Nagyon ideje, hogy beszámoljak az elmúlt 1-2 hónapról, kezdem a legfontosabbal, a mocskos anyagiakkal.

Minden a lehető legjobban menne, ha nem hiányozna egy apróság, és ez a pénz. Ez az apróság pedig döntő tényező. Igaz, az önkormányzat immáron két hónapja, hogy aláírta a szerződést a zeneiskolával, melynek értelmében 99.000 Boliviánóval gazdálkodhatunk ebben az évben, melynek első negyed évi részletét - elvileg - e szerződés aláírásával egyidejűleg utalják. Ez azonban nem történt meg, sem akkor, sem a rákövetkező héten (ahogyan ígérték), sem a rákövetkező hónapban, sem mostanáig. És a bökkenő az, hogy az aláírt papírral még nem lehet sem hegedűt vagy húrokat venni, sem a professzorokat megfizetni. Itt vagyunk hát immár május elején, és tanáraink még nem kaptak januári fizetést. És hogy ezt meddig lehet csinálni? Eltaláltátok, nem sokáig. Csodával határos a kollégák türelme, hogy meddig bírták, de mostanra elfogyott. Mario, aki február elején új tanárként érkezett, két hónapot dolgozott ingyen, míg aztán április elején bedobta a törölközőt, és itt hagyott minket. Lett lehetősége, hogy továbbtanuljon, hát ment. Szerződése még nem volt - hisz hogyan kössünk olyan szerződést, melynek pénz hiányában nem tudunk eleget tenni - így szabad ember, nem tudjuk visszatartani. A kezdőkkel április elejére terveztük, hogy szolfézs előkészítő után kezdhetik a hangszeres órákat, de ahhoz hangszerek is kellenek, ahhoz pedig pénz. Így aztán folyatódott az elmélet-kurzus. Nagyhét előtt aztán Amanciónak is betelt a pohár. Itt van ugyan még, de két hete sztrájkot hírdetett, amiben - úgy gondolom - teljesen igaza van, és szolidalításból követem példáját. A Nagyhetet még végigcsináltam kórussal, zenekarral, hisz az ünnep az ünnep, és Jézus mit sem tehet az önkormányzat hibájáról. Mostanra viszont teljes üzemszünet van. Érdemben nem is tudnánk dolgozni, hisz nem csak a fizetés hiányzik, hanem a húrok is. Nem tudom, az éghajlat teszi-e, vagy az itt használt húrok silány minősége, de teljesen hétköznapi, hogy a zenekarban naponta átlag egy E-húr elszakad. Amíg van a szekrényben másik, nincs gond, csak hogy már jó másfél hónapja nincs. Először a középhaladó csoportban húztuk le a rolót. Itthagyták a hegedűket, hogy ha a zenekarban elszakad egy húr, ezekről szedjük le. Most már úgy tudom, ezekből is csak egy-kettőn van E-húr. Ha tehát most valaki kérdezi, mikor lesz óra, elküldjük, hogy kérdezze meg a polgármester úrtól.

És mondjak valamit? Jól esik egy kis szünet! Mondjuk csak meg őszintén, nekem inkább ürügy mint sem ok az anyagi hiány a sztrájkra. Nagyon rám fér a pihenés. Az elmúlt hetekben többet dolgoztam, mint amit hosszútávon egészségesen bírok. Most végre kialszom magam. Meg aztán kihasználtam ezt a hetet, hogy végre elutazzak Santa Ana-ba, hogy látogassak és tárgyaljak testvérzeneiskolákkal a környéken. Meg arra, hogy blogjaim tetemes lemaradásait pótoljam. És holnap megint megyünk az önkormányzathoz verni az asztalt, és ha még mindig nincs pénz, azt hiszem nagyobb utazásra fogom használni a nyert időt. Végülis hat hónapja hogy itt vagyok, és szűkebb környezetemen kívül semmit sem láttam még Bolíviából.