A Liszt Ferenc Kulturális Központban már reggel kilenckor nagy volt a sürgés-forgás. A táncosok bemelegítésre siettek, a gyakorlók lefoglalása már ekkor elkezdődött, aki ugyanis nem írta be magát a beosztásba, könnyen megeshetett vele, hogy egész napra hoppon maradt. A főtárgyi kurzusok ugyan csak tíz órakor kezdődtek, de Standage Leclair és Bach stílusáról szóló előadása miatt már délután ötkor be is fejeződtek. A pénteki napon a külföldi barokkspecialisták kurzusait látogattam meg: Malcolm Bilsonét és Simon Standage-ét.
Bilson kurzusát hallgatva nagyon szimpatikus voltak számomra azok az eszközök és módszerek, melyeket a tanítás során használt. Instrukcióiban ugyanis nem a historikus előadásról volt szó, nem a barokk technika, történeti szempontok, vagy stílusbeli sajátságok merültek fel, hanem csakis a mű értelmezése, azaz a zene megértése. A egyenkénti 45 perces foglalkozásokat anekdoták, interaktív kérdések és filozofikus zenei interpretációk színesítették. A fortepiano mestere számos alkalommal élt instrumentális hasonlatokkal a jobb és a balkéz dallamainak egymáshoz való viszonyulásainak magyarázataikor. A zenemű eszenciájának keresésekor a legegyszerűbb kérdések feltevésével világított rá a mű mondanivalójára, amiből szinte már magától adódik a megvalósítás mikéntje is. Bilson továbbá nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a növendéke maga is kialakítson egy olvasatot a darabról. Véleményét, meglátásait sosem kérte számon, elsődleges és legfontosabb célja ugyanis a zenei ízlés kialakítása volt. Kurzusán végig szikrázó, inspiráló atmoszférát éreztem, műhelye kiváló lehetőség a zenei ízlés és a zenei gondolkodás fejlesztésére egyaránt.
Ezt követően a historikus hegedűjáték egyik legnevesebb képviselőjét, a londoni és drezdai akadémia barokkhegedű-professzor műhelyének munkafolyamataiba nyertem betekintést. Standage már több mint tíz éve látogat el rendszeresen Magyarországra: idén hatodik alkalommal lép fel és tart kurzust Sopronban, de számos alkalommal játszott már Budapesten, és tanított a Zeneakadémián is. Érdeklődési területét jelenleg a 17.-18. század zenéje képezi, így tökéletes illeszkedik a fesztivál profiljához is. Standage a kurzusokon a régi zenei ismeretek mellett technikai elemekre is nagy hangsúlyt fektetett: egy-egy frázis kiragadásával és ismételtetésével aprólékosan mutatta be vonós technikai rejtelmeit, legyen szó vonásnemekról vagy a balkéztechnikáról.
A nap méltó lezárásának számított Kolonits Klára és Dinyés Dániel koncertje, ahol a Haydn, Mozart dalai mellett Schubert, Mendelssohn és Klara Schumann művei is elhangzottak. A házaspár rendkívüli zenei érzékenysége és zeneértése magas színvonalon mutatkozott meg a koncert összes darabjában. Kolonits Klára a legnagyobb könnyedséggel és egyszerűséggel szólaltatta meg a nehéz anyagot. Regisztereinek mesteri kidolgozottsága nem hagy kivetnivalót maga után: hangjának nemcsak alsó regiszterei szólnak telt, drámai színben, hanem a magasságokat is irigylésre méltó könnyedséggel énekli, minden erőfeszítéstől mentesen. A Liszt-díjas énekművész továbbá kitűnő színészi teljesítményével is kitűnt a klasszikus dalirodalom valamennyi karakterét felsorakoztató hangversenyen. A széles érzelmi skálán mozgó női jellemtípusokkal azonosulva ugyanolyan hitelességgel tudta eljátszani a cserfes olasz nőszemélyt, mint a mély fájdalmakat megélő apáca vagy a hűséges szerelmes szerepét.
Dicséretet érdemel azonban Dinyés Dániel is, aki zongoristák között is csak ritkán előforduló figyelemmel és elmélyültséggel kísérte feleségét. Minden hang helyét és funkcióját értette a zenei folyamatokban, ami nemcsak partnere közötti kommunikációban érződött, hanem önreflexív zongorajátékában is. A pénteki hangverseny a Régi Zenei Napok koncertjeinek egyik legnagyobb csúcsteljesítményének éreztem, olyannak, ami a Művészetek Palotájában, de még a világ legnagyobb koncerttermeiben is megállná a helyét. Nagy örömre szolgált, hogy világszóló zenei élménynek nemcsak a Müpában, hanem a fesztivál alkalmával Sopronban is részesei lehettünk.
hírlevél
