Plusz

A Recirquel téli sikerprodukciójával és Szabó T. Anna mesevilágával tér vissza a Müpa Sátor

2021.11.12. 14:35
Ajánlom
Két ünnepi előadással várja a közönséget a Müpa Sátor november 30-tól január 9-ig: műsorra tűzik a Recirquel Kristály című előadását, és egy új produkcióban Szabó T. Anna mesevilága is megelevenedik. A város egyik legszebb kilátással bíró jégpályáján korcsolyázókat ingyenes koncertek várják.

2016 óta szinte minden novemberben feltűnik a Müpa melletti felszíni parkolóban egy cirkuszi sátor, hogy a karácsonyi időszak közeledtével egy csodákkal teli világot tárjon kicsik és nagyok elé. Bár tavaly csak online volt látható, idén élőben is visszatér a Recirquel téli újcirkusz-meséje, a 2018-ban bemutatott Kristály. A Vági Bence által megálmodott történetben Hólandia jégbe fagyott tájaira utazhatunk, ahol a Horányi Juli énekesnő által megformált Hókirálynő uralkodik.

Hólandia jégbe fagyott birodalmában nincs helye az érzelmeknek, s még kevésbé a melegnek.

Tilos a jókedv, a nevetés, és a bánatot is jobb leplezni: a királynő, Kristály ugyanis elvesztette hitét az emberi érzelmekben, a világot jégbe fagyasztotta és csillogó, ám jeges falak közé zárkózva kéri számon birodalmának lakóin az egészen a szív mélyéig hatoló fagyos fegyelmet. Jégország elemein azonban időről időre repedések keletkeznek, és a tiltott szerelem tüze meg-meg olvasztja a jégtáblákat.

Recirquel-Kristaly_photo-BalintHIRLING_01-135608.jpg

jelenet a Kristály c. előadásból (Fotó/Forrás: Hirling Bálint, Recirquel )

A hagyományos előadásoktól eltérően itt a nézők feladata lesz segíteni az őket kalauzoló, mulatságos udvari Manónak felolvasztani a rideg királynő szívét és megmenteni Hólandia lakóit: a Manó – akinek bőrébe a nagyszerű Egyed Brigitta bújik – utasításait követve gyakorlatilag ők is részeseivé válnak a történetnek. A különleges játéktérnek köszönhetően az artisták és táncosok sokszor a nézőktől egy karnyújtásnyira suhannak el, így téve még felejthetetlenebbé az élményt minden korosztály számára. Az előadás december 11. és január 9. között összesen 31 alkalommal látható a Müpa Sátorban.

A József Attila-díjas író-költő, Szabó T. Anna csillogó humorát jól ismerhetjük már verses költeményeiből. Történeteit előszeretettel olvassák gyerekek és szülők egyaránt, hiszen könyvei tele vannak versekkel, zenével, szójátékokkal és ritmusokkal. Ezért is adta magát, hogy a hazai zenei és színházi élet krémje keltse életre a szereplőket, a klasszikus mesékből is ismert, vagány szereplők és a sziporkázó humorú párbeszédekkel tűzdelt kalandos történet pedig – ahogy minden jó mese – egy igen fontos dologra hívja fel a figyelmet.

Az Égigérő muzsika a hétköznapjainkban jelen lévő mindennapi szorongásokra ad jókedvű, szellemes, zenés-dalos választ: hogy figyelemmel és szeretettel még a néha kilátástalannak tűnő helyzetek is megoldhatóak. Halasi Dániel rendező igazi szupercsapatot állított össze a feladatra: a szereplőket a Lóci játszik zenekar frontembere, Csorba Lóci és a hegedűművész Farkas Izsák vezette kilencfős zenekar kíséri majd. Előbbi pedig nemcsak zenei, de színészi tehetségét is megcsillanthatja, hiszen többek közt Balla Eszter, Palya Bea és Ember Márk mellett ő kelti életre a mese egyik szereplőjét.  

202011130_MupaSator_Egigeromuzsika_001_c_Nagy_Attila_Mupa-142726.jpg

Égigérő muzsika (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Müpa)

A Müpa Sátor mellől idén sem hiányozhat a már jól megszokott Müpa Jégpálya, ahol a csodás dunaparti panoráma mellett immár élőzenére lehet korcsolyázni. A fedett korcsolyapálya oldalában épülő színpadon ugyanis olyan előadók lépnek majd fel, mint az első Müpa Garázsband Fesztivál közönségkedvence, az azóta már a hazai klubok és fesztiválok állandó fellépőjévé vált The Bluebay Foxes, vagy épp az Irie Maffiából megismert Sena különleges projektje, a DagaDub. Itt lesz a jazz és az elektronikus zene tökéletes keverékét játszó Freakin’ Disco, a Qualitons és a Jégkorszak gitárosaként ismert Szőke Barna projektje, a MYGL, valamint a fővárosi és vidéki táncházak állandó fellépője, a Fanfara Complexa is. Érkezik a Caussanel Izabella és Orbay Lilla jazzénekesnők alkotta Ephemere Duo, a hazai jazz örökifjú legendája, Elek István és kvartettje, de a kiemelkedő jazzénekes-dalszerző, Hajdu Klára és a Balázs Elemér Groupból ismert Szakonyi Milán is közös koncertet ad. Egészen biztosan fergeteges ritmusokra számíthatunk a Sounds of Handpantől, akik a világ egyik legfiatalabb hangszerének mesterei, a Mongooz and the Magnet frontembere, Ian O’Sullivan bensőséges hangvételű szólóprojektjén pedig személyes témákat boncolgat. A csodálatos hangú és hatalmas érzéssel daloló énekesnő, Bencze Alma kvintettjével az amerikai jazz legszebb téli örökzöldjeit hozza el, az egyik legintenzívebben fejlődő hazai indiesoul-pop zenekar, a Ruby Harlem pedig megalapozza a hangulatot az új év indításához.

Mupa_Jegpalya_c_Palyi_Zsofia_Mupa-142726.jpg

Müpa jégpálya (Fotó/Forrás: Pályi Zsófia / Müpa)

Müpa Sátor
2021. november 30. - 2022. január 9.

 

Fejléckép: jelenet a Recirquel Társulat Kristály c. előadásából / fotó: Hirling Bálint

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Plusz

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Plusz ajánló

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Plusz ajánló

A fiatalokra fókuszál a XX. Református Zenei Fesztivál

Rekordokkal jön az idén jubiláló Református Zenei Fesztivál: félszáz teljesen díjmentes programot kínál a május 30. és június 1. között zajló, háromnapos rendezvény, amelyre minden korábbinál több látogatót várnak a szervezők.
Plusz magazin

A jövő generációjának mentorai – beszélgetés a Mester-M Díj kitüntetettjeivel

Idén 15 Mester-M Díjat ítélt oda a MOL–Új Európa Alapítvány. A díjazottak 5-5 millió forintot kaptak elismerésként. Közülük három zenepedagógust és egy digitáliskultúra-oktatót kérdezett a Fidelio a mester-tanítvány kapcsolatról is.
Plusz interjú

Miklósa Erika a Mester-M Díj kapcsán: „Ők nemcsak a tanítványaik, hanem a társadalom példaképei is”

A MOL–Új Európa Alapítvány Mester-M Díja az egyik legrangosabb hazai szakmai kitüntetés. A kuratórium idén mintegy 300 pályázatból választotta ki azt a 15 szakembert, akik átvehették az 5 millió forinttal járó díjat. Miklósa Erika kuratóriumi elnököt kérdezte a Fidelio.