Mindhárom név mögött számos szakmai elismerés és zenei múlt áll. A zenekar vezetője, Tóth Viktor a fiatal jazz-szaxofonos generáció egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb zenésze. Több felállásban játszott és játszik (Tóth Viktor Quartett, Road Six Sax, Vic Byr Tot & Project 11), nem beszélve a külföldi nagyokról, mint Hamid Drake (dob), Henry Franklyn (basszus), William Parker (basszus). Emellett zenét szerez, verseket ír, népdalokat gyűjt, táncosokkal duettezik, mondhatni egy zenei polihisztor. Climbing with mountains című albuma a 2007-es év legjobb jazz lemeze díjat nyerte el, valamint a Fidelio idei országos szavazásán a 2010-es év jazz személyiségének is őt választották meg. Zenélés közben mindvégig a pillanatnyi impulzusokra hagyatkozik, játékát harmónia és egyetemesség jellemzi. Egyik pillanatban szinte meditáló nyugalmat önt a fülekbe, a másikban már sikoltó hangindításokkal vágtázó futamokba modulál át.
A trió bőgőse, Orbán György már számos jelentős nemzetközi fesztiválon fellépett, tagja a Szakcsi Lakatos Béla által vezetett New Gypsy Jazz formációnak, valamint a Bolla Quartett-nek, játszik az Oláh Kálmán Trióval, a Schreck Trióval, és hallható még nem egy felállásban. Játéka zenésztársaihoz rendkívül alkalmazkodó, kísérő szerepben masszív basszust ad, szólisztikus improvizációját azonban egyéni lendületesség jellemzi.
A zenekar jolly jokere akaratlanul is a 13 éves Hodek Dávid. Dávid háromévesen kezdett dobolni, 8 éves korára elvégezte a Kőbányai Zenei Középiskolát, emellett a Magyarországi Zenészszakszervezet rendes tagja, külföldi versenyeket nyer, saját quartettje van és a hazai legnagyobb nevek kollegája. Korából adódóan (és zenei kvalitásának köszönhetően) a koncert végigdobolása valóban csak egy játék számára. Improvizációi során folyamatos magas labdákat ad és csibész vigyorral nevet össze a lecsapott poénokon. Ütéseinek precizitásával és az effektek asszociativitásával magabiztosan uralja a színpadot, de figyelme folyamatosan a zenésztársain van. Játéka energikus, elképesztően kreatív, és ami talán a legnagyobb szó ilyen fiatalon: kiváló a zenei humora. A színpadon tapasztalt és kifinomult játékú zenész, koncert után viszont egy vékony hangú kisfiú, aki szégyellősen fogadja a gratulációmat.
A zenekar a szó minden értelmében együtt játszik. Összeszokottság, harmónia és egymással szembeni alázat van jelen közöttük a színpadon, még az improvizatív játékuk összehangolása is csak minimális nonverbális kommunikációt igényel, sőt, mondhatni a metakommunikáció határát súrolja. A zenekar mégis mindvégig együtt lélegzik, a zenészek játékukkal teljes mértékben a másik inspirálására hagyatkoznak. A szaxofon és a dob egész este „kóstolgatja" egymást. Tóth Viktor akármilyen fondorlattal áll elő, Hodek Dávid azonnal válaszol, sőt, rá is srófol egy duplatempóval, vagy csak szemtelenül belecsempész a nagy general pausába egy apró cinütést. Állandó közöttük a párbajra hívás, kettősük folytonos kacérkodás, ami a zenei játékosság minden keretét kimeríti.
A tercett repertoárja főként saját kompozíciókból áll, csak néhány szám erejéig hallhatunk interpretációkat, és azokat is olyan jazznagyoktól, mint például Ablakos Lakatos Dezső. Mindezek mellett az est túlnyomórészt improvizációból épül fel, aminek színvonala a profin komponált és előadott számok kvalitását is meghaladja.
A felépítés összességében inkább ritmuscentrikus, a dallam és az akkordharmónia sok esetben háttérbe szorul. Ellenben az este folyamán olyan polimetrikus csomagot zúdítanak ránk, hogy a hallgatóközönség csak kapkodva próbálja keresni az egyeket. Nemcsak ritmikában, stílusban is szélsőségeket feszegetnek: találkozunk népi motívumokkal, világzenével, próza és zene különös összefonódásával. Ez a csapongás egy számon belül is jellemzi a zenekart. Elindulnak egy lájtos latinos introval, amiből kibontakozik a szamba, majd ez átcsap tizenkét nyolcados afro-kubai lüktetésbe, ami végül groove-os kettőnégyekbe torkollik.
S ha mindez még nem lenne elég, Tóth Viktor kígyószerű mozgással recitál, vagy odapattan a zongorához, ami a keze alatt szinte csembalóként szólal meg (azt hiszem, ezt a hangzást egy, a zongora húrjaira tett lánccal lehet létre hozni).
Nem utolsó sorban a tercettet nem csak hallgatni, hanem nézni is szórakoztató: a zene élvezete teljesen betölti a színpadot, s ennek köszönhetően a nézőteret és legyünk romantikusak: az én szívemet is.
hírlevél
