Bartók I. szvitjét nagyzenekarra valamint Kodály Kállai kettősét és Budavári Te Deumát hallhatta az ez alkalomra összegyűlt igencsak nemzetközi összetételű közönség. Köztudott, hogy Kocsis Zoltán az a fajta karmester, aki nem fél beszélni közönsége előtt, sőt, szívesen mond egy-két sajátos humorú mondatot ráhangolódás céljából. A kihelyezett mikrofonból gondoltam, hogy ezúttal sem marad el a rögtönzött beszéd. A Bartókot köszöntő néhány szó helyett azonban japánul szólalt meg Kocsis Zoltán, melyből még a magyar fordítás előtt tudhattuk, most nem hangulatkeltés a célja. A katasztrófa áldozatainak emléket állítva az előre meghirdetett műsor előtt Mozart Szabadkőműves gyászzenéjét játszotta a zenekar. Ebben a műben felfedezhetjük már a Requiem bensőséges, preromantikus mélabút sugárzó hangulatát. Megható volt a gesztus, nem biztos ugyanis, hogy minden karmesternek eszébe jutna ilyen módon megemlékezni a földrengés áldozatairól.

A Mozart-darabnak szerencsés mellékhatása az volt, hogy amikor elkezdődött a tulajdonképpeni koncert, a közönség már elcsitult és ráhangolódott a hangversenyre. Egy fiatalkori mű, az I. szvit nagyzenekarra hangvétele a Kossuth szimfóniához áll közel, mégis meglepő, mennyire nem bartóki a hangzásvilága. Persze a darab előrehaladtával egyre több jellemző elemet fedeztem fel benne, főleg, ami a formálását illeti. Az első és az utolsó tétel összefoglaló, keretező jellegű, a második és a negyedik közjátékszerű, a darab csúcspontja a harmadik tétel, amelyben leginkább felfedezhető a későbbi bartóki stílus. Ezt láthatóan a közönség soraiban is többen felfedezték, és sajnos nem bírták magukban tartani, elkezdtek tapsolni két tétel között.

Engem legjobban a második tétel fogott meg, középrésze sordino tremolo a mélyvonósokon, amelyre először azt hittem, hogy megint bekapcsolódott a szellőzőrendszer (mivel ez egyszer már megtörtént koncert közben). Miután felfedeztem, hogy valójában a zenekarban mozdult meg a levegő, megint el kellett magamban ismerni, a Nemzeti Filharmonikusok hihetetlen hangszínváltásokra, dinamikára képesek. Csend lett a teremben a tétel végére, Bartók hangszerelése és az előadás megtette a hatását.

A szünet után Kocsis szinte rohant a karmesteri pulpitus felé, és ahogy azt mondani szokták, belecsapott a lecsóba. A zenekar nem jött zavarba ettől a hirtelen kezdéstől, de a kóruson kisebb zavar jeleit láttam. A Kállai kettősben felhasznált népdalokat sokan ismerik, valószínűleg még az általános iskolai énekórákról. Így vagyok ezzel én is, magát a Kodály-feldolgozást is nagyon szeretem, így borzasztóan élveztem a darabot. Csak azt sajnáltam, hogy a Nemzeti Énekkar szövegmondása a legnagyobb jóindulattal sem volt jól érthetőnek nevezhető.

Az előző darabokban nem zavart a szokott gyors tempó, amit Kocsis vesz, de a Budavári Te Deumnál kicsit túlzásnak találtam. Az énekkarral kapcsolatban ugyanaz volt a kifogásom, mint a Kállai kettősnél, bár érdekes, hogy a latin szöveget talán kicsit érthetőbbnek találtam. A szólisták közül legtöbbet Wiedemann Bernadett-től vártam - ő hozta is a megszokott színvonalát, mégis Juhász Balázs tenorját emelném ki. Biztos intonációjával és telt orgánumával nem okozott nehézséget, hogy kiemelje szólamát a zenekar és énekkar mellett is. Egyébként nem csak a szólisták között, hanem az énekkarban is a tenor volt a legbiztosabb szólam.

Elgondolkodtatott, hogy vajon miért ezekre a darabokra esett a választás Bartók Béla születésnapján, hiszen azt várnánk, a zeneszerző életművének csúcsműveit hallhatjuk. Ehhez képest a három mű közül csupán egy Bartók volt, és az sem a legismertebbek közül való. Talán az lehetett a műsorválasztás hátterében, hogy pontosan tudták mit vár a közönség, és ezért szerettek volna meglepetést okozni. Na, meg persze legjobb barátja darabjait maga Bartók is szívesen hallgatta volna. Én mindenesetre elégedett voltam a Nemzeti Filharmonikusok „születésnapi ajándékával".

A Nemzeti Filharmonikusok estje Bartók születésnapján 

2011. március 25. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011

Km.: Bazsinka Zsuzsanna, Wiedemann Bernadett, Juhász Tamás, Kovács István (ének), Nemzeti Filharmonikusok, Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás), MR Gyermekkórus (karig.: Thész Gabriella)
Vez.: Kocsis Zoltán

Bartók: I. szvit nagyzenekarra, op. 3
Kodály: Kállai kettős; Budavári Te Deum