Plusz

A zeneipar helyzete volt a téma a Music Hungary Konferencián

2020.11.12. 13:55
Ajánlom
November 9-10-én tartották a VIII. Music Hungary Konferenciát, ami idén új helyszínen, a veszprémi Hangvillában került megrendezésre. A rendezvény a járványhelyzet ellenére is sok érdeklődőt vonzott, kiemelt téma volt a koronavírus okozta válságkezelés és a zeneipar jövőbeni alakulása.

A konferencia megnyitóján Porga Gyula, Veszprém polgármestere és Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 kormánybiztosa mellett Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke is beszédet mondott, kihangsúlyozva, hogy nehéz megítélni a jövőbeni helyzet alakulását és az újraépülés sebességét.

A Veszprém Kulturális Fővárosa címhez kapcsolódva szó esett a rendezvényzöldítés kérdéséről és a fesztiválok fenntarthatóságáról is. Utóbbihoz online vendégként csatlakozott Claire O’Neill, az A Greener Festivel társalapító igazgatója.

A konferencia néhány modulját, amihez szintén online csatlakozott Neus López, a német Initiaive Musik export-vezetője és Helge Hinteregger, a Music Austria egyik alapítója is,

a szövetség Facebook-oldalán is követhették az érdeklődők.

A rendezvény egyik legérdekesebb előadása Szilágyi Dávid, a PwC vezető elemzőjének prezentációja volt, ami a koncert- és fesztiváljegyek áfakulcsának 5 százalékra történő csökkentéséről, illetve annak hatásáról szólt. Tanulmányának támogatói a Music Hungary Szövetség mellett a Sziget Zrt., a Magyar Fesztiválszövetség, a VOLT Produkció, a ZEME –Zenei Managerek Szövetsége, a Broadway és az Inconcert voltak.

_D2I7408-141710.jpg

Music Hungary Konferencia (Fotó/Forrás: Music Hungary Szövetség)

A változás leginkább a jegyeladásokon érhető tetten,

a 7 millió eladott jegy nettó 45 milliárd forint árbevételt jelentett a szektor szereplői számára.

Az áfacsökkentéssel az iparág 6,7 milliárd forint kiegészítő bevételhez tud jutni évente. A teljes hatástanulmány elérhető a MHSZ weboldalán.

A konferencián felszólalt Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója is, aki Weyer Balázzsal arról beszélgetett, hogy a tavasszal benyújtott ötéves tervezet – ami érinti a rádiózást, az oktatást és a klubok, valamint zenekari próbatermek helyzetét is – hogyan tudja támogatni és javítani a kialakult helyzetet. Arra azonban Demeter nem tudott választ adni, hogy az 5 milliárd forintos covid-mentőcsomag hogyan alakult át Raktárkoncertté.

Bár nem minden kérdést sikerült teljesen körüljárni, a szakmának most különösen nagy szüksége volt arra, hogy beszéljenek a felmerülő problémákról, és az is világossá vált, hogy megoldást találni állami segítség nélkül elképzelhetetlen lesz.

Fejléckép: VIII. Music Hungary Konferencia (forrás: Music Hungary Szövetség)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Koncert koncertet követ szombaton az Újpalota Napján

Június 10-én Halász Judit, a Magyar Népmese Színház, Paulina és a Budapest Bár előadásait hallgathatja meg a közönség a XV. kerület rendezvényén.
Plusz hír

Kutrik Bence, Dobri Dániel és Balogh Máté is Artisjus-díjat kapott

Összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, illetve alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől.
Plusz ajánló

Jubileumi évadot hirdetett a 60 éves Gyulai Várszínház

A hatvanéves Gyulai Várszínház által kínált összművészeti programsorozat kiemelkedő eseményei a X. Színházi Olimpia nemzetközi előadásai, saját szervezésű színházi fesztiválok, saját színházi bemutatók, a Free Zenei Fesztivál és az Irodalmi Humorfesztivál.
Plusz ajánló

Világsztár hegedűs, Petőfi táncban és egy kiállítás Budapestről – Sokszínű hétvégét ígér a Margitszigeti Színház

Pénteken a közönség részt vehet egy varázslatos nyitókoncerten Daniel Lozakovich világsztár hegedűművész vendégszereplésével a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén, vasárnap pedig egy fergeteges táncjátékkal várnak mindenkit Petőfi életének legszebb pillanatairól.
Plusz hír

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.