A mítosz és a valóság
A mese legalapvetőbb motívumai – a szép lány, akinek egy állatszerű alakhoz kellene feleségül mennie, az átok alól csak a szerelem által megszabaduló ifjú – számos kultúrában és történetben megjelennek.
A Szépség és a Szörnyeteg leggyakoribb forrásának Cupido és Psyche mítoszát tartják, Apuleius feldolgozásában.
Ebben a Psyche szépségére féltékeny Venus istennő azzal akarja megbüntetni a lányt, hogy megbízza fiát, Cupidót, úgy lője a szerelem nyilát a szívébe, hogy az egy minél csúnyább lénnyel essen szerelembe. Az ifjú azonban sokakhoz hasonlóan szintén szerelmes lesz a gyönyörű Psychébe, kastélyába viszi, titokban feleségül veszi, de valódi énjét nem fedi fel előtte, mindig csak az éjszaka teljes sötétjében keresi fel. Mikor a lány egy alkalommal mégis meglesi, a szerelmeseknek el kell válniuk, és csak hosszas próbatételek után lehetnek ismét egymáséi.
Egy valós eset is inspirálhatta a történet első megalkotóit: a hypertrichosis, tehát a fokozott szőrnövekedéssel járó genetikai betegség első ismert képviselője, Petrus Gonsalvus élete. A Teneriféről származó ifjút tízéves korában II. Henrik francia király kapta ajándékba, aki kíváncsi volt, hogy a félig embernek, félig állatnak tartott lény vajon képes-e tanulni, elsajátítani a korabeli műveltséget és a viselkedési szabályokat.
Az uralkodó a legkiválóbb tanárokat rendelte mellé, Petrus pedig jó alanynak bizonyult, hamarosan képessé vált arra, hogy a legmagasabb szellemi körökkel társalogjon.
A király halála után felesége, Medici Katalin pártfogásába került, aki egyik udvarhölgyét, Catherine Raffelint feleségül adta „a király vademberéhez”. A párnak hét gyermeke született, közülük öten örökölték apjuk genetikai rendellenességét. Őket a korszak természettudósai vizsgálták, és portréjuk is fennmaradt.
Petrus Gonsalvus és felesége, Catherine (Fotó/Forrás: Joris Hoefnagel / Wikipedia)
Francia eredet és a tündérek hatalma
A Szépség és a Szörnyeteg ma ismert történetének első változatát Gabrielle-Suzanne Barbot Gaalon de Villeneuve publikálta 1740-ben. A kacifántos mesében jóformán minden a részletesen leírt tündérvilág műve: a herceget nevelője, egy viszonzatlanul szerelmes tündér változtatja szörnyeteggé, és az ő mesterkedése miatt kell a szintén királyi származású Szépséget egy kereskedő gyermekei között biztonságba helyezni. Sorsuk felett azonban egy jó tündér – Szépség nagynénje – őrködik, aki nem csupán azt teszi lehetővé, hogy a Szörnyeteg kastélyát mindenféle varázserő és állatalakot öltő szellem tegye különösen lakályossá, hanem ő intézi úgy, hogy Szépség az elvarázsolt ifjúval lakjon együtt, míg végül csúf külseje és a (korabeli udvari életben különösen nagyra értékelt) kellemes modor és társalgási készségek hiánya ellenére is elkezdi annyira értékelni, hogy beleegyezik, feleségül megy hozzá. Ezzel pedig mindkettejük élete jóra fordul.
A mese számos központi motívuma – Szépség féltékeny nővérei, az utána sóvárgó kérők, a lány által apjától kért rózsa, amely minden bonyodalmat elindít, a titokzatos kastély, amelynek egykori lakói szintén varázslat alatt állnak (ebben az esetben szoborrá váltak), illetve a rendkívüli erejű tükör, amellyel nagy távolságokban zajló történéseket is látni lehet (Szépség egész színházi előadásokat néz végig Párizsból) – már Villeneuve-nél megjelenik.
A Szépség és a Szörnyeteg igazán népszerűvé azonban nem az ő girbegurba cselekményű feldolgozása, hanem Jeanne-Marie Leprince de Beaumont 1756-os, sokkal egyszerűbb, összefogottabb meséje révén vált.
Ebben a tündérek szerepe jóval kisebb, Szépség valóban az elszegényedő kereskedő lánya, aki mikor apja a neki tépett rózsa miatt a Szörnyeteg karmába kerül, önként vállalja, hogy feláldozza magát helyette. A Szörnyeteg azonban a kastély úrnőjévé teszi, és mindenben a kedvét keresi, mígnem a két fiatal megkedveli egymást, habár a lány rendre visszautasítja a neki tett házassági ajánlatot. Mikor Szépséget elkezdi gyötörni a vágy, hogy apját újra lássa, a Szörnyeteg elengedi őt, csupán annyit kér tőle, hogy a megadott időre térjen vissza, különben ő meghal. A lány azonban elkésik, és már csak a félholt Szörnyetegre talál rá a kastély kertjében. Ekkor bevallja neki, hogy szereti, és hajlandó feleségül menni hozzá, mire az a legszebb ifjú herceggé változik, akit valaha is látott a világ.
Illusztráció A Szépség és a Szörnyeteg Villeneuve-féle változatának 1910-es kiadásához (Fotó/Forrás: Anne Anderson / Wikipedia)
Tanmese és szürrealista film
A 18. századi feldolgozások nem pusztán szórakoztatni akartak, hanem nevelő célzattal íródtak. A korszakban természetes volt, hogy a lányokat – gyakran igen fiatal korban – a szüleik által választott férfihoz adták feleségül, így
valóban úgy érezhették magukat, mint az idegen kastélyba fogolyként kerülő Szépség.
A történet azonban intette őket: ne saját vonzalmaikat kövessék az adott esetben szebb és csiszoltabb stílusú ifjak iránt, hanem vegyék észre annak az embernek a jó tulajdonságait, akivel együtt kell élniük.
Bár az évszázadok során A Szépség és a Szörnyetegnek számos feldolgozása született, reneszánszát a filmipar hozta meg. 1946-ban Jean Cocteau Beaumont változatát vitte filmre, Jean Marais és Josette Day főszereplésével. A hihetetlenül szép és szürreális motívumokkal teletűzdelt feldolgozás azonban egy érdekes csavart tartalmaz: Szépségnek van egy udvarlója, a vonzó, de léha Avenant, aki nem tudja elfogadni, hogy a lány a Szörnyetegé legyen. Így betör a kastélyba, hogy visszarabolja, na meg vele együtt elvigye az ott található, varázslatos kincseket is. Mikor azonban az aranyra emelné a kezét, egy szobor nyílvesszőjével megöli őt, aláhanyatló teste pedig már a Szörnyeteg vonásait viseli – aki éppen ekkor alakul át herceggé, és feltűnően hasonlít Avenant-ra. Mintha a jó és gonosz hasonmás, egy személyiség két oldalának közismert történetét mesélné újra...
Rajzfilm, musical, opera...
A mese legismertebb változata azonban az 1991-es Disney-rajzfilm, amely a herceg saját bűnével magyarázza átváltozását, és éppen azért kell csúf alakban elnyernie egy szép lány szerelmét, hogy bebizonyítsa, többé nem csupán a külsőségek rabja.
Ez a változat a rózsa motívumát is kibontja, amely nem csupán a Szörnyeteg varázserejének hordozója, de egész sorsának szimbóluma lesz.
A nagy népszerűségnek köszönhetően a rajzfilmnek 2017-ben elkészült az élő szereplős változata, és 1994 óta sikerrel fut a belőle készült musical is.
A zenés feldolgozások azonban jóval régebbre mennek vissza, André Grétry már a 18. században operát írt a témára, Zémire és Azor címmel. Maurice Ravel Lúdanyó meséi című balettzenéjében is szerepel a történet, 1994-ben pedig Philip Glass komponált belőle operát, amely a Cocteau-filmet követi. A legújabb dalmű épp egy magyar alkotás, Tóth Péter gyerekkórusra és szólistákra írt meseoperát A Szépség és a Szörnyeteg címmel, amelyben Damaszkusz környékére helyezte a cselekményt, így az a keleti egzotikum sajátos vonásaival is gazdagodik.
Ha A Szépség és a Szörnyeteg távolabbi kapcsolódásait nézzük, a kígyóhoz feleségül menő lány ókori indiai fabulájáig és annak orosz, illetve kínai változatáig vagy a disznókirály olasz meséjéig juthatunk –
amelynek motívumai a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című magyar népmesével is rokonságot mutatnak.
Mi teszi az embert emberré? Megmaradhatunk-e önmagunk, ha elveszítjük emberi vonásainkat, vagy a lelkünk is hozzáidomul a külsőnkhöz? Hogyan képes egy másik ember tekintete, szeretete, áldozata megváltoztatni azt, amit mi gondolunk magunkról? Ezek a kérdések minden korszakot, minden kultúrát foglalkoztatnak.
Fejléckép: Illusztráció A Szépség és a Szörnyeteghez (fotó/forrás: Warwick Goble / Wikipedia)
hírlevél
