Plusz

Aegon Művészeti Díj: Kész a lista

2016.03.03. 09:45
Ajánlom
Összeállt a legjobban várt magyar irodalmi lista, az Aegon Művészeti Díj shortlistje. A szerzőkről egészestés film is készül.

Esterházy, Térey és Rakovszky is újrázhat a hárommillió forinttal járó díjért. Van, aki első jelölésével máris a tíz legjobb között van, és olyan is, aki új műfajban próbálta ki magát, és így került a szűkített listára. Az esélyes művekből kilenc a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg.

 A díj történetében még soha nem fordult elő, hogy egy szerző kétszer is megnyerje. Idén erre három írónak van esélye, Esterházy Péternek, Térey Jánosnak és Rakovszky Zsuzsának. Annak, aki egy rögtönzött díj-statisztika alapján szeretne jósolni, nincs könnyű dolga. Esterházy és Térey négyszer szerepeltek már a legjobb tíz listáján, és ez a harmadik olyan év, amikor egymással is versengenek, lévén mindketten shortlistesek. Térey 2008-ban lett Aegon-díjas az Asztalizenével, Esterházy 2011-ben az Estivel. 2015-ben is mindketten shortlistesek voltak, de akkor Péterfy Gergely Kitömött barbárja lett a díjazott. Az abszolút rekorder egyébként Tóth Krisztina, ő eddig öt könyvével érdemelte ki a jelölést. Ha már rekordok: Danyi Zoltánt idén először jelölte kiadója Aegon Művészeti Díjra, és azonnal bekerült a legjobb tíz közé. Dragomán György és Oravecz Imre mindketten másodjára shortlistesek: Oravecz egy családregény-trilógia első kötetével, az Ondrok gödrével versenyzett 2008-ban, Dragomán tavaly nagysikerű Máglya című regényével került fel a tízes listára. Mindketten műfajt váltottak, Oravecz idén verseivel, Dragomán pedig első novelláskötetével nyerte el a zsűri tetszését. Az újrázásra esélyes harmadik szerző, Rakovszky Zsuzsa ezt megelőzően eddig egyszer volt a legjobb tíz között, de abban az évben - 2007 - meg is nyerte a díjat, a Visszaút az időben című verseskötetével.

„Van Magyarországon egy komoly irodalmi díj, amely valóban a szakmáé, és amely a teljesítményt értékeli” – mondta Zatykó Péter, a díjalapító társaság elnök-vezérigazgatója. Több mint 300 millió forintot fordított a cég az elmúlt évtizedben a minőségi kortárs magyar irodalomra. A díj presztízsét jelzi, hogy 2016-ban minden eddiginél több, 104 szépirodalmi művet jelöltek a kiadók. A shortlist, vagyis a szűkített tízes lista a hétfős zsűri szavazataiból születik. A minden évben új összetételű zsűri tagjai – irodalmárok, tanárok és kritikusok– nem tudnak egymásról a shortlist összeállításakor, titkos online felületen pontoznak, így nem befolyásolhatják egymást a döntésben. Szavazataik alapján áll össze a kortárs irodalom legjobban várt tízes listája.

Péterfy Gergely

Péterfy Gergely

Ez nem életrajzi regény, hanem fikció

 A Kitömött barbár című regény azt a kevésbé ismert tényt járja körbe, hogy Kazinczynak volt egy fekete bőrű, művelt barátja, akit kitömve kiállítottak a bécsi Természettudományi Múzeumban. Péterfy Gergely tizedikként lett Aegon-díjas, idén övé a legjobb könyvnek járó díj 2015-ben. Vele beszélgettünk.

A lista alapján az Aegon Művészeti Díj zsűrije élő, konszenzusos szavazással dönt, ki nyeri idén a díjat.

A 2016-os AEGON Művészeti Díjra esélyes tíz könyv abc sorrendben:

  • Bartis Attila: A vége, Magvető Kiadó
  • Danyi Zoltán: A dögeltakarító, Magvető Kiadó
  • Dragomán György: Oroszlánkórus, Magvető Kiadó
  • Esterházy Péter: A bűnös, Magvető Kiadó
  • Marno János: Hideghullám, Magvető Kiadó
  • Oravecz Imre: Távozó fa, Magvető Kiadó
  • Rakovszky Zsuzsa: Fortepan, Magvető Kiadó
  • Réz Pál: Bokáig pezsgőben, Magvető Kiadó
  • Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra, Magvető Kiadó
  • Térey János: A Legkisebb Jégkorszak, Jelenkor Kiadó

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
Klasszikus

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Zenés színház

Kálmán Yvonne: Nem támogatom Kerényi Miklós Gábort

Közösségi oldalán jelentette be a Budapesti Operettszínház korábbi művészeti vezetője, hogy megpályázza a Nagymező utcai teátrum főigazgatói székét. Bejegyzésében Kálmán Imre lányának öt évvel ezelőtti ajánlására hivatkozik, Kálmán Yvonne azonban visszautasítja, hogy támogatná a rendező pályázatát.
Klasszikus

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Plusz ősz

Megjelent a szeptemberi Fidelio

Az ingyenes programmagazin szeptemberi számában az aktuális eseménynaptár mellett megtalálja Fáy Miklós és Vámos Miklós rovatát, gasztro ajánlatunkat, valamint számos interjút, többek között Fekete Ernővel, Fischer Ádámmal, Felméry Lilivel és Trill Zsolttal. Lapozzon bele online!
Plusz nka

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
Plusz portré

Arábiai Lawrence élete a valóságban izgalmasabb volt, mint a filmen

Thomas Edward Lawrence néven született százharminc éve, 1888. augusztus 16-án, ismertté Arábiai Lawrence-ként vált. Az arab öltözetben járó, a nyelvet és kultúrát tökéletesen ismerő férfi egy személyben volt tudós, katona, titkos ügynök és kalandor, élete filmre kívánkozott. 1962-ben monumentális, Oscar-esővel jutalmazott eposzt forgattak róla.
Plusz szfinx

Új szfinx-szobrot találhattak Egyiptomban

Keveset tudni a frissen felfedezett szoborról, de a jelek szerint a gízai piramisok mellett álló világhírű látványosság mellett ez lehet a második egyiptomi szfinx.
Plusz ajánló

A színpad mint rituális tér – a Fidelio programjai a Sziget 7. napján

Vannak az életben olyan találkozások, amelyek egy csapásra megváltoztatják a világnézeted, amelyektől új emberré válsz. A Fidelio Színház- és Táncsátorban kedvedre válogathatsz a magyar és nemzetközi produkciók közül, amelyek garantáltan maradandó élményt nyújtanak. Íme a 7. nap kínálata.