Plusz

Aki teljesen átértelmezte hangszerét, a gitárt

2020.09.18. 09:10
Ajánlom
„Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ meg fogja ismerni a békét" - tartotta a zenész, akinek hatása felmérhetetlen a rockzenére.

James Marshall Hendrix 1942. november 27-én Seattle-ben született, ereiben afroamerikai, indián és ír vér is csörgedezett. A balkezes zseni korán kezdett gitározni, először egy seprűnyélen, amikor már igazi hangszerre is tellett neki, legszívesebben egy fordítva húrozott jobbkezes Fender Stratocasteren játszott.

Tizenhét évesen már a zenéből élt.

Tizenkilenc évesen lopott autóban kapták el, a börtön helyett felajánlott katonai szolgálatot választotta. Bátor, de fegyelmezetlen bakának bizonyult, a sereg 1962-ben megvált tőle. Ezután Little Richard, Ike és Tina Turner, King Curtis kísérő együttesében is megfordult. Hiába volt meg minden adottsága, a sztárok oldalán nem érvényesülhetett, így a hatvanas évek közepétől New York-i klubokban szólóban próbálkozott.

GettyImages-75555084-150839.jpg

Jimi Hendrix (Fotó/Forrás: Walter Iooss Jr./Getty Images)

Napja 1966 nyarán virradt fel, amikor Chas Chandler, az Animals együttes basszusgitárosa felfigyelt rá és magával vitte Londonba. Chandler szervezte meg első zenekarát, a Jimi Hendrix Experience triót, amelyben Noel Redding pengette a basszusgitárt, a dobokat Mitch Mitchell püfölte. Első kislemeze a Hey Joe volt, majd hamarosan olyan dalokkal rukkolt elő, mint a Foxy Lady, a Purple Haze, az All Along The Watchtower, a The Wind Cries Mary és a Voodoo Child - utóbbi gitárriffje sokak szerint a legjobb, amelyet valaha írtak. Hendrix rövid, alig négyéves pályafutása alatt csak három stúdióalbumot vett fel, ezek az Are You Experienced, az Electric Ladyland és az Axis: Bold as Love, emellett három koncertlemeze jelent meg.

A figyelmet nemcsak virtuóz játékával hívta fel magára, hanem számtalan újításával is.

Átértelmezte a hangszert, a stúdióban addig ismeretlen hangzásvilágokba kalandozott, ő alkalmazta először a torzítókat, a wah-wah pedált, kihasználta a feedback lehetőségeit. Közönségét látványos show-elemekkel is tüzelte, olykor fogaival tépte a húrokat, máskor felgyújtotta és megtaposta a hangszert, talán legemlékezetesebb produkcióját a woodstocki fesztiválon nyújtotta az amerikai himnusz átértelmezett, háborúellenes változatának előadásával, gitárja repülőgépek és hulló bombák hangját idézte meg.

Életének utolsó két éve szakmailag, pénzügyileg és magánéletét tekintve is viharos volt. Vitába keveredett menedzserével, kiadójával, 1969-ben új, rövid életű együttest szervezett Band of Gypsies néven, emlékezetes koncertet adott Woodstockban. Az egyre kiszámíthatatlanabbá és szeszélyesebbé váló, az italokat, drogot és nőket bőségesen fogyasztó Jimi maga sem tudta, hogy milyen irányba akar indulni: számtalan zenésszel számtalan felvételt készített, de stúdióalbumra nem tellett erejéből. Színpadon utoljára néhány szám erejéig szeptember 16-án egy londoni klubban, Eric Burdon társaságában állt.

Halálát illetően is lehetetlen kibogozni, mi a valóság és mi a spekuláció.

Utolsó napjairól legközelebbi barátai is ellentétes beszámolókat adnak, annyi azonban biztos, hogy 1970. szeptember 18-án halt meg. A halottkémi jelentés szerint az álmatlanságban szenvedő gitáros előző este barátnője társaságában bort és altatókat (állítólag az ajánlott mennyiség 18-szorosát) fogyasztott és hajnalban, kábult álmában saját hányadékába fulladt. Sokan nem adnak hitelt a hivatalos változatnak, gyanakszanak öngyilkosságra, gyilkosságra, az orvosok hibájára, a legvalószínűbb mégis az, hogy tényleg baleset történt. A gitáros 27 évesen távozott örökre, tápot adva a "27-esek klubjáról" szóló legendának, hiszen ugyanilyen idősen halt meg 1969-ben Brian Jones, a Rolling Stones gitárosa, majd néhány héttel később Janis Joplin, 1971-ben pedig Jim Morrison, a Doors énekese, majd 1994-ben Kurt Cobain, 2011-ben pedig Amy Winehouse.

Fejléckép: Walter Iooss Jr./Getty Images

Ma már történelem: 50 éve nyitott meg Woodstock

Kapcsolódó

Ma már történelem: 50 éve nyitott meg Woodstock

Max Yasgur belement! Futótűzként terjedt a hippik között a hír, amikor kiderült, hogy helyszínre talált a legnagyobb rockfesztivál, amelyre ötven év elteltével is emlékezünk. A Woodstock név egy generációt jelöl, és egy olyan eseményt, amely sokak szerint megismételhetetlen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Plusz ajánló

A fiatalokra fókuszál a XX. Református Zenei Fesztivál

Rekordokkal jön az idén jubiláló Református Zenei Fesztivál: félszáz teljesen díjmentes programot kínál a május 30. és június 1. között zajló, háromnapos rendezvény, amelyre minden korábbinál több látogatót várnak a szervezők.
Plusz magazin

A jövő generációjának mentorai – beszélgetés a Mester-M Díj kitüntetettjeivel

Idén 15 Mester-M Díjat ítélt oda a MOL–Új Európa Alapítvány. A díjazottak 5-5 millió forintot kaptak elismerésként. Közülük három zenepedagógust és egy digitáliskultúra-oktatót kérdezett a Fidelio a mester-tanítvány kapcsolatról is.
Plusz interjú

Miklósa Erika a Mester-M Díj kapcsán: „Ők nemcsak a tanítványaik, hanem a társadalom példaképei is”

A MOL–Új Európa Alapítvány Mester-M Díja az egyik legrangosabb hazai szakmai kitüntetés. A kuratórium idén mintegy 300 pályázatból választotta ki azt a 15 szakembert, akik átvehették az 5 millió forinttal járó díjat. Miklósa Erika kuratóriumi elnököt kérdezte a Fidelio.
Plusz ajánló

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.