Plusz

A sokoldalú Liszt Ferenc – itt vannak a Liszt Ünnep első programjai

2024.04.16. 13:05
Ajánlom
Liszt Ferenc művészetének más-más oldalát mutatja be Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie, Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra, a Kolozsvári Magyar Opera, illetve Francesco Tristano is. A detroiti DJ, Jeff Mills Tony Allennel alapított közös projektjével, a saját műfajt teremtő legendás Einstürzende Neubauten pedig legfrissebb lemezének dalaival érkezik Budapestre, de a fesztiválon láthatják a magyar nézők először a Recirquel legújabb produkcióját is. Október 9-én indul a negyedik Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál.

A fesztivál rögtön az első este egy grandiózus művet állít színpadra: Lisztet mindig foglalkoztatta Árpád-házi Szent Erzsébet története, az ebből született oratórium, a Szent Erzsébet legendája a Nemzeti Filharmonikusok előadásában elevenedik meg.

A világ leghíresebb zenekarait dirigáló Vaszilij Petrenko szívéhez is mindig közel álltak a fesztivál névadójának művei,

így nem meglepő, hogy a Royal Philharmonic Orchestra koncertjén Prokofjev szimfóniája mellett két Liszt-darabot is hallhatnak majd a nézők, ráadásul a Liszt-specialista Balog Józseffel a zongoránál. Igazi hiánypótló estének ígérkezik a Kolozsvári Magyar Opera koncertje, megbízott művészeti vezetőjük, Selmeczi György ugyanis kifejezetten olyan Liszt-kompozíciókat választott, amelyek ritkán szólalnak meg hangversenyteremben. Goethe, Schiller és Liszt művei, zene és költészet talál egymásra Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie koncertjén, amely egyben az idei fesztivál záróakkordja is. Az est szólistája az ifjú zongoristageneráció kiválósága, Ránki Fülöp lesz.

A könnyedebb műfajok is helyet kapnak a programkínálatban. A fiatal olasz zongorista-zeneszerző, Francesco Tristano előszeretettel kísérletezik különböző stílusokkal, a jazz és az elektronika színeit keverő, hipnotikus és felszabadító előadásmódját a New York Times és a The Times is magasztalta, most pedig a magyar közönség is személyesen győződhet meg csáberejéről.  A detroiti DJ, Jeff Mills, az afrobeat alapítója, valamint a nigériai dobos, Tony Allen és a veterán billentyűs, Jean-Phi Dary víziójából született a hármuk zenei világát ötvöző Tomorrow Comes The Harvest című projekt és az azt kísérő album. Allen 2020-ban bekövetkezett halála után Mills és Dary az indiai tabla virtuózával, Prabhu Edouarddal kiegészülve érkezik a fesztiválra. Európai turnéjuk keretében és legújabb, 2024-ben megjelent albumuk dalaival jön a negyven éve alapított legendás zenekar, az Einstürzende Neubauten, azonnal felismerhető, alien popra keresztelt stílusuk a rock, az alternatív pop és a mainstream műfajteremtő kísérlete.

Immáron harmadszorra tér vissza a Liszt Ünnep és az Akvárium közös könnyűzenei fesztiválja, az Isolation Budapest,

ahol idén is a színtér legprogresszívabb előadói és formációi várják a frissítő zenei újdonságokra szomjazókat. 

LU2024_1010-22_Recirquel_Paradisum-130347.jpg

Recirquel: Paradisum (Fotó/Forrás: Liszt Ünnep)

Szinte már hagyomány, hogy a Recirquel itthon a Müpa fesztiváljain mutatja be legújabb produkcióját. A Vági Bence által rendezett és koreografált, a kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test, az egyetlen közös nyelv a mozdulat. Ugyancsak a fesztiválon debütál a hazai közönség előtt a Háromszék Táncegyüttes új előadása, a festőgéniusz, Munkácsy Mihály életútjának egy-egy karakteres elemét a tánc nyelvén életre keltő Ecce homo, ahol a színpad a festmények sajátos helyszínévé válik.

További részletek a fesztivál honlapján érhetők el. >>>

Fejléckép: Royal Philharmonique Orchestra (fotó/forrás: Chris Christodoulou / Liszt Ünnep)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Zenés színház

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Plusz

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Vizuál

KÉP-regény: Holdvadászat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért telt csaknem húsz évbe, hogy elkészítse ezt a különleges balatoni felvételt a Holdról.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Plusz magazin

„Sportoló embereket szeretnénk nevelni, nem csak bajnokokat” – Bogár Gábor, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Bogár Gábort, a nagykovácsi Crosskovácsi SKE kerékpároktatóját ismerhetik meg.
Plusz ajánló

Indítsa a nyarat a VárkertFeszt programjaival!

Május 30. és június 1. között fergeteges zenei és családi programokkal köszönthetjük a nyarat a Várkert Bazárban. A három nap során koncertekkel, virtuóz irodalmi- és táncos előadásokkal és filmvetítésekkel is várják a kikapcsolódni vágyókat.
Plusz magazin

„Az a dolgom, hogy minél több sikerélményhez juttassam a gyerekeket” – Szabóné Vida Andrea, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Szabóné Vida Andreát, a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola testnevelő tanárát ismerhetik meg.
Plusz ajánló

Művészetek Völgye 2025 – idén is egymásra hangolódhatunk a nyár legizgalmasabb tíz napján

Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas tíz napon át ismét a magyar kulturális élet közepévé változik.