A nyitány alatt még zajosan zsizsegő közönség az első színpadkép megjelenésekor, amikor a tér megtelt nyüzsgő gyerekekkel és nádszálkarcsú balerinákkal mégis egy csapásra áhítatos csendbe borult. Nem is csoda, hiszen a grandiózus mesebalett díszletei és jelmezei kivétel nélkül szemkápráztatóak. A tánc -klasszikus balett a legnemesebb fajtából - pedig nemzetek és nyelvek feletti eszközzel mesélt kicsiknek és nagyoknak egy karácsonyi történetet, amelyet nem lehet nem szeretni. Egy olyan védett, puha világban járunk, ahol mindig időben pattan elő a herceg, hogy megmentsen minket, ahol a világ csupa ábránd és szelídség, a gonosz is csak egy térforma és végül mindig minden jóra fordul.
A táncosok pedig, akiknek minden porcikája maga a zene a fizika törvényeire fittyet hányva repülnek és lebegnek a színpadon, hogy minket gyönyörködtessenek. Áldozatuk felfoghatatlan. A balett-táncos kicsi gyermekkorától fogva szigorú rend szerint kel, fekszik, étezik, edz és táncol: szabályok garmada köti gúzsba. Az igazi táncosnak, csakúgy, ahogyan a színésznek is: hagynia kell magát elégnie, hogy teljesen meztelen szívvel állhasson elénk. A sikert pedig semmi más: csakis a szenvedély szavatolja. Olyan, egész életen át tartó, múlhatatlan szenvedély lobog a Nemzeti Balett táncosaiban, amely csak a legnagyobb művészek sajátja.
A balett sokak számára nagyon távolinak tűnhet. A diótörő közönsége a legékesebb példa arra, hogy ez a műfaj mindenkinek szól és mindenkihez érthetően beszél. A gyermekek ártatlan lélekkel, előképzés nélkül érkeznek. Egy olyan generáció gyermekei, akik Shreket három dimenzióban nézik, a sportoláshoz konzolt használnak és a szórakoztatásukért egy többmilliárdos piac áll haptákban. Mégis, a hightech gyerekek egytől-egyig szórakoztathatóak - igazán klasszikus módszerekkel is. Az előadáson a felnőtteket meghazudtoló csendet mindössze egyszer törte meg nagyobb felzúdulás: amikor a harmadik felvonásban hirtelen előtűnt Diótörő herceg káprázatos udvara az ezerszínű táncosokkal. Ebben a pillanatban az összes gyermek egyszerre csodálkozott el és az ezt kísérő meglepett sóhajtás betöltötte a magas teret. Ez a bizonyítéka, hogy a kicsi gyerekek is a legmesszebbmenőkig megértik és befogadják ezt a fajta szórakoztatást. Elképzelhetetlennek tartom, hogy a felnőttek lelkét ne hatná át ugyanez az elragadtatott ámulat a mesebalettet nézve.
Az előadás végén pedig több tucat pici balerina hagyta el az Operaházat: kivétel nélkül lábujjhegyen táncoltak ki az épületből - legfeljebb harminckettes lábaikon.
Magyar Állami Operaház - A diótörő