Plusz

Amerikai sztárt perel a Cirque du Soleil

2016.04.02. 14:42
Ajánlom
Justin Timberlake-et egy dalrészlet másolása miatt fogta perbe a kanadai társulat. Szerintük az énekes tőlük lopta Don't Hold the Wall című slágerének egy részletét.

A New York-i szövetségi bíróságon beadott kereset szerint az énekes engedély nélkül másolt a Cirque du Soleil Steel Dream című számából, amely az 1997-ben kiadott Quidam című lemezen szerepelt. A szóban forgó dal Timberlake 2013-ban kiadott 20/20 című dupla albumán szerepelt, amelyből több mint kétmillió példányt adtak el.

A társulat legalább 800 ezer dollárt (220 millió forint) követel szerzői jogai megsértéséért. A kereset Justin Timberlake mellett a szám megírásában segítő neves producert, Timothy Mosley-t, azaz Timbalandot is név szerint említi az alperesek között. Szintén szerepel az alperesek között az albumot kiadó Sony Music Entertainment.

A Don't Hold the Wall című dal:

Perek a nagyvilágban

A szerzői jogok megsértése miatti bírósági perek gyakorinak számítanak a zene világában. Tavaly a bíróság 7,4 millió dollár (mintegy 2 milliárd forint) kártérítésre kötelezte Robin Thicke-et és Pharrel Williamst, amiért a Blurred Lines című slágerhez engedély nélkül kölcsönöztek Marvin Gaye soulénekes egy dalából.

Korábban hírt adtunk róla, hogy Juhász Miczura Mónika is perelt: ő Beyoncé miatt fordult a bírósághoz, mert állítása szerint a popsztár engedély nélkül használta fel az Ando Drom mára szólókarrierbe kezdett énekesnőjének 1995-ös felvételét. Ha érdekli, milyen döntés született a perben, kattintson ide!

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz kína

A kínaiak ellopták a Szabadság hidat

Épül a Huawei új központja Tongkuan városában. A kínaiak európai építmények pontos mását húzták fel, köztük a Szabadság hídét.
Plusz magazin

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Plusz Film

Martin Scorsese újabb dokumentumfilmet rendez Bob Dylanről

Martin Scorsese Oscar-díjas amerikai filmrendező dokumentumfilmet készít Bob Dylan legendás énekes, dalszerző, költő 1975-ös turnéjáról.
Plusz kult50

Ismerd meg a Kult50 védnökeit!

Új kategóriákkal és kategóriánként egy-egy szakmai védnökökkel jelentkezik idén a Kult50 harmadik szezonja.
Plusz hír

102 férfira 14 nő jut a hazai kultúra legtekintélyesebb alakjai között

Az MTA összeállította a kortárs magyar kultúra toplistáját. Nádas Péter, Alföldi Róbert és Fischer Iván az élen.