November 14-én több tagintézmény téli szünetre ment a Csokonai Nonprofit Kft. gondozásában lévő intézmények közül. Készültetek a döntésre? Hogyan terveztétek újra a megmaradó funkciókat, hogy minden szükséges igényt ki tudjatok elégíteni?

Nagyjából július közepe óta tudtuk, hogy jelentősen növekedni fog az energiaköltségünk az év hátralévő részében és jövőre. Ha számszerűen nézzük, akkor az eddigi, nagyjából 17,8 millió forintról várhatóan 180 millióra. Erről folyamatosan egyeztettünk a tulajdonosi felügyeletet ellátó önkormányzattal és az érintett közösségi házak, művelődési házak, valamint a helytörténeti gyűjtemény vezetőivel, a szakmai apparátussal, továbbá a dolgozókkal. Alternatívákat, megoldási lehetőségeket kerestünk. Ennek végül az lett az eredménye, hogy egyetlen eseményt leszámítva minden programunkat meg tudjuk valósítani a nyitva tartó két helyszínen, a Csokonai Művelődési és Rendezvényházban és a Kikötőben. Volt, aki más helyszínt keresett magának, de

Hogyan érinti mindez a hosszú távú terveket?

Amíg négy telephelyünk téli álmot alszik, a helyi, kis közösségek megóvása és fenntartása kell, hogy prioritást élvezzen. A Covid már eleve megtépázta őket, sokak működése ellehetetlenült azt akkori bezárások miatt, és sajnos sok idős tagot elveszítettünk. Ezek a csoportok épphogy csak elkezdtek újjászerveződni, ezért különösen fontos, hogy segítsünk nekik a fennmaradásban. Emellett továbbra is lehetőségünk lesz fogadni a nagyobb kulturális műhelyeket, társulatokat, csak most valamivel hátrébb kerültek a megvalósítási sorrendben. Ha kicsit lassabban is, de ezekre a programokra is sort kerítünk.

Az elmúlt, közel másfél évben látványos változás zajlott le a XV. kerület kulturális életében, megújult az intézményi struktúra, számos új programot hirdettetek meg, láthatóbbá tettétek a Csokonait a főváros kulturális térképén, miközben az eddigi sajátosságokat is igyekeztetek megőrizni. Hogyan fogadták a helyiek a változásokat?

Sok türelemre volt szükség mindenki részéről. Egy meglévő rendszer átalakítása időbe telik, nekem is fel kellett ismernem, hogy ez a folyamat nem képes olyan gyorsan végbemenni, mint ahogy azt elképzeltem. Egyrészt a dolgozóknak is akarniuk kellett a változást, az ügy részeseivé kellett válniuk, másrészt a közönséget is meg kellett győzzük az elképzeléseink hasznosságáról. Szerencsére úgy tapasztalom, hogy mind a nézők, mind a helyi közösségek felől sokkal több a pozitív visszajelzés, mint a nemtetszést kifejező, és sikerült új közönségrétegeket is bekapcsolnunk. A célunk egy jól funkcionáló közművelődési rendszer működtetése, amely a helyi közösségek életében kiemelkedő szerepet tölt be. A kerületben sok kiváló együttműködés épült ki a múltban iskolákkal, óvodákkal, egyházakkal és a különböző egyesületekkel, tánckörökkel, sportszervezetekkel, amit sikerült tovább gazdagítanunk. A válság most némileg lassítja az elképzeléseink megvalósítását, de már így is sokkal láthatóbbak lettünk, és kezd kirajzolódni a saját arculatunk:

Beke Károly (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)

Több éve kötődsz a városrészhez, mennyire érzed magad otthon a XV.-ben, és meg tudnád-e már fogalmazni, mi adja a kerület egyedi ízét, mi köti össze a helyieket?

Idén volt a hatodik éve, hogy a XV. kerületben dolgozom, különböző pozíciókban. Sok jó minta volt előttem korábbról, hogyan lehet a helyi közösség részévé válni, és megismerni azt a környezetet, ahol tevékenykedik az ember. Ezeket igyekszem követni, és úgy tűnik, jó az irány, hiszen mostanra talán jobban ismerem a kerületet sok helyi közéleti szereplőnél. A városrészt hármas tagoltság jellemzi, amely megosztja a közösséget rákospalotaiakká, újpalotaiakká és pestújhelyiekké. Azon dolgozunk, hogy létrehozzunk egy egységes kerületi identitást, hiszen a városrész gazdag történetére és a helyi értékekre mindenki egyaránt büszke lehet. Ez a folyamat már elindult, jelenleg ismerkedünk egymással, és nagyon remélem, hogy az előttünk álló időszak sem rondít bele az elképzeléseinkbe.

Hogyan lehet aktivizálni, kimozdítani az embereket manapság, amikor egyre jobban bezárkózunk, elidegenedünk – ebben pedig a Covid is csak katalizátorként működött közre. Milyen stratégiában gondolkodtok?

Meg kell őket lepni. Például azzal, hogy kivisszük a programjainkat a négy fal közül egy játszótérre, egy templomtérre vagy egy bontási területből kialakított pop-up parkba. Ha pedig egyszer megízlelik, mit nyújthat nekik egy ilyen kulturális, közösségi találkozás, akkor legközelebb a házainkba is ellátogatnak majd, mert tudják, hogy ez nekik szól.

Ennek az elgondolásnak a mentén valósult meg többek között a Párbeszéd, sötétben koncertszínházi előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál részeként a Pestújhelyi téren, Szirtes Edina Mókus koncertje az Epres soron vagy az óvodásoknak szervezett Mesetúra az újpalotai kiserdőben. Mostanra már tudnak rólunk, érdekli őket, amit kínálunk nekik, ezért a következő feladatunk, hogy hozzáférhetővé tegyük ezeket az eseményeket, ne okozzon senkinek jelentős anyagi megterhelést.

A fiatalok megszólítása mindig külön kihívást jelent. Hogy tapasztalod, milyen eseményeken vesznek részt szívesen, mik az ő igényeik?

Az egészen fiatalok bevonása általában a szülőkön keresztül történik, ők mérik fel, milyen programokon vennének részt szívesen a gyerekükkel. Nagyon jó, hogy megvalósulhatott a FÜGÉ-vel közösen indított Hab a tortán sorozatunk, ahol színész házaspárok adnak elő kortárs meséket. Szintén nagyon népszerű volt a Bányász parkba szervezett majális, amin fiatal családok vettek részt, rengeteg gyerek volt kint. Ugyancsak jól sikerült az az akciónk, hogy arra a napra, amikor a kerületi óvónők polgári engedetlenséget hirdettek, gyakorlatilag mi vettük át az óvodák szerepét: kulturális, közösségi programokat hirdettünk reggeltől estig, ingyenesen. Négy-ötszáz gyerek fordult meg aznap a házainkban, nagyon sok szülő akkor találkozott velünk először.

A kamaszokat más típusú eseményekkel igyekszünk megszólítani. Az október 1-jén, a párizsi Pompidou Központtal együttműködésben megvalósított Patti Smith-napunk egyértelműen sikertörténet volt abból a szempontból, hogy sikerült bevonnunk a fiatalokat. Az egész napos eseményen folyamatosan cserélődött a zömmel 18-28 év közöttiekből álló közönség, akik nagyon jó élménnyel gazdagodtak. Ugyancsak ezt a korosztályt célozza a Kikötő Ifjúsági Közösségi Sziget nevű, újpalotai helyszínünk is, amelynek a története némileg speciális, itt ugyanis inkább szociális munkát látnak el a közművelődés eszközeivel: ifjúságsegítést és a hátrányos helyzetű fiatalok felkarolását. Naponta több száz fiatal keresi fel a házat, alapvetően a 8-18 éves korosztály, javarészt olyan gyerekek, akik valamilyen okból kifolyólag nem szeretnek otthon lenni. A mostani, egyre elbizonytalanodóbb társadalmi környezetben

Nekik a Kikötő támaszt és biztos pontot jelent. A célunk, hogy ne csak az Újpalotán és környékén élőknek legyen elérhető, hanem minden kerületi fiatalnak.

Beke Károly (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)

Fontos esemény volt a nyár végén bemutatott Göncz Árpád-darab, a Mérleg színrevitele is. A bemutatón részt vett a volt köztársasági elnök lánya, Göncz Kinga is. Hogyan értékeled ezt a vállalást, terveztek-e hasonló projekteket a jövőben?

Nem gondoltam volna, hogy egy külső kerület művelődési házban ekkora sikert lehet elérni egy színházi előadással, de mégiscsak ez történt, köszönhetően két fantasztikus színésznek, Varga Máriának és Zsótér Sándornak, valamint a rendezőnek, Kerkay Ritának. Szerencsés csillagzat alatt tudtunk együtt dolgozni Gerlits Rékával és a Terminal Workhouse csapatával, mert ha ők nincsenek, akkor ez az előadás sincs. A kritikák mind elismerően nyilatkoznak, a nézők pedig jönnek, és komoly minőségként értékelik a produkciót, így gyakorlatilag folyamatosan teltházzal tudjuk játszani. A művelődési házaknak a rendszerváltozást megelőzően komoly szerepük volt abban, hogy teret adjanak azoknak a társulatoknak, amelyek később katalizátorként hatottak a színházi életre. Sok fontos előadás készült ilyen helyeken, úgyhogy a példa adott volt, én pedig ha a fejembe veszek valamit, akkor attól nehezen lehet eltéríteni. Szeretnénk a későbbiekben is megtartani ezt az inkubátor szerepünket, és más alkotócsoportoknak is lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra. Úgyhogy

Erről szólt a nyár végén, ősbemutatók létrehozására kiírt „Játszó Terek” pályázatotok is. Milyen eredménnyel zárult a felhívás?

A befogadóhelyek száma drasztikusan csökken a fővárosban, ezért úgy gondoltuk, most különösen fontos segítséget nyújtani az előadóművészeti területen működő szakmai csoportoknak. A pályázatok elbírálásában rajtam kívül részt vett Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a FÜGE vezetője, Gáspár Anna, a Manna Produkció művészeti menedzsere, Upor László egyetemi tanár és dramaturg, valamint Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok korábbi főigazgatója, aki jelenleg a Csokonai Nonprofit Kft.-ben ügyvezetőtársam. Nem egyetlen nyertes produkció kiválasztása volt a célunk, hanem több együttműködés elindítása a független területen működő alkotókkal. Harmincnál is több pályamunka érkezett, amelyek közül két felnőtt és két gyerekelőadást választottunk ki.

Kerkay Rita és Matkó Tamás egy akadálymentes, nonverbális mesét állítanak színpadra kifejezetten kisiskolásoknak, saját ötletből írt történettel. Főglein Fruzsina és Kovács Domokos a vásári bábjátékok hagyományait folytatva szeretné bemutatni a Nagymamucika báli legyezője című mesét. Csábi Anna a Segítség, anya lettem! című autofikciós előadása a gyermek megérkezésétől számított első egy év történét meséli el az anyák, az apák és a nagymamák szemszögéből. A dokumentarista előadás szereplői között Földes Esztert és Györgyi Annát láthatja majd a közönség. Keszég László rendezésében születhet meg Ladik Katalin Folyékony tükör című művének színpadi adaptációja. A három női karaktert egyszemélyben Sipos Vera jeleníti majd meg, Márkos Albert zeneszerző, hegedűművész játékával kísérve. Az előadás dramaturgja Cseicsner Ottila.

Vannak, akikkel hasonlóan gondolkodtok? Elképzelhető lenne valamiféle összefogás, védőháló kialakítása, hogy segíteni tudjátok egymást az előttünk álló időszakban, majd pedig a későbbiekben is?

Több közművelődési intézménnyel is együttműködünk. Kimondottan erős a kapcsolódás az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérhez, amelyet a Terézvárosi Kulturális Nonprofit Zrt. üzemeltet. Gálvölgyi Dorka vezérigazgatóhoz személyes, jó kapcsolat fűz, számtalan hasznos egyeztetésen, tapasztalatcserén vagyunk túl. Ugyancsak jól működünk együtt a Marczibányi Téri Művelődési Központtal és annak a vezetőjével, Vámos Ágnessel, valamint az Óbudai Társaskörrel és Vass Lajos igazgató úrral. Budapesten kívül két helyszínnel állunk szoros kapcsolatban: az egyik a szombathelyi Agora, a másik pedig a Flesch Nonprofit Kft. Mosonmagyaróváron. Mindannyian hasonló problémákkal küzdünk, ezért egyre égetőbb lenne, hogy ezeket a kulturális szereplőket közös keretek közé tereljük, hogy hatékonyan legyünk képesek képviselni az érdekeinket.

Ehhez persze az is kell, hogy az üzemeltetést ellátó önkormányzatok valóban partnerek legyenek, és hagyják szabadon működni a kezelésükbe tartozó közművelődési intézményeket. Fel kell ismerni, hogy a mostani, bizonytalan helyzetben ezek a közösségi és művelődési házak olyan kapaszkodót jelentenek a betérőknek, ahol legalább egy-két órára ki tudnak szakadni az egyre komorabb valóságból.

Fejléckép: Beke Károly (fotó: Gordon Eszter)