Plusz

Ablakokból tapsolva köszönik az egészségügyisek munkáját a franciák, a spanyolok és az olaszok

2020.03.19. 13:45
Ajánlom
Míg az olaszok dalokkal tartják egymásban a lelket és zenével mutatják ki hálájukat az értük dolgozóknak, addig a franciák és a spanyolok tapssal fejezik ki köszönetüket.

 

A veszélyhelyzet ráirányította a figyelmet az eddig a háttérben dolgozók munkájára. Itthon egyelőre a pedagógusok megbecsülése nő exponenciálisan az iskolabezárások óta eltelt idővel. Azokon a területeken, ahol a járvány miatt már komolyabbra fordult a helyzet

most mutatkozik meg milyen nehéz és áldozatos munkát végeznek az egészségügyi dolgozók.

A nővérek és orvosok a betegek egyre növekvő száma miatt előfordul, hogy több napon keresztül folyamatosan dolgoznak. Ráadásul ők vannak leginkább kitéve a fertőzésveszélynek, mivel gyakran nem megfelelő védőfelszerelésben kénytelenek dolgozni. 

Az olaszok példáját követve a franciák és a spanyolok is a közösségi oldalakon meghirdetett kezdeményezéssel, a #OnApplaudit szerveződtek, hogy össznépi tapssal fejezzék ki hálájukat.

 

Egész Franciaországban Mulhouse-tól Marseille-en és Párizson át Lavalig este nyolckor tapsvihar hangzott fel az ablakokból és erkélyekről szerdán is. A köszönetnyilvánításnak ez a formája szinte rituálévá válik a járvány terjedését megfékezendő az otthonaikba zárkózó lakosok körében, akik az önkéntes karanténnal segítik az egészségügy munkáját. Szombaton Spanyolországban tartottak hasonló bátorító megmozdulást.

"Köszönjük! Itt vagyunk nektek!"- üzenték vissza a francia egészségügyi dolgozók! A spanyol videókon is látható, hogy a kórházak személyzete is az utcára vonulva részt vett a kezdeményezésben.

A járványhelyzet jelenleg Ebben a három országban a legsúlyosabb Európában. Március 18-i adatok szerint világszerte 8000 ember hunyt el a fertőzés következtében. 

A Kínában a vészharangot először megkongató orvos, Li Ven-liang a koronavírus következtében hunyt el február 7-én. Olaszországban az az utóbbi hetekben Olaszország egyik legismertebb életmentőjévé vált Roberto Stella. A koronavírus-járvány által leginkább sújtott Lombardia tartományban található Varese orvosi szövetségének vezetője szintén ebben a betegségben hunyt el március 15-én.

Nem véletlen, hogy a közösségi médiában terjednek az orvosok hősiességét hirdető posztok.

 

 

(via rfi.fr444.hu)

Erkélyekről és ablakokból énekelnek az olaszok a karantén alatt

Kapcsolódó

Erkélyekről és ablakokból énekelnek az olaszok a karantén alatt

Olaszországban péntek este így köszönik meg az egészségügyi dolgozók munkáját, de egymást is támogatják az emberek a karantén alatt: önkéntesek csoportjai segítenek az időseknek és gyűjtenek a kórházak javára.

„Nessun dorma” – énekli az olasz tenor a karanténban, egy firenzei erkélyről

„Nessun dorma” – énekli az olasz tenor a karanténban, egy firenzei erkélyről

Puccini Turandotjának híres áriájával könnyít a lelkén az olasz tenor, Maurizio Marchini. Videó.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kettévágott Carmina Burana – reakciók az operaházi büfébotrányra

Bogányi Tibor karmester visszalépett az operaház Carmina Burana-produkciók vezénylésétől, mivel főigazgatói döntésre szünetet kell beiktatni az előadásba. Az ügy számos viharos reakciót váltott ki.
Vizuál

Elhunyt Koncz András festőművész

A Munkácsy-díjas festőművész, Koncz Zsuzsa énekesnő öccse hosszú, méltósággal viselt, súlyos betegség után hunyt el március 2-án hajnalban, életének hetvenegyedik évében.
Zenés színház

„Mindenkinek ajánlom, hogy menjen ki éjszaka az erdőbe!” – interjú Claus Guthtal

A világ egyik legjelentősebb operarendezője, Claus Guth nemrég Budapestre látogatott: számos neves színház után a Magyar Állami Operaház is átvette Don Giovanni-rendezését. Ebből az alkalomból kérdeztük az alkotót.
Vizuál

Elhunyt Vadász György építész

Életének 92. évében, március 3-án elhunyt Vadász György Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet művésze. A kilencvenes években készült épületeivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a bauhaus ismét népszerűvé vált a hazai építészetben.
Színház

Oidipusz a politika útvesztőjében – bemutatták Szikszai Rémusz rendezését a Radnóti Színházban

A Radnóti Színház legújabb előadásában Oidipusz egy idealista, ígéretes politikus, akinek szembe kell néznie a múlt terheivel. A produkció bemutatójára március 3-án került sor. A főszerepekben mások mellett Pál András, Kováts Adél és László Zsolt látható.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Strukturális változások miatt bezár a magyarországi Észt Intézet

A Magyarországi Észt Intézet tagja volt az európai kulturális intézetek magyarországi hálózatának is. Február végén fejezik be magyarországi tevékenységüket a tallini anyaintézmény döntése alapján.
Plusz magazin

KÉP-regény: Hóesésben

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal szomorkás emlékeket oszt meg velünk, hóesésben.
Plusz gyász

Elhunyt Jan Assmann egyiptológus, vallástörténész

A világhírű német tudós nevéhez fűződik egyebek közt a kulturális emlékezet fogalma, amelyet feleségével közösen dolgoztak ki. 2018-ban a Német Könyvkereskedelem Békedíjával tüntették ki.
Plusz ajánló

Drehertől Dreherig – a kőbányai sörgyártás lenyűgöző története

Mi köze a sörnek a boszorkányokhoz? Hogyan kapcsolódnak a Dreherek a martonvásári Beethoven-szoborhoz? Mikor készült az első magyar partyhordó? Egyebek közt erre is választ kaphatunk március 1-jén Sziklainé Lengyel Zsófia előadásán.
Plusz interjú

Ez nem egy egyszemélyes történet – interjú Nagy Judit Évával

Nagy Judit Éva újságíró, kommunikációs és interkulturális tanácsadó hat év alelnökség után lett a Magyar–Kínai Baráti Társaság elnöke tavaly decemberben.