Plusz

A projekt

2011.10.01. 20:39
Ajánlom
Arra az elhatározásra jutottunk, hogy egyik büszkeségünket, az iskolai Színjátszó Fesztivált a korábbi helyszínek helyett a 2011/2012. tanévben saját falaink között rendezzük meg. Ehhez azonban anyagi lehetőségeinket messze meghaladó kezdeti beruházásra van szükségünk: ehhez kérjük támogatásukat.

A Trefort diáksága és tanári kara szinte nap mint nap szembesül az épület legnagyobb korlátjával: a nagy közösségi tér hiányával. A hétköznapokon túl ünnepeink és más, hagyományos (és nem hagyományos) rendezvényünk is megsínyli, hogy az iskola kizárólag az udvaron tud összegyűlni. Ha tehetnénk, terjeszkednénk jobbra-balra, felfelé vagy akár a föld alá is - de nem tehetjük. Az egyetlen lehetőségünk, hogy meglévő tereinket alakítjuk át, hogy azok minél inkább alkalmassá váljanak az egész iskolát megmozgató programok befogadására - és így minél kevesebbszer kelljen külső helyszíneken vendégeskednünk.

Arra az elhatározásra jutottunk, hogy egyik büszkeségünket, az iskolai Színjátszó Fesztivált a korábbi helyszínek (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, Ódry Színpad) helyett a 2011/2012. tanévben saját falaink között rendezzük meg. Bár színháztermet nem tudunk néhány hónap alatt építeni, színházi teret létre tudunk hozni.

Ebben az évben a Színjátszó Fesztivál előadásainak nagy része a földszinti nagytanáriban, kisebb része (talán) az iskola más tereiben - osztályteremben, tornateremben, a pincében vagy éppen folyosókon - kerül bemutatásra. Ehhez azonban anyagi lehetőségeinket messze meghaladó kezdeti beruházásra van szükségünk: ehhez kérjük támogatásukat.

Mit szeretnénk most?

  • Világítástechnikát - színházi lámpákat, fényerőszabályzót.
  • Mobil színpadot - a jelenlegi, hordozható dobogóink kiegészítését.
  • Függönyöket - hogy könnyen elvarázsolhassuk a falainkat.

Mit szeretnénk később?

Szeretnénk, ha modern színháztermünk lenne, ami akár tantermek összenyitásával, akár a nagytanári gyors átalakításával (kihúzható nézőtér) elérhető lenne. Szeretnénk, hogy a hétköznapoktól csak néhány mozdulat válassza el a színházi teret.

A távoli jövőre számos elképzelés született, ezek összefoglalója itt található.

Önöktől függ

Nem fogunk tudni néhány hónap alatt mindent megvalósítani. De az, hogy meddig jutunk az álmaink felé vezető úton, csak Önöktől függ. Jelenlegi terveink megvalósításához körülbelül egymillió forint értékű beruházásra van szükség. Ez csak az Önök segítségével sikerülhet. Kérjük, tekintsék meg, hogyan segíthetnek.

Kérjük, támogassák a Trefort Színház projektet!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Színház

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

A nap, amikor még a japánok is magyarosan ropták

A magyar népzene és néptánc váratlan otthonra talált Japánban, az Oszakai Világkiállításon ugyanis szép sikert aratott fellépéseivel a Magyar Állami Népi Együttes májusban. Pál István Szalonnával, a MÁNE művészeti vezetőjével beszélgettünk az Expón szerzett élményeiről.
Plusz magazin

Zeneművészet gyerekszemmel – élménydús hét a Vigadó Art gyerektáborban

A Pesti Vigadó Vigadó Art tábora idén nyáron is megnyitotta kapuit a 7–11 éves gyerekek előtt. A tábor idei témája a zeneművészet volt, így a programok során a zene, a mozgás és a közös játék kapta a főszerepet.
Plusz interjú

Amikor a porond csodáját a gyerekek teremtik meg – oktatás a cirkuszművészet eszközeivel

A Fővárosi Nagycirkusz tíz éve szervez pedagógiai programokat iskolás gyerekek számára, foglalkozásaikon pedig élményszerűen fejlesztik a gyerekek képességeit, tudását. Sándor Andrással a cirkuszpedagógia jelentőségéről, eredményeiről és jövőjéről beszélgettünk.
Plusz hír

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.
Plusz hír

Nevettetés kicsiben és nagyban – augusztusban jön a VIDOR Fesztivál

Idén augusztus 22-től augusztus 30-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, amely ezúttal sem szűkölködik majd népszerű produkciókban, vidám pillanatokban.