Plusz

A víz országaként mutatkozik Magyarország

2015.09.30. 15:23
Ajánlom
A vízzel kapcsolatos legújabb magyar fejlesztések mutatkozhatnak be a Milánói Világkiállítás kísérőprogramjaként Velencében megrendezett Pianeta Acqua (Víz Bolygó) szakkiállítás Blue Drop (Kék Csepp) című szakmai hetén október 6-10. között.

A milánói expo magyar pavilonját kinőtte az az érték- és programkínálat, amellyel jelentkeztünk: napi egy-két ezer látogatóra számítottunk, de ennek tíz-húszszorosa érkezik, és ez a látogatószám nem kedvez a kiállítások élvezhetőségének. Ezért is örültünk annak a lehetőségnek, hogy az expo párhuzamos rendezvényén is megjelenjünk magyar innovációkkal - mondta el a rendezvény pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a magyar pavilon kormánybiztosa.

Szőcs Géza hozzátette: sok rendezvény nem fért be az Életkert Pavilonba, ezek Milánó városában, sőt környékbeli olasz településeken kerültek a publikum elé. A Pianeta Acqua szakmai hetén számos magyar víztisztítási és vízzel kapcsolatos technológia bemutatkozhat, emellett a magyar gasztronómiába és kultúrába is betekintést nyerhetnek a látogatók.

Teplán István, a kormánybiztos fenntartható fejlődéssel kapcsolatos tanácsadója emlékeztetett arra, hogy a világkiállítás fő témái a fenntartható fejlődés és az élelmiszer-biztonság, ezen belül a magyar kiállítás a víz témájára helyezi a fő hangsúlyt.

A Pianeta Acqua éppen ezzel a témával foglalkozik hat hónapon keresztül a Velence melletti Mestrében, a Blue Drop szakmai hét pedig a víztisztítást, vízkezelést állítja a középpontba. Ezen a fontos nemzetközi rendezvényen Magyarország egy kicsi, de igen erős kiállítással jelenik meg, megmutatva, hogy a víz területén nagyhatalom, nemcsak gazdag vízkészlete, hanem vízipara, oktatása, nemzetközi szerepvállalása miatt is - hívta fel a figyelmet Teplán István.

Böjthe Kálmán, a magyar részvételt szervező Blue Seven Group Nyrt. elnök-vezérigazgatója a kiállítandó magyar innovációk közül mutatott be néhányat. Egy műanyaghulladék-újrahasznosító berendezés például az óceánok vizének védelmét szolgálhatja, míg a Honvédelmi Minisztérium által kifejlesztett mobil víztisztító készülék nehézfémekkel szennyezett vízből állít elő ivóvizet.

A szakmai hét vendégei megismerkedhetnek a part menti területeket a vízszintemelkedéstől megvédő, az ipari hűtővizek kezelésére, a CO2 kibocsátás ötven százalékos csökkentésére, illetve a tengerjáró hajók ballasztvizének tisztítására szolgáló technológiákkal és az édesvíz mint nyersanyag kereskedelmének rendszerével.

A házigazdák felkérésére Magyarország kultúrája és gasztronómiája is bemutatkozik: Magos Zoltán mesterszakács élő főzőshow-kkal jelentkezik, miközben a látogatók megismerhetik a balatoni régió gasztronómiáját és borkultúráját is - közölte Böjthe Kálmán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

10 érdekesség a 35 éves Amadeusról

1984 szeptemberében mutatták be az Egyesült Államokban Miloš Forman filmjét, amely ugyan hemzseg a történelmi pontatlanságoktól, mégsem tudjuk megunni. Összeszedtünk tíz érdekességet róla.
Tánc

Járt már balettórán? Most érdemes benézni a Táncművészeti Egyetemre

Nyílt balett- és néptáncóra, könyvbemutató, épületbejás, jelmezek és berendezett enteriőr várja a látogatókat a kulturális örökség napjai alkalmából a Magyar Táncművészeti Egyetemen szombaton.
Klasszikus

Ránki Dezső szólóestet ad a Müpában

Beethoven és Schumann műveit adja el szólóestjén Ránki Dezső, az MVM Koncertek - A Zongora című koncertsorozat évadnyitó koncertjén.
Vizuál

85 évesen is filmet forgat Sophia Loren

Születésnapját ünnepli az olasz film egyik legnagyobb sztárja, akit szókimondó, határozott nőként ismerünk a filmvásznon. Sophia Loren hatvanéves karrierje mögött egy fegyelmezett, tudatos nő áll.
Színház

Tematikus sétaútvonalaink a Színházak Éjszakájára

Szubjektív ajánlónkban a játékosságot kerestük. Harmincnégy színház programjai közül választottunk ki néhányat, a színészmesterség foglalkozásoktól a nyilvános próbákon és improvizációs játékokon át a kulisszajárásokig.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz hír

„Milyen isteni a mában élni!” – Két hét múlva indul a CAFe Budapest

A kortárs művészet hazai és nemzetközi sztárjaival, ősbemutatókkal és formabontó köztéri programokkal színesíti a főváros kulturális életét a CAFe Budapest október 4. és 20. között.
Plusz videó

Ez a 9 éves autista kisfiú fél a hangos zajoktól, de gyönyörűen énekli a Hallelujah-t

A 9 éves Justin Kiely-May videóját azután kapta fel az internet, hogy tökéletesen tisztán elénekelte Leonard Cohen ‘Hallelujah’ című dalát.
Plusz ajánló

Milyen lesz a Nem félünk a farkastól Miskolcon?

Ez is kiderül a Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adásából szeptember 21-én a 92.1-en. A műsorban interjú hallható Juhász Annával, Papp Tímeával és Székely Krisztával.
Plusz lemez

Best of Hofi címmel jelent meg lemez a Hungarotonnál

A legendás magyar humorista egész pályáját átfogja ez a páratlan, kétlemezes válogatás.
Plusz hír

A kultúrafogyasztásra nevelné a gyerekeket a Lázár Ervin Program

Az Emmi idén elindított programja minden általános iskolás számára biztosítja, hogy eljuthasson kulturális intézményekbe.