Plusz

A világ nagy karmesterei - Juraj Valčuha

Februárban már megosztottam a blogom olvasóival: a Filharmóniai Társaság elnök-karnagyi kinevezése segíthet abban, hogy végre valóra válthatom régi álmomat, s a világ nagy karmestereit bemutathatom a hazai közönségnek.

A jövő évad előkészítése megtörtént, így a következő szezonban öt nagynevű dirigens áll a Filharmóniai Társaság Zenekarának élén - ami egyben azt is eredményezi, hogy nemcsak közönségünkkel, de zenekarunkkal is megismerkednek, s ezzel kezdetét vehetik a meghívások, s a szakmai körforgás. Mielőtt megérkeznek a vendégkarmestereket, hétről hétre ismerkedjünk meg szakmai életükkel.
Elsőként Christoph von Dohnanyit látjuk vendégül, október 28-án és 29-én vezényli a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát. Brahms Német Requiemjét és Ligeti Kettősversenyét adják elő. 

Juraj Valcuha november 13-án és 14-én áll a zenekar élén. Szőllősy Trasfigurazioni, Rachmaninov Rapszódia egy Paganini témára című darabját és két Richard Strauss-művet dirigál.

A szlovák származású dirigens a pozsonyi konzervatóriumban tanult zeneszerzést, vezénylést és cimbalomjátékot. Tizenkilenc éves korától két esztendőt töltött Szentpéterváron, ahol Ilja Musin volt a mestere. 1998-ban Párizsba költözött, ahol a Conservatoire National Supérieur-ön folytatta tanulmányait, Fürst János tanítványaként, majd Jorma Panula mesterkurzusának résztvevőjeként.  

Juraj Valčuha pályáját 2003-2005 között az Opéra National de Montpellier zenekar-igazgatójának asszisztenseként kezdte,  ezzel egy időben  az Orchestre Philharmonique de Radio-France és az Orchestre National de France dirigenseként is debütált. Ez utóbbi együttessel valósította meg az utóbbi évek egyik legsikeresebb párizsi Bohémélet-produkcióját, ám tehetségére ekkor már Európa-szerte felfigyeltek, így vendégkarmesterként hívták a németországi Rheinland-Pfalz Philharmonie-hoz (Ludwigshafen) és a bolognai Teatro Comunale-hoz, ahol szintén a Bohéméletet vezényelte. Franciaország többi jelentős dalszínházát is meghódította: dirigálta a Figaro házasságát a Nancy Operában és Bartók A kékszakállú herceg vára című művét a Lyoni Operában. 2007-ben az Orchestre Philharmonique-kal nagy sikerű újévi koncertet adott Monte Carlóban. Nemzetközi karrierjét a Rotterdami Filharmonikusokkal, a Torinói RAI Orchestra együttesével valamint a Londoni, Berlini és Oslói Filharmonikusokkal folytatta. Az Egyesült Államokba a  Pittsburgh Symphony Orchestra meghívására érkezett, ahol debütálása után a Los Angeles Philharmonic dirigálására is felkérést kapott.

Juraj Valčuha Olaszország, Németország és Nagy-Britannia színházainak és koncertszínpadainak egyik legkeresettebb vendége, pármai Toscanini emlékkoncertje, valamint Carmen-dirigálásai komoly szakmai visszhangot váltottak ki, csakúgy, mint az általa vezényelt Pillangókisasszony előadások a Bajor Állami Operaházban és a Berlini  Deutsche Operben. Az utóbbi két szezonban olyan színházakkal és együttesekkel dolgozott együtt, mint a Drezdai Staatskapelle, a National Symphony Orchestra Washington, a Bajor Állami Operaház és a Stuttgarti Opera. Emellett 2009 novemberétől elvállalta a torinói RAI Orchestra Sinfonica Nazionale vezető karmesteri tisztét, megbízatása 2013-ig tart.

Juraj Valčuha a Magyar Állami Operaházban 2011. november 13-án és 14-én vezényel, a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara ezen a két estén Rachmaninov, Richard Strauss és Szőllőssy András művekkel várja a közönséget. Zongorán közreműködik Evgeny Bozanov.

A sorozat folytatásaként december 16-án és 17-én Rafael Frühbeck de Burgos Csajkovszkij, Debussy és Ravel műveit vezényli a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának élén.

Christoph Eschenbach Budapesti szereplése régen várt esemény zenei csemegéket kedvelő publikum számára. A neves karmester január 8-án Brahms B-dúr zongoraversenyét vezényli, amelynek szólistája Tzimon Barto. Estjének másik műsorszáma a Brahms-Schönberg Zongoranégyes. Eschenbach február 25-én látogat vissza a Magyar Állami Operaházba, amikor Mozart Varázsfuvola-nyitányát és C-dúr szimfóniáját, valamint Csajkovszkij V. szimfóniáját dirigálja.

Március 25-én és 26-án Christopher Hogwood szereplése zárja az évad vendégkarmesteri bemutatkozásainak sorát, amikor is Mendelssohn művei csendülnek fel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Több ezer aláíró követeli Demeter Szilárd lemondását

Miután holokausztrelativizáló publicisztikát közölt Soros György nevének tízszeri említésével az Origón, számos szervezet és ismert értelmiségi lemondásra szólítja fel a PIM főigazgatóját
Könyv

Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot az origós írás miatt

Arról kérdeztek az ellenzéki képviselők, hogy menesztik-e a Demeter Szilárdot a holokausztrelativizáló publicisztika miatt.
Színház

Ünnepre hív a Rózsavölgyi Szalon

Hogyan változtak meg a kommunikációs szokásaink a vírushelyzetben? Mit csinálhatunk a korlátozások ideje alatt? Milyen tervekkel vágunk bele a következő időszakba? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Csiby Gergely és Józan László a Mi jár a fejedben? második adásában Vecsei H. Miklóssal, Herner Dorkával, Molnár Piroskával és Grecsó Krisztiánnal. Természetesen az adventi időszak előestéjén az ünnep is szóba került.
Könyv

„Szégyen és gyalázat” – Írók reagáltak Demeter Szilárd publicisztikájára

Kepes András lemondta a PIM-ben megrendezendő könyvbemutatóját, Vámos Miklós melegebb éghajlatra küldte Demeter Szilárdot, Dragomán szégyennek és gyalázatnak nevezte az esetet. Felbolygatta a szakmát a PIM főigazgatójának írása.
Klasszikus

Japán zeneszerző nyerte idén a Zeneakadémia Bartók Világversenyét

Sinszuke Okamoto nyerte el idén a komponistáknak meghirdetett Bartók Világverseny első díját. A győztes mű szerepel majd a 2021-es, vonósnégyes formációknak szóló megmérettetésen is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz müpa

Az adventi időszakban minden nap új tartalommal ajándékozza meg közönségét a Müpa

December 1. és 24. között mindennap egy-egy bármikor elérhető digitális tartalommal – podcasttel, playlisttel vagy koncertvideóval – ajándékozza meg közönségét a Müpa.
Plusz gyász

Elhunyt Balázs Fecó

Életének 70. évében elhunyt Balázs Fecó énekes, zenész, zeneszerző – közölte a hírt a család nevében Várkonyi Attila, a Retro Rádió műsorvezetője.
Plusz videó

Maradona énekel

Elhunyt „az isteni Diego”, aki iránt egyenesen vallásos rajongással viseltetnek Argentínában. Híres-hírhedt góljával, legendájának eredetével és egy róla szóló dallal emlékezünk rá, amelyet maga is elénekelt rajongói előtt.
Plusz magazin

Fischer Ádám: Az első csöngetés

Sorozatunkban Budapest díszpolgárai osztják meg velünk a fővároshoz kötődő személyes történetüket. Fischer Ádám karmester, aki 2009 óta a cím birtokosa, elárulta egy kedves szokását, amely kimondottan az Akácfa utcához kötődik.
Plusz videó

Black Friday helyett válaszd a fenntartható életet!

Fogyasztás helyett boldogság, pénz helyett élet! Ezt üzenik ismert művészek, köztük Vecsei H. Miklós, Pokorny Lia és Kollár-Klemencz László.