozókkal és rendszeres vendégekkel. Átnéztük a korabeli újságok vonatkozó cikkeit (pontos számot nem tudok mondani, de összesen erre a sétára körülbelül 300 cikket dolgoztunk fel). Elolvassuk a vonatkozó könyveket, életrajzi írásokat, szakkönyveket és más irodalmat. Ha lehet, idézünk vonatkozó szépirodalmat is. Ezen felül pedig mindig van valami: filmeket nézünk, amiben feltűnik a helyszín, tervrajzokat, térképeket böngészünk, tárgyi emlékeket gyűjtünk.”
Bár a Hotel Olimpiába már nem indítanak több csoportot, hasonló témájú sétákat találhatnak a Hosszúlépés.járunk? honlapjára kattintva.
Fejléckép: Eötvös út 40., Hotel Olimpia., 1972 (Fotó/Forrás: Bauer Sándor / Fortepan)
hírlevél
