Plusz

Ahol a hazai és a nemzetközi művészet találkozik – közeleg a Liszt Ünnep

2024.09.12. 10:45
Ajánlom
Október 9-én kezdődik, és egészen 22-éig várja az érdeklődőket a negyedik Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál. Az eseménysorozat névadójának szellemiségében összeállított programon a klasszikus és kortárs zene nemzetközi sztárjai, műfajteremtő formációk és a maguk területén kiemelkedő alkotók érkeznek Budapestre Francesco Tristanótól a Royal Philharmonic Orchestráig, Jeff Millstől az Einstürzende Neubautenig – és persze a kínálatban az előadó-művészet mellett ezúttal is helyet kap az irodalom és a képzőművészet is.

„Fesztiválunk névadója, a valaha élt egyik legelismertebb hazai előadóművész és komponista nem csupán világraszóló tehetségével emelkedett ki kortársai közül: sokoldalúsága, az újra, az újításra való folyamatos törekvése is példaértékű. Nem kérdés, hogy a Liszt Ünnep szervezésekor ennek szellemében igyekszünk mi is minden évben új és megújuló művészi energiaforrást kínálni a feltöltődésre vágyó közönségnek” – mondja Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. „Az újdonságokon belül is elsősorban a különlegességeket, máshol nem elérhető produkciókat és együttműködési lehetőségeket keressük, hogy a fesztivál programjaira érkezők kivételes koncertélményekkel, irodalmi vagy képzőművészeti pillanatokkal gazdagodhassanak” – teszi hozzá Szomolányi Janina, a Müpa fesztiváljainak operatív igazgatója.

Az eseménysorozat nagyszabású nyitányán az Árpád-házi Szent Erzsébet történetéből született oratórium, a Szent Erzsébet legendája elevenedik meg nagyszerű hazai és nemzetközi szólisták, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, valamint a Nemzeti Énekkar és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara előadásában. A címszerepet a kiváló svájci drámai szoprán, Gabriela Scherer énekli, az este karmestere pedig nem más, mint a zenekar főzeneigazgatója, Vashegyi György.

A generációja egyik legjelentősebb karmestereként számontartott Vaszilij Petrenko mindig is rendkívüli becsben tartotta Liszt művészetét, bensőséges kötődésének köszönhetően így Dvořák- és Bartók-művek mellett egy Liszt-darabot is vezényel a Royal Philharmonic Orchestra koncertjén.

Külön öröm, hogy az esten a Liszt-specialista Balog József foglalja el méltó helyét a zongoránál.

A Kolozsvári Magyar Opera együttesének estje is kihagyhatatlannak ígérkezik, a Selmeczi György vezette társulat ugyanis hangversenytermi körülmények között kifejezetten ritkán hallható Liszt-kompozíciókból összeállított műsorral érkezik, míg a Jézus Szíve Jezsuita Templomban megrendezett Kórusmaratonon egy egész napon át Liszt művei szólnak majd. A fesztivál záróprogramján költészet és zene sajátos kapcsolódásának lehetnek tanúi a nézők Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie koncertjén, amelynek szólistája a fiatal zongoristageneráció csillaga, Ránki Fülöp lesz.

tarlovacom-9299-5-163503.jpg

Vaszilij Petrenko (Fotó/Forrás: Svetlana Tarlova / IMG Artists)

A Liszt Ünnepet jellemző műfaji sokszínűség jegyében az eseménysorozaton természetesen a könnyedebb műfajok is helyet kapnak. A különféle zsánerekkel merészen kísérletező, Bach életművét és a technót ugyanolyan lelkesedéssel tanulmányozó luxemburgi születésű zongorista-zeneszerző, Francesco Tristano koncertjén a klasszikus zene felől érkezők éppúgy megtalálhatják a számításaikat, mint a modernebb műfajok rajongói. Az elektronikus tánczene úttörőjeként legendássá vált Jeff Mills Tony Allennel és Jean-Phi Daryval közös víziójából született Tomorrow Comes The Harvest projektjét Allen 2020-ban bekövetkezett halála után a tablavirtuóz Prabhu Edouarddal viszik tovább: a különleges hangok és ritmusok kereszteződésére, valamint improvizációra épülő produkció nyújtotta élményt pedig most a budapesti közönség is átélheti. A saját, alien popra keresztelt műfaját megteremtő, idén negyvenéves legendás zenekar, az Einstürzende Neubauten európai turnéja keretében vadonatúj albumának dalait hozza el a fesztiválra.

Barabás Lőrinc és a Jazzical Trio közös koncertjén is a műfajok találkozásáé a főszerep: az esten több, Liszt Ferenc zenéjére reflektáló kompozíció is elhangzik, megőrizve az eredeti művek fő témáit, ismerős dallamait és karakterjegyeit. A nyugati klasszikus zenéből táplálkozó, ám az avantgárd és a jazz hatásait is mutató Markus Stockhausen Group idén tavasszal megjelent, Celebration című lemezét a kritika és a közönség elragadtatással fogadta; az együttes Franz von Chossy jazz-zongoristával kiegészülve ad koncertet.

Harmadik alkalommal tér vissza a Liszt Ünnep és az Akvárium közös könnyűzenei minifesztiválja, az Isolation Budapest, amely idén is a színtér legkurrensebb előadóit és formációit hívta meg az angol dalszerzőszcénából jól ismert Jake Buggtól az afrobeatben utazó Seun Kutin és zenekarán át az egykor David Bowie-t is a rajongói közt tudó Clap Your Hands Say Yeah-ig vagy épp az énekes Elias B. Ronnenfelt és a dobos Gabriel Ferrandini igazi kuriózumnak számító közös produkciójáig.

Szinte már hagyomány, hogy a kortárs táncot a cirkuszművészettel ötvöző Recirquel itthon a Müpa fesztiváljain mutatja be legújabb produkcióját.

A Vági Bence koreográfiájával és rendezésében látható Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszáról mesél az együttes védjegyévé vált cirque danse nyelvén. Szintén a Liszt Ünnepen debütál a hazai közönség előtt a Háromszék Táncegyüttes Ecce Homo címet viselő új előadása, amely Munkácsy Mihály életútjának egy-egy jelentős momentumát kelti életre a kortárs néptánc segítségével.

LisztUnnep2024_Recirquel_Paradisum_c_HirlingBalint-104444.jpg

Recirquel: Paradisum (Fotó/Forrás: Hirling Bálint / Liszt Ünnep)

Ismét a Liszt Ünnep keretében valósul meg a kortárs irodalom hazai és nemzetközi alakjait felvonultató Margó Irodalmi Fesztivál, amelyen a kötetbemutatók, beszélgetések és író-olvasó találkozók mellett Nóvé Soma / iamyank / Vangel Tibor, az Anima Sound System, Vecsei H. Miklós és a QJÚB, valamint Kollár-Klemencz László koncertjét élvezhetik a látogatók, míg a tavalyi Margó-díjas Visky Andrással Müpa-beli estjén találkozhat majd az irodalomkedvelő közönség. Ugyancsak a „fesztivál a fesztiválban” hagyományt erősíti a Múzeumkert egész napos családi kavalkádja, a PONT Fesztivál, amelyen idén a török kultúrával ismerkedhetnek meg az oda látogató kicsik és nagyok.

A képzőművészet rajongói is igen gazdag kínálatból válogathatnak: a Magyar Nemzeti Galéria Galimberti Sándor és Dénes Valéria életművét bemutató új kiállításán és a Ludwig Múzeum női alkotókat és műveiket fókuszba állító, Női kvóta címet viselő tárlatán túl Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb kortárs nemzetközi képzőművészeti vására és Magyarország legnagyobb művészeti kiállítása, az Art Market Budapest is a Liszt Ünnep keretében nyitja meg kapuit. A történelem és a tárgykultúra mélyebb összefüggései iránt érdeklődőknek sem kell csalódniuk: a Néprajzi Múzeum nemzetközi összefogásban megvalósuló, a határon túli magyarság életében is kiemelt jelentőséggel bíró, Székelyek című kiállítása a történelmi Székelyföld sokszínűségét mutatja be Magyarországon még nem látott műtárgyak sokaságán keresztül.

Bővebb információ és részletes program itt érhető el. >>>

Fejléckép: Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie (fotó/forrás: Andrej Grilc / Liszt Ünnep)

„Lenyűgöző, hogy Bartók milyen sokakat inspirált” – interjú Káel Csabával

Kapcsolódó

„Lenyűgöző, hogy Bartók milyen sokakat inspirált” – interjú Káel Csabával

A Müpa vezérigazgatójával a határátlépő produkciókról, saját rendezéseiről és arról is beszélgettünk, hogyan találhat a nagyközönség is utat Bartók muzsikájához.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.
Zenés színház

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Plusz hír

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Plusz ajánló

„Mindannyian egyek vagyunk” – szimfonikus Ady-koncert Dunaszerdahelyen

Október 7-én, Dunaszerdahelyen hallhatja a közönség a Lennék valakié – Ady szimfonikusokkal című előadást, amelyen a költő versei zenekari kísérettel szólalnak meg. A nagy sikerrel futó produkció már több határon túli településen megnyerte magának a hallgatóságot.
Plusz ajánló

William Christie, Joyce DiDonato, Jordi Savall és Riccardo Chailly is szerepel a Müpa 2025-ös programjában

A magyar közönség kedvencei váltják egymást a színpadon a Müpa jubileumi évadában: a klasszikus zene neves karmesterei és szólistái, valamint a jazz és a könnyűzene legjava is Budapestre jön az új évben.
Plusz ajánló

Jókedvű találkozások és őszi hagyományok – idén októberben rendezik meg a Komáromi Borkorzót

Az október 3. és 5. között tartott fesztivál a jó italok szerelmesei mellett a zenerajongókat, sőt mindazokat várja, akik szeretik kellemes hangulatban, jó társaságban eltölteni a szabadidejüket.