A világ első katalitikus verse - írja a The Conversation Simon Armitage In Praise of Air (A levegő dicsőítése) című költeményére. A költő Tony Ryan kémiaprofesszorral együttműködve hozott létre egy projektet a University of Sheffield-en. Az egyetem egyik épületének falára egy húsz méteres poszterre nyomtatták a verset, amit három év után most szedtek le onnan.
Bizonyára a sorok művészeti értéke sem elhanyagolható, de a levegő tisztítását nem Armitage szavai, hanem a molinó végezte, amire nyomtatták. Azt ugyanis titanium-dioxiddal (TiO2) vonták be - ha a napfény a fotokatalizátoros poszterre sütött, annak elektronjai átrendeződtek és reaktívvá váltak. Ezek a levegőben található oxigént két szabad oxigénatomra bontották, amelyek vízzel találkozva peroxidot képeznek - na ezek azok, amelyek oxidálják a levegőben található szennyező és káros anyagokat. Számítások szerint három év alatt a költemény közel két tonna, tüdőbetegségekért is felelős nitrogén oxidot (NOx) szűrt ki a levegőből.
De nem csak emiatt volt fontos és eredményes a sheffield-i egyetem projektje.
Erre szükség is van: olyan időben élünk, mikor egyesek a globális felmelegedést is megkérdőjelezik, a tudomány által alátámasztott adatoknak pedig az alternatív tényekkel is meg kell küzdeniük.
Íme maga a vers, Simon Armitage In Praise of Air című költeménye:
I write in praise of air. I was six or five
when a conjurer opened my knotted fist
and I held in my palm the whole of the sky.
I’ve carried it with me ever since.
Let air be a major god, its being
and touch, its breast-milk always tilted
to the lips. Both dragonfly and Boeing
dangle in its see-through nothingness…
Among the jumbled bric-a-brac I keep
a padlocked treasure-chest of empty space,
and on days when thoughts are fuddled with smog
or civilization crosses the street
with a white handkerchief over its mouth
and cars blow kisses to our lips from theirs
I turn the key, throw back the lid, breathe deep.
My first word, everyone’s first word, was air.