A „Szavak nélkül” címet viselő terv célja, hogy a művészet, a zene segítségével integrálják be az állami gondozott gyerekeket a társadalomba. A tanulás kölcsönös: a Budapesti Operettszínház művésze éppúgy tanul és fejlődik a gyerekek történeteit hallva. Ráadásul Czikora István Lászlónak személyes kötődése is van ezekhez az intézményekhez, hiszen maga is ebből a rendszerből került ki.
A gencsapáti gyermekotthonban öt és huszonöt év közötti fiatalokkal zajlik a munka. „Az első alkalommal teljes elutasítással szembesültem, a gyerekek nem tudták ki vagyok, és mit szeretnék” – mesélte a Fideliónak a színész. „Később viszont, amikor megismertek és elkezdtük a zenés foglalkozásokat, tükörgyakorlatokat, megnyíltak, sőt egy idő után már mindenki az én foglalkozásaimra jött a focipálya helyett.”
Egy olyan projekt született, amelyben a gyerekek egyszerre formálódnak és bővítik a tudásukat.
„Úgy lehet valakit integrálni, ha megszeretteted önmagával” – vallja Czikora István László, hozzátéve, hogy ezen a folyamaton ő is keresztülment. „Nem szerettem magamat és nagyon sokáig nem néztem tükörbe. Ahogyan ezek a fiatalok se tudnak”.
A képzés az elmúlt időszakban folyamatos volt, a színész havonta négyszer ment le Gencsapátiba. A fejlődés látványos: a zene hatására megszűnt az agresszió, a fiatalok motiváltak lettek a tanulásra, és elindult a traumák feldolgozásának folyamata.
„A zene nagyon jó közvetítőközeg a feldolgozásra”
A pedagógiai programnak ez is része: a három év alatt egy olyan képzést nyújtani, hogy a résztvevők számára ne legyen idegen a zene, legyen szó musicalekről, operákról vagy magyar népdalokról. Van olyan, aki a foglalkozások hatására azóta zenei pályára készül.
Az elért eredményeket látva nem csoda, hogy a „Szavak nélkül” a Magyar Művészeti Akadémia egyik legsikeresebb projektje lett, ráadásul nagyon aktív és látványos. Kézzel foghatóak az eredmények: országos szinten arra még nem volt példa, hogy egy csoport ilyen rövid idő alatt ennyire nagy átalakuláson menjen keresztül.
A kezdeményezés híre külföldre is eljutott, több hazai intézmény mellett már külföldről is érkeztek megkeresések a program átvételére. Magyarországon szeptembertől intézményesített keretek között működik tovább a képzés, Budapesten öt helyszínen indul az oktatás, illetve Vas megyében is több hely jelezte igényét a foglalkozások indítására. Ezek az Őrségi Kistérségi Alapfokú Művészeti Iskolával együttműködésben valósulnak majd meg.
A projektet az iskolán kívül számos művészeti intézmény, többek között a Budapesti Operettszínház segíti, de több neves művész – például Nyertes Zsuzsa és Kautzky Armand – egyénileg is a program mellé állt.
Elkezdődött a művésztanárok képzése is, akik a pedagógiai programba illeszkedő, de személyre szabott oktatási tervvel készülnek a szeptemberi indulásra.
„Nagyon nagy szeretet- és kultúraéhség jellemzi ezeket a gyerekeket” – mondta Czikora István László, aki már elkezdte az előkészítő munkát a projektben résztvevő gyerekekkel.
Fejléckép forrása: Czikora István László