Október 16.

Kaufmann von Berlin - próba a próbaszínpadon. Dokumentarista eszközzel élve, egy apró, a valóságban megtörtént jelenet leírásán keresztül igyekszem megmutatni, hogyan is próbál Frank Castorf.

A díszlet egy óriási cirkuszi sátor, amelyet most még csak különböző vásznak jeleznek. A jelzésképpen fellógatott vásznak mögött helyezkednek el a színészek, vagyis a nézőtérről nem látjuk őket. Ezt a kellemetlen konstellációt egy kamerával hidalja át a rendező, mely élőben veszi a színészeket. A felvett kép a cirkuszi sátor vásznára vetül.

Hosszú percekig semmilyen, hagyományos értelemben vett történésről nem beszélhetünk. A hosszú percek kifejezés ebben az esetben nem írói klisé, tényleg rettentő hosszú időről van szó, nagyjából 22 percről. A színészek nem unatkoznak, beszélgetnek egymás között: mi a nézőtérről csak hangfoszlányokat hallunk. A stáb többi része némán Castorfra vár. (Castorfot egyébként a házban csak úgy emlegetik: a Főnök. Bár lehet, hogy kisbetűvel értik.) Idővel az egyik színésznő kimegy cigarettázni. Castorf hirtelen megszólal, visszahívja a színésznőt, aki vissza is jön, leteszi a kezében tartott kávét és cigarettát. Innentől fogva csak az instrukciókat idézem:

Menj be!

Fordulj meg, vidd a kávét meg a cigit is!

Menj oda a bal oldali asztalhoz. Állj meg a bal első sarkánál. A sarok legyen pont a köldöködnél.

Tedd le az asztalra a kávét. Nem, csak akard letenni, aztán félúton gondold meg magad, és igyál belőle még egy kortyot. Most tedd le. Az asztal széléhez közel tedd, úgy, hogy könnyen le is lehessen verni. Most tedd le a cigarettát is. Nem, ne a hamutartóba, a kávéscsésze mellé. Igen, a bal oldalára. Kicsit közelebb. Így jó.

A Főnök ilyen szellemben és intenzitással folytatja még negyven percig. A próba végén elejt egy-két, az aznap történteket értelmező gondolatot - ma például ezt: "Az a lényeg, hogy a dolgok jelzésértékűek maradjanak. Félek a túl naturalista dolgoktól, mert azok azonnal miliőt teremtenek."

Október 19.

Berlinben lakást bérelni ötcsillagos ámokfutás Bürokrácia birodalmában. Útlevél-fénymásolat, a hiteltartozásokat nyilvántartó hivatal az adott személyről vezetett jegyzőkönyve, jövedelemigazolás az elmúlt három hónapból, igazolás a főbérlő becses kezéből, hogy az egyénnek nincs lakbértartozása, tiszta lap a CIA-től, az ENSZ jóváhagyása, a Független Közép-afrikai Országok Esélyegyenlőségi Tanácsának engedélye - ezek mellett már csak egy-két dokumentumot kell beszerezni, és alá is lehet írni a szerződést. Azt azért hozzáteszem, hogy a berlini bürokráciában mindenki kedves, segítőkész, ért a munkájához. És a hivatalok egynémelyike pénteken is este nyolcig, szombaton pedig délutánig nyitva van.

Október 20.

A színház büféjét eddig nem említettem: minden nap három meleg fogás közül lehet választani. A házban dolgozók nagyjából egy kebab árának megfelelő összegért esznek sokat és legtöbbször finomat. (A német konyha rettenetes szokásai közül néhány még Berlinbe is begyűrűzött, só például szinte soha nincs az ételben.)

Október 27.

Rövid budapesti tartózkodás után újra üdítő momentumok. Ha Berlinben két ember az utcán véletlenül egymás szemébe néz, általában elmosolyodnak. Mindig elszégyellem magam, hogy én csak visszamosolygok. Még nem alakult ki bennem a reflex, de legalább már nem kapom el rögtön a tekintetem budapesti módra.

Október 28.

A Castorf-próbák nagyon megviselnek. Egymással gyökeresen ellentétes érzelmek. Egyrészt egy zseni a fickó, a próba szinte előadás-élménnyel ér fel. Ma láttam, hogy konkrétan a próba előtt kapott egy képregénykötetet. Várunk néhány percig, Castorf - legalábbis látszólag- random módon lapozgat a könyvben, aztán kiválaszt egy részt. Eleve soha nem tudni, melyik jelenetnél tartunk, mert a dráma szövegébe még három másik forrásból illeszt be részleteket. A vendégszövegek gyakran hosszabbak, mint a Mehring-darabból használt rész. Castorf - legalábbis látszólag- ott helyben választ ki dialógrészleteket a képregényes könyvből. Megmondja, melyik színésznek szánja az adott részt, majd felolvassa, a színész utána ismétli. Már amennyit hall belőle. Se a színész, se senki más nem tudja, miért és milyen helyzetben hangzik el az adott szöveg. Csak a Főnök érti, amit csinál. Minden próbát videóra vesznek, majd a próba után az asszisztensek legépelik az adott jelenet egyelőre véglegesnek tekintett szövegét. Aztán a színészek majd megtanulják. Aztán később kiderül, melyik jelenetek maradnak benne az előadásban. Micsoda arrogancia. Közben mégis újra és újra eláll a lélegzet.

November 2.

A berlini könyvtárak az élet egy, eddig ismeretlen dimenzióját jelentik a magyar rendszerhez szokott olvasó számára. Körülbelül hat könyvtárba vagyok már beiratkozva, mert mindig mindenféle könyveket meg filmeket kell beszereznem. A könyvtárak óriásiak, szépek, modernek, mindenre rá lehet találni valamelyikben. A beiratkozáshoz nem kell semmi, csak egy útlevél és egy okmányirodai igazolás arról, hogy az ember Berlinben lakik. Beiratkozási díj vagy egyáltalán nincs, vagy nevetségesen alacsony. A rendszer átlátható, a munkatársak segítőkészek és kedvesek. És a katalógusban nem szerepel minden harmadik könyv mellett az a megjegyzés, hogy "példány törlése folyamatban".  Lehet, hogy itt nem szoktak könyvet lopni.

Kedden és pénteken a Kreuzberg negyedben, az egyik csatorna partján megrendezésre kerül a "Török piac" elnevezésű népünnepély. Egyelőre még a közelben lakom, úgyhogy igyekszem minél gyakrabban részt venni. Kelet fűszerkincsei egy eurós kiszerelésben, szárított mangó, sült főzőbanán, áttekinthetetlen választék, minden van, minden olcsó és friss. Az árusok bájosan török akcentussal óbégatnak, kínálnak, árulnak, beszélgetnek. Gyakran rettentő sok a nép, mégsem lép fel agorafób tömegagresszió.

Szép időben utcazenészek szórakoztatják az úri közönséget.

Dolce vita.