Plusz

A XIII. kerület díszpolgárává avatták Dés Lászlót, Falusi Mariannt és Kádár Ferencet

2024.06.03. 11:05
Megosztom
Mindannyian jelentősen kötődnek a XIII. kerülethez, életútjuk során kimagasló munkásságukkal hozzájárultak a kerület fejlődéséhez – indokolta döntést Tóth József polgármester. Az eseményen egyúttal átadták a Budapest Főváros XIII. kerületért díjakat is.

Ünnepelt a XIII. kerület: 1938. június 1-jén vált önálló közigazgatási egységgé. Minden évben a születésnap egyik ünnepi eseménye a díszpolgárrá avatás, amelyet a RaM – Radnóti Miklós Művelődési Központban rendeztek meg. Tóth József polgármester – a képviselő-testület, a lakosság, a civil és a társadalmi szervezetek javaslatai alapján – díszpolgári címet adományozott Dés László Kossuth-díjas zeneszerzőnek, szaxofonosnak, a modern jazz meghatározó alakjának, számos nagysikerű musical és filmzene szerzőjének, Falusi Mariann énekművésznek, a Pa-Dö-Dő együttes egyik alapító tagjának, valamint dr. Kádár Ferenc gyermekorvosnak. Mindannyian jelentősen kötődnek a XIII. kerülethez, életútjuk során kimagasló munkásságukkal hozzájárultak a kerület fejlődéséhez, tevékenységükkel erősítették annak hírnevét, tekintélyét – fogalmaz közleményében a kerület, amelynek jelenleg 99 díszpolgára van.

A XIII. kerület születésnapján Budapest Főváros XIII. Kerületért-díjakat is átadtak. Elismerésben részesült:

  • Dr. Báthori Csaba költő, irodalomtörténész, műfordító, esszéista
  • Csuka Mónika énekes, zeneszerző
  • Kiss Gyöngyi, a Berzsenyi Dániel Gimnázium intézményvezetője
  • Kovács Tibor, az Angyalföldi Polgári Lövész Egylet volt elnöke
  • Szabó-Tátrai Gabriella, a XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályának vezetője
  • Dr. Várnai György, a MAZSIHISZ és a BZSH vezetőségi tagja.
_MM_9341-105440.jpg

A XIII. került díjazottjai (Fotó/Forrás: XIII. kerület)

Dés László

Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, dzsessz zenész, érdemes művész

A Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban előbb klarinét, majd szaxofon szakra járt. A zenei életbe 1974-ben kapcsolódott be. Öt évvel később Dimenzió néven saját együttest alapított. 1987-ben Horváth Kornéllal és Snétberger Ferenccel létrehozták a Trio Stendhalt, amellyel komoly sikereket értek el Európa-szerte. Dalszövegíróként és zeneszerzőként is dolgozik, több magyar film zenéjét szerezte, például: Egymásra nézve, Szerelem első vérig, Szerelem második vérig, Csocsó, Üvegtigris, Sose halunk meg, A miniszter félrelép, Kalózok. Számos rendkívül sikeressé lett musical szerzője, többek között: Valahol Európában, A dzsungel könyve, A Pál utcai fiúk. Írt zenét a Jazz+Az együttesnek is. 1993-ban szólista lett, kortárs szerzők műveit adta elő elsősorban kamara- és szimfonikus zenekarokkal. Hangszerei a szoprán- és a tenorszaxofon, játékát az érzékeny és „szubjektív hang”, az improvizációs dallamvezetés jellemzi. 2003-ban Dés László Septet néven alapított új együttest, majd 2018-ban Free Sounds Quartet néven.

A XIII. kerületi Hírnöknek így nyilatkozott díszpolgársága kapcsán:

Véleményem szerint ez szeretetet és tiszteletet tükröz. És ez nagyon jólesik.

Hosszú ideig a XIII. kerület lakója volt, igazi lokálpatrióta, büszke újlipótvárosi kötődésére. A szakma, a kritikusok és a közönség is egyaránt tiszteli.

Falusi Mariann

Artisjus-díjas énekesnő, színésznő, a Pa-Dö-Dő együttes egyik alapító tagja

A Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán főként operát énekelt. Első nagyobb sikerét 1983-ban érte el, amikor megnyerte a Ki mit tud? tehetségkutató műsort dzsesszénekes kategóriában. 1983 és 1985 között a Stúdium Dixieland szólóénekese volt. 1985-ben Kubában, 1986-ban Mongóliában fesztiválgyőztes lett. Az énekesi pályája mellett a színészet is érdekelte, az 1980-as években a Vígszínházban játszott, több filmben is szerepelt, például a Laurában és az Eldorádóban. Ma is látható színházi előadásokban. 1988-ban alapították meg Lang Györgyivel a Pa-Dö-Dő együttest, amellyel országos hírnévre tettek szert. Éveken keresztül vezettek önálló beszélgetős műsort a Klub Rádióban Ötös címmel. Több tehetségkutató műsor zsűritagja volt. Társadalmi szerepvállalásaiért 2015-ben Magyar Toleranciadíjat, 2018-ban Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott.

Sokáig élt a kerületben, a helyi kulturális életnek ma is állandó szereplője. A XIII. kerület az életem része. Számomra mindennél magasabbra emeli a díszpolgári cím értékét, hogy ezt egy közösség adja

– mondta.

Dr. Kádár Ferenc

gyermekorvos

A kerületben nőtt fel, idejárt iskolába. Az egyetem elvégzése után 12 évig dolgozott a Madarász utcai Gyermekkórházban, negyen éve körzeti gyermekorvos Újlipótvárosban. 1989-ben bízták meg a mai Ipoly utcai rendelő vezetésével. Csecsemő- és gyermekgyógyászati, iskolaegészségtan-ifjúságvédelmi szakvizsgája van. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének 1995-től alelnöke, majd több mint tíz éven át a vezetőség tagja, tanácsadója volt. Húsz éven át irányította a gyermekorvosi alapellátás szakmapolitikai és tudományos konferenciáinak szervezését, szerkesztette Dr. Kálmán Mihállyal a Hírvivőt, a házi gyermekorvosok szakmai lapját. 2004-től tíz éven át képviselte a magyar házi gyermekorvosokat az Európai Gyermekgyógyászati Akadémián. Az Európai Alapellátó Gyermekorvosok Szövetségének 2014-ig volt a főtitkára. 1992 óta a Palánta Gyermekorvosi Rendelő Alapítvány munkáját is irányítja.

Szakmai tanácsadóként részt vett a házi gyermekorvosok körében legelterjedtebb informatikai program, az IxGyerek kifejlesztésében. Fáradhatatlanul dolgozik a kerület lakosaiért. Mindenki elismeréssel és tisztelettel beszél róla. Kitűnő szakember, aki nem kizárólag tudásával, gyógyításával szerzett hírnevet, hanem közéleti tevékenységével is. Bármikor lehet hozzá fordulni, mindig segítőkész. Azt vallja:

Jó dolog jót tenni.

Fejléckép: Dr. Kádár Ferenc, Falusi Mariann és Dés László a XIII. kerület díszpolgáravatásán (Fotó/Forrás: XIII. kerület)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

A kísérletező alkotókra fókuszál a közelgő Liszt Ünnep

Autechre, London Sinfonietta, Franz Welser-Möst és a The Cleveland Orchestra, Alan Gilbert, Leif Ove Andsnes és az NDR Elbphilharmonie Orchester, FrenÁk Társulat, Duna Művészegyüttes – október 8-án kezdődik, és egészen 22-éig tart a Liszt Ünnep.
Plusz hír

Az élményalapú oktatás közös ügyünk – a Déryné Program közleménye

„Nem az számít, hogy ki melyik tábor tagja, hanem hogy milyen minőséget tud letenni az asztalra” – fogalmaz a Déryné Program azután, hogy az Oktatási Hivatal felbontotta a szerződést a programot működtető kft-vel.
Plusz ajánló

Szeptemberi újrakezdés az Eötvös10-ben: Hitchcocktól Verdin át a kortárs táncig

Az Andrássy150 programsorozat lezárultával sem csendesedik el az Eötvös10: új horrorfilmklub indul, visszatérnek népszerű sorozataik, kortárs tánc, színház és három kiállítás is várja a közönséget.
Plusz hír

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Plusz hír

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát.