Plusz

A zene ünnepe 2012

2012.06.19. 22:22
Ajánlom
Jazz, szefárd muzsika, reggae és világzene egyaránt megszólal csütörtökön a zene ünnepének hat budapesti és két vidéki helyszínén.

A Zene Ünnepe Európai Hálózatának (European Music Day Network) idén már teljes jogú partnere a Zene Ünnepe Alapítvány, amelynek bejegyzése folyamatban van - közölte az MTI-vel Makara Eszter, az alapítvány munkatársa, az ünnep koordinátora. Budapesten a Jazzrael délután fél ötkor kezdi koncertjét a Francia Intézetnél, a tradicionális zsidó zenét modern felfogásban interpretálja, hidat építve kelet és nyugat között. Az együttest a Meszecsinka követi, amely hét nyelven énekel (magyar, cigány, bolgár, spanyol, finn, angol, arab) és amely két ország, Magyarország és Bulgária muzsikusaiból verbuválódott. A francia Botom Botom veszi át zenei stafétabotot, a harmincas évek zenei világát elektronikus eszközökkel frissítve, az estet pedig a Riddim Colony hazai reggae-szcéna első számú zenekara zárja. Az Akvárium Klub lemezbörzét és használtlemez-vásárt rendez. További helyszín lesz az Erzsébet tér és a Soroksári úti R33 is.

A Gozsdu udvar Szomszéd Bárjában a Tomor Trio és Tintás Barnes, a Ráday utcai IF Kávézóban Szakál Tamás hegedű-, Pagonyi András harmonika-, Vázsonyi János szaxofon- és Kardos Dániel gitárjátéka hallható. A Columbus hajón a Shadows Hungary Band és a Zelig ünnepli a zenét. A vidéki helyszínek közül a székesfehérvári Műhely Kávéházban a Lions Of Suburbia és Dj Elf, a balatonlellei szabadtéri színpadon pedig Rambo Jazz Band játszik csütörtökön este.

A Zene Ünnepe Alapítvány fővédnöke Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora; Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója; Gulyás Dénes operaénekes; Horgas Eszter fuvolaművész; Kocsis Zoltán karmester, zongoraművész, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója; Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző és Sztevanovity Zorán előadóművész, zeneszerző.

A zene ünnepét 1982-ben tartották először Franciaországban Maurice Fleuret zenetudós javaslatára. A kezdeményezéshez több mint száz ország csatlakozott, így az esemény nemzetközivé vált. A zene ünnepe olyan egész napos, ingyenes, politikamentes rendezvény, amely a zene valamennyi formájára és stílusára kiterjed. Magyarország 1997-ben csatlakozott a mozgalomhoz, amikor Budapest is aláírta a zene ünnepe nyilatkozatot. A program szervezésének vezérelve az ingyenesség, az összefogás és az önkéntesség.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Színház

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

„A pedagógus nemcsak tanít, hanem nevel is” – Baráth Márta, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Baráth Mártát, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium magyar-történelem szakos oktatóját ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Ne beszéljünk a tanításról, hanem csináljuk” – Gruber László, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Gruber Lászlót, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és AMI földrajzszakos tanárát ismerhetik meg.
Plusz magazin

 „Amit a gyerekektől kapok vissza, az felfoghatatlan öröm” – Csizmadia Ildikó, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Csizmadia Ildikót, a Ferencvárosi Torna Club szakedzőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

A zeneipar különböző szereplői találkozhatnak a TreForte Zenei Expón

Második alkalommal rendezik meg a TreForte Zenei Expó és Amatőr Zenész Találkozót, amely május 21-én az ELTE BTK Trefort-kertjében és a Könyvtár Klubban várja az érdeklődőket.
Plusz magazin

„A diákok szárnyalják túl a pedagógust!” – Stárics Roland, a Mester-M díjazottja

A tevékenykedtető, élményalapú pedagógia híve, óráján vulkánt is modelleznek a diákokkal, akik lelkesen vesznek részt az iskolán kívüli foglalkozásokon is. Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Stárics Rolandot, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium földrajz-történelem szakos tanárát ismerhetik meg.