Plusz

A szabad gyereknevelés anyja, Maria Montessori 150 éve született

2020.08.31. 15:45
Ajánlom
1870. augusztus 31-én született Maria Montessori, az első orvosi diplomás olasz nő, a róla elnevezett oktatási módszer kidolgozója.
Maria_Montessori_um_1880-151410.jpg

Maria Montessori tíz évesen (Fotó/Forrás: közkincs/wikipedia)

Az Adriai-tenger partján fekvő Chiaravalle városkában született, de Rómában nőtt fel. Apja pénzügyi tisztviselő volt, aki konzervatív nézetei miatt nem támogatta a természettudományok iránt érdeklődő, mérnöknek készülő lányát.

Maria a műszaki középiskolát teljesen fiúosztályban végezte, fizikából és matematikából érettségizett.

Eredeti szándékát megváltoztatva elérte, hogy beiratkozhasson az orvosi egyetemre, ahová akkoriban nők nem jártak. Férfi tanárai és hallgatótársai nem egyszer tettekben is megnyilvánuló ellenségességével dacolva 1896-ban első olasz nőként szerezte meg orvosi diplomáját. Ezután antropológiai, elmekórtani kutatásokat végzett, emellett akkoriban értelmi sérültnek elkönyvelt, gyenge képességű gyermekekkel dolgozott, a női egyenjogúság és a fogyatékkal élők ügyének szószólójaként is ismert lett. Az élet fintora, hogy pedagógiai rendszerének kidolgozásával éppen azon a területen szerzett magának hírnevet, amelyet kezdetben elutasított, mert a nők végső menekülési útvonalának tekintette.

Tapasztalatai meggyőzték arról, hogy minden gyermek rejtett képességekkel jön a világra, csak ezeket az esetek nagy részében sohasem tudja kibontakoztatni,

Maria_Montessori_portrait-151405.jpg

Maria Montessori (Fotó/Forrás: közkincs/wikipedia)

és hogy az értelmi fogyatékosság a gyógyszereknél sokkal hatásosabban korrigálható pedagógiai eszközökkel. A megfigyelés és a kísérletezés eszközeit alkalmazva elérte, hogy a fogyatékosként elkönyvelt gyerekek egy része sikeresen végezze el az iskolát.

Elképzeléseit 1907-től egészséges gyermekeken is kipróbálhatta, amikor Casa dei Bambini néven Róma legszegényebb negyedében létrehozta nevelési intézményét. Lépésről lépésre kidolgozott módszere a tudományos pedagógia és az orvostudomány elvein alapult,

alapelve a gyermek tisztelete, célja a szabad és képességeit kibontakoztató gyermekek nevelése.

Elvetette a tanítás és tanulás hagyományos fogalmát, mert úgy vélte, nem a tudás mennyisége, hanem a képességek fejlettsége fontos. A gyermekeket olyan környezetbe helyezte és olyan játékeszközökkel vette körül, amely révén saját tevékenységük közben szerezhettek ismereteket és fejleszthették képességeiket. Alapelve a szabadság, azaz minden gyermeki tevékenység engedélyezett, amíg nem sérti a többi gyerek önálló tevékenységét.

A pedagógus feladata nem a fegyelmezés, hanem hogy "szervezze", elősegítse a gyermekek ténykedését, megteremtse ehhez a feltételeket és ha kell, nyújtson segítséget.

Mont3-151410.jpg

Maria Montessori időskorában (Fotó/Forrás: közkincs/wikipedia)

Montessori módszerét sokan a gyereknevelés egyik legjobb rendszerének tartják, mások ugyanakkor vitatják - az azonban biztos, hogy a modern oktatás és nevelés sok eleme az ő módszeréből eredeztethető.

Pedagógiai elvei, módszerei hamarosan felkeltették a figyelmet, a 20. század elejéről Európa- és Észak-Amerika-szerte terjedtek a Montessori-iskolák. Montessori 1916-tól Barcelonában, 1936-tól Hollandiában élt, a második világháború éveit Indiában töltötte. Számos nemzetközi kongresszust tartott, népszerűsítette elveit és módszereit, többször is felterjesztették a Nobel-békedíjra.

Maria Montessori 1952. május 6-án halt meg. Arcképe volt látható az 1000 lírás olasz bankjegyen, a világ számos országában adtak ki bélyeget tiszteletére. A Nemzetközi Montessori Szövetség székhelye Amszterdamban található, Magyarországon is több Montessori óvoda és iskola működik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

 „Amit a gyerekektől kapok vissza, az felfoghatatlan öröm” – Csizmadia Ildikó, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Csizmadia Ildikót, a Ferencvárosi Torna Club szakedzőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

A zeneipar különböző szereplői találkozhatnak a TreForte Zenei Expón

Második alkalommal rendezik meg a TreForte Zenei Expó és Amatőr Zenész Találkozót, amely május 21-én az ELTE BTK Trefort-kertjében és a Könyvtár Klubban várja az érdeklődőket.
Plusz magazin

„A diákok szárnyalják túl a pedagógust!” – Stárics Roland, a Mester-M díjazottja

A tevékenykedtető, élményalapú pedagógia híve, óráján vulkánt is modelleznek a diákokkal, akik lelkesen vesznek részt az iskolán kívüli foglalkozásokon is. Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Stárics Rolandot, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium földrajz-történelem szakos tanárát ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Sokat tanulok a gyerekektől” – Simon Zoltán, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Simon Zoltánt, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és AMI digitális kultúra oktatóját, a robotika tehetségműhely vezetőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.