A Puskin Moziban október 6. és 12. között ismét indiai filmeket játszanak az elmúlt években hagyománnyá vált filmfesztiválon, az Indiai Kulturális Központ szervezésében. Míg tavaly a kontinensnyi országban fellelhető számos különféle filmipar bemutatására törekedtek, idén a legnagyobb, a mumbaii székhelyű Bollywood kasszasikereit hozták el. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.
Filmgyártás - másképp
A város régi nevének – Bombay – és az amerikai filmipar fellegvárának összevonásával Bollywoodnak becézett filmipar 2013-ban ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. A kezdetekben főleg vallási és történelmi tárgyú sagákkal, majd szerelmi történetekkel foglalkozó filmgyár a hetvenes években élte aranykorát az akciófilmekkel. Ebből az időből remek youtube-os videókat találhatunk vicces akciójelenetekkel.
A kilencvenes években aztán rátalált az esküvős családi filmekre, melyekkel újra tömegeket tudott bevonzani a mozikba. A vasárnap vetített Ki vagyok én neked? az egyik indulódarabja ennek az újabb felfutásnak. A nyugati kategóriák szerint besorolhatatlan, vegyes műfajú filmekben keveredik a szerelmi történet, a vígjáték, a családi dráma, gyakran az akció és elmaradhatatlanok a nagyszabású zenés-táncos betétek.
A történetek szereplői felső- vagy felső-középosztálybeli családok, akiknél több generáció él együtt. A filmek a klasszikus értékeket közvetítik: szülők tisztelete, család elsődlegessége, hazaszeretet, vallásosság, saját érdekek háttérbeszorítása a közösség, főleg a család érdekei mögött. A filmekben a hindi és az angol nyelv keverékét beszélnek.
Filmrajongóknak remek terep a filmes utalások vadászatára a szerdai zárófilm, a Találtam valakit (Koi Mil Gaya), ami gyakorlatilag az E.T. indiai verziója.
Akciófilm kimaxolva
A bollywoodi színészeknek hatalmas rajongótáboruk van az egész világon, amely mellett egy hollywoodi sztár sikerei is eltörpülnek. A Vezérben szereplő Amitabh Bachchan a hetvenes évek legnagyobb sztárja volt. Amikor egy forgatáson balesetet szenvedett, rajongói hosszú sorokban várakoztak a kórháznál és imádkoztak az egészségéért. Indira Gandhi miniszterelnök pedig elhalasztotta a külföldi útját, hogy meglátogassa.
A filmhét két mozijában is szereplő Salman Khant a Ki vagyok én neked? repítette a szupersztárságba. Rajongóit még az sem tántorítja el, hogy a hősszerelmesből akcióhőssé gyúrt Khan közismerten erőszakos és balhés. Tavaly nyáron emberölés miatt állt bíróság elé, mert részegen száguldozott a kocsijával Mumbaii utcáin és alvó hajléktalanok közé hajtott. A bíróság előbb öt év börtönre ítélte, majd felmentette a sztárt.
A kétezres évek óta a filmek sikerei elsősorban annak köszönhetőek, hogy Bollywood nagyon is ironikusan áll a saját múltjához. A mostani akciófilmekben szándékosan túltolják az effekteket és egyetlen percig sem veszik komolyan magukat, amikor egy riksán száguldozva előznek le kocsikat vagy repülnek vele métereket közben pisztollyal tüzelve.
Mára ezek a filmek is egyre jobban elmozdulnak az amerikai filmek irányába. Kortárs problémákat is próbálnak érinteni, mint a nők megváltozott helyzete vagy a külföldön élő indiaiak kérdése.
A magyar nézőknek azért is megéri figyelniük, mert az utóbbi években számos indiai filmstáb járt hazánkban. Így a fesztiválon kedden bemutatott Pimasz alak (Besharam) főszereplőjét, Ranbir Kapoort is elcsíphették a hazai rajongó, amint kismotorján száguldozik a belvárosban. De Salman Khan is forgatott már Budapesten: a Lánchídon találtak egymásra szerelmével. Csütörtöki Twitter-posztja szerint Shah Rukh Khan is Budapesten van épp.
Indiai Filmhét
Október 6. 19:00 A szeretet kincse (Prem Ratan Dhan Payo, 2015) – A herceg elleni merénylet miatt az uralkodó helyére hasonmást keresnek. Az egyszerű vásári komédiás nemcsak az etikettel és az uralkodó családjával, de annak menyasszonyával is kénytelen boldogulni, akibe maga is kezd beleszeretni.
Október 7. 19:00 Mindent bele! (Dum Laga Ke Haisha, 2015) – Kakukktojás a szegényebb réteg életét bemutató film. A kazettaárus Premet családja rábeszéli a nem épp álmai nőjének számító, duci menyasszonyra annak hozománya miatt. A házasság azonban nem működik, amit úgy próbálnak megoldani, hogy beneveznek a helyi feleségcipelő versenyre.
Október 8. 19:00 Vír-Zárá (Veer-Zara, 2004) - Két eltérő vallású és kultúrájú fiatal, egy indiai fiú és egy pakisztáni lány szeret egymásba, ám a lányt otthon a család által kiválasztott vőlegény várja. Tiltakozása ellenére hozzá kell mennie a család becsülete érdekében, a fiú is keményen megfizet a szerelmükért.
Október 9. 19:00 Ki vagyok én neked? (Hum Aapke Hai Kaun, 1994) A főhős testvérei összeházasodnak, az esküvői készülődésben pedig a két fiatal is egymásba szeret. A családok érdeke azonban előbbre való, mint az egyéni boldogság.
Október 10. 19:00 Vezér (Wazir, 2016) – Danish, a rendőr és Pandi, a tolószékbe kényszerült sakk-nagymester a kezdeti sakkjátszmákon túl egy valódi bűnügybe bonyolódik, amikor megpróbálják kideríteni, hogy szenvedett balesetett Pandi lánya egy befolyásos politikus házában.
Október 11. 19:00 Pimasz alak (Besharam, 2013) A piti autó tolvaj, épp annak a lánynak az autóját lopja el, akibe szerelmes. A páros együtt indul megkeresni a kocsit nyomukban egy rendőrházaspárral. A főszereplő Ranbir Kapoor karakterét saját szülei, Rishi Kapoor és Neetu Singh üldözik a törvény nevében.
Október 12. 19:00 Találtam valakit (Koi Mil Gaya, 2003) - A szellemileg erősen visszamaradt fiú találkozik egy földönkívülivel, ennek hatására különleges képességekre tesz szert. A film az Indiában ritka sci-fik egyike. Folytatása a Krrish sorozat pedig az indiai szuperhős műfaj megteremtője.