Plusz

A tehetséges fiatalokkal személyes kapcsolatot kell ápolni

2019.07.27. 10:30
Ajánlom
Minden ember tehetséges valamiben, csak meg kell találni – ez is elhangzott Lőrinczy György, Mező Misi és Bagi Iván beszélgetésén Tusványoson.

Nem feltétlenül kell kutatni a tehetségeket, annál inkább támogatni, gondozni őt.

Mező Misi mondta ezt a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által szervezett beszélgetésen Tusványoson. A Magna Cum Laude frontembere szerint az anyagi javakon túl fontos, hogy személyes kapcsolatot ápoljunk a felkarolt fiatalokkal. Így könnyebb a tehetségnek utat törni. Bagi Iván szintén ezt hangsúlyozta, amikor felidézte: „Ott, ahol én felnőttem, állami gondoskodásban, gyakran elkallódnak a gyerekek, tízből kilencen valószínűleg nem tud normális életet élni. Van azonban némi szerencséjük, hiszen ez a nehéz sors mindig felnagyítja a tehetséget.” Ő például hetente egyszer tart irodalomórát egy nevelőintézetben; szerinte „mindenki tehetséges valamiben, csak azt meg kell találni”.

Lőrinczy György művészeti menedzser, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke a mentorálás fontosságát hangsúlyozta, amelynek kiváló eszközei az ösztöndíjprogramok. A Budapesten létesülő Cziffra Művészeti Központ számtalan formában kínál majd támogatást a hátrányos helyzetű romák számára. Lőrinczy a központ koncepcióját kidolgozó testület tagjaként leszögezte: „Önmagában azonban egy intézmény semmit nem ér, akkor jó, ha az személyekre épít.”

A tusványosi szabadegyetemen sor került filmvetítésre is, Keresztül-kasul az életen – dokumentumok Cseh Tamás pályaképéhez című filmjét lehetett megtekinteni. Hanák Gábor filmösszeállításában az ismert és ritkán hallott dalok mellett zenész- és pályatársak archív felvételei, Bereményi Géza, Jancsó Miklós, Törőcsik Mari és a Dalnok emlékezései idézték fel az életút állomásait. Július 24-én és 25-én pedig (F)Alkotás – Házfalon az alkotásunk címmel szervezett a szentendrei központú MANK közös alkotási lehetőséget. A fesztiválozók az egyik vendégház beborított felületét tölthették meg számukra izgalmas mintákkal.

A fesztivál keretében kiállítást is nyitott július 23-án a MANK: a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban Plugor Sándor grafikus- és festőművész emlékére rendezett tárlatot. (forrás: MANK)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.
Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Könyv

Takács Zsuzsa: „Érdemes volt élnem, és így, ahogyan éltem”

„Idegen tőlem, hogy untatna a jelenkor történelme. A véremmel fizetek érte” – fogalmazott lapunknak Takács Zsuzsa. A Kossuth-díjas költő legújabb verseskötete május 21-én jelenik meg A maradás szégyene címmel. Az elmúlt öt év során keletkezett műveiről kérdeztük.
Klasszikus

Nyílt levélben fordul közönségéhez az Anima Musicae Kamarazenekar

Az állami támogatás csökkenése miatt veszélybe került a zenekar fennmaradása, így most nyílt levélben fordultak közönségükhöz, hogy megtarthassák a jövő szezonra tervezett hangversenyeiket.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

„Ne beszéljünk a tanításról, hanem csináljuk” – Gruber László, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Gruber Lászlót, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és AMI földrajzszakos tanárát ismerhetik meg.
Plusz magazin

 „Amit a gyerekektől kapok vissza, az felfoghatatlan öröm” – Csizmadia Ildikó, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Csizmadia Ildikót, a Ferencvárosi Torna Club szakedzőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

A zeneipar különböző szereplői találkozhatnak a TreForte Zenei Expón

Második alkalommal rendezik meg a TreForte Zenei Expó és Amatőr Zenész Találkozót, amely május 21-én az ELTE BTK Trefort-kertjében és a Könyvtár Klubban várja az érdeklődőket.
Plusz magazin

„A diákok szárnyalják túl a pedagógust!” – Stárics Roland, a Mester-M díjazottja

A tevékenykedtető, élményalapú pedagógia híve, óráján vulkánt is modelleznek a diákokkal, akik lelkesen vesznek részt az iskolán kívüli foglalkozásokon is. Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Stárics Rolandot, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium földrajz-történelem szakos tanárát ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Sokat tanulok a gyerekektől” – Simon Zoltán, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Simon Zoltánt, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és AMI digitális kultúra oktatóját, a robotika tehetségműhely vezetőjét ismerhetik meg.