Plusz

A való világ aprócska mása: hétvégi város- és vasútmodell kiállítás Pestújhelyen

2022.05.18. 16:10
Ajánlom
Kicsit a legóról, de sokkal inkább a modellezés szerelmeseiről szól az a bemutató, amely három napig, május 20. és 22. között várja az érdeklődőket a Pestújhelyi Közösségi Házban, az 1-es Villamos Klub szervezésében.

A gyűjtők mindig kissé bogarasok – nos, javítsunk: kerekesek. Legalábbis biztosan így van ez az 1-es Villamos Klub résztvevőivel, akik egy szaknyelvükön H0-s méretarányú – ez a normál halandók nyelvére lefordítva 1:87 arányú kicsinyítést jelent –, 40 négyzetméteres terepasztalt készítettek legó alkatrészek segítségével, többek között.

Mert nemcsak vonatokat, hanem egy komplett városrészt raktak össze, digitalizált vasúttal, villamossal.

A két kötöttpályás jármű mellett még egy újabb, egysínű magasvasút is kanyarog majd a házak között!

Szóval, érdemes lesz betérni a hétvégén a Pestújhelyi Közösségi Házba. Olyan legóházak és ritkaságok, terepasztalok is bemutatásra kerülnek majd itt a hétvége három napja alatt, amelyek korábban még nem kerülhettek a nyilvánosság elé.

Ha valakit igazán bűvkörébe vonna a modell-legó világ, a család legkisebb tagjai miatt sem kell aggódnia: a kiállításhoz kapcsolódóan a gyerekeket játszóház várja tologatható Thomas-vasúttal, kincset érő favonattal, kincskereső játékkal, és irányítható-kipróbálható, szintén H0-s arányú terepasztallal.

LEGO® város- és vasútmodell kiállítás és játszóház

  • 2022. május 20–21–22.

  • Pestújhelyi Közösségi Ház

1158 Budapest, Szűcs István utca 45., telefon: (1) 410-7168

A bemutató látogatható péntek 918 óra, szombat-vasárnap 1018 óra között.

Belépőjegy árak: gyermekjegy (218 év): 900 Ft, felnőttjegy: 1100 Ft, családi jegy (2 felnőtt + 2 gyermek): 3.500 Ft, csoportos jegy (minimum 10 fő esetén): 700 Ft/fő.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Közlekedő világunk a terepasztalon – legóból (fotó/forrás: Pestújhelyi Közösségi Ház)

Csokonai Nonprofit Kft.

Ha szigorúan a jogszabályokból következő tényeknél maradunk, akkor a Csokonai Nonprofit Kft. a XV. kerület közművelődési, kulturális és kommunikációs gazdasági társasága. Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán ellátja a kötelező, valamint az önként vállalt közművelődési, kulturális és tájékoztatási feladatokat.

Szabadabban fogalmazva: a Csokonai Nonprofit Kft. az a cég, amely igyekszik a közművelődési, kulturális és kommunikációs területek integrációjával a 21. század kihívásaira közösségteremtő válaszokat találni. Úgy, hogy ezek körül minőségi, kortárs rendezvények jöjjenek létre.

A Csokonai Nonprofit Kft. tudja, hogy a társadalmi és gazdasági környezet körülöttünk olyan mértékben változik, amelyhez az elmúlt évtizedekben kialakult módszerek már nem képesek alkalmazkodni. Ezért új utakat keres annak érdekében, hogy egy jó múltú intézmény közép és hosszú távon ne csak megőrizhesse értékeit, megóvhassa kis közösségeit, hanem méltó helyet foglaljon el a Főváros kulturális térképén.

Jegyvásárlás

Legolvasottabb

Zenés színház

Elhunyt Vadász Zsolt, az Operettszínház művésze

A Budapesti Operettszínház egyik legfoglalkoztatottabb művészét 51 éves korában érte a halál június 21-én, adta hírül a Szinház Online.
Vizuál

Öt Donald Sutherland-film, amit látni kell

Filozofikus sci-fi, háborús szatíra, feszült kémjátszma vagy éppen sokkoló erejű horrordráma: Donald Sutherland számtalan műfajban bizonyította rendkívüli tehetségét. Kedvenc filmjeinkkel emlékezünk a kanadai színészlegendára.
Zenés színház

Ami szembejön, nem biztos, hogy akadály – interjú Béres Attilával a szegedi Rebecca-bemutató kapcsán

Pont ilyennek képzeltem: elfoglalt, egymást érik a beérkező hívásai, többször kér fél percet, mire leül és belehelyezkedik az interjúszituációba. Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával beszélgettünk, aki a Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezi a Rebecca musicalt.
Vizuál

Műkincsrablás Lengyelországban – izgalmas politikai krimi érkezik a mozikba

Június 27-től érkezik országszerte a mozikba a lengyel-magyar koprodukcióban készült Szent című film, amely Szent Adalbert gnieznói ereklyetartójának 1986-os elrablását dolgozza fel.
Zenés színház

„Brünnhilde szerepe olyan, mintha maratont futnánk” – villáminterjú Iréne Theorinnal

A kiváló svéd szoprán a Budapesti Wagner-napok rendszeresen visszatérő vendége, akit a magyar közönség különösen érzékeny, lelki finomságokra kihegyezett szerepformálása miatt zárt a szívébe. Iréne Theorin egy nappal színpadra lépése előtt válaszolt kérdéseinkre.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Korniss Péter és Nyáry Krisztián is az Ördögkatlan Fesztivál díszvendége lesz

Július 30. és augusztus 3. között rendezik meg a 17. Ördögkatlan Fesztivált, ahol több száz programmal és neves fellépőkkel várják a kultúra szerelmeseit. 
Plusz ajánló

Kapcsoljon nyári fokozatra a Fidelio legújabb számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2024. július-augusztusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Plusz ajánló

Fedezze fel a napforduló varázslatát a Pesti Vigadóban!

Felejthetetlen kalandra invitálja az érdeklődőket június 21-én 20 órától a Pesti Vigadó, ahol egy különleges épülettörténeti séta keretei közt élvezhetjük a város és az épület éjszakai hangulatát.
Plusz ajánló

20 éve az Európai Unióban, 10 éve a Kreatív Európa programban

A Kreatív Európa Iroda 2024. június 25-én az Európa Pontban tartja a 2021-2023-as időszak nyertes magyar pályázatait bemutató eseményét.
Plusz hír

Színházi és filmes képzés indul Pécsett a fővárosi SZFI-vel együttműködésben

Színház- és Filmművészeti Intézetet alapítanak a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. A 2025 őszre tervezett szakindításokat 2 osztatlan képzés, 2 alapszak, 6 magyar nyelvű és 2 angol nyelvű szakirány, valamint további 12 szakirányú továbbképzés létrehozásával tervezték meg.