Plusz

Áprilisban Dés, Parti Nagy és Závada Pál is fellép az Óbudai Társaskörben

2022.03.29. 12:30
Ajánlom
A következő hónapban az igényes kultúra barátai kis túlzással akár naponta betérhetnek az óbudai Kiskorona utca 7-be. Az Óbudai Társaskör áprilisi programja rávilágít, hogyan építsünk művészbarát közönséget: igényes kínálattal. A teljesség igénye nélkül szemezgettünk.

„Ez az est nagy ünnep lesz, a magyar kultúra ünnepe, sok drámával, humorral és zenével. Napjainkban egy ilyen kulturális eseménynek különösen nagy jelentősége van, hiszen túl azon, hogy nagy formátumú alkotók adják elő műveiket, a hagyományos irodalmi estekkel ellentétben

itt az írók olyan írásaikat olvassák fel, amelyek rezonálnak a korra, a pillanatra, amiben mindnyájan élünk. Ez a jelenidejűség nem mindennapi előadást ígér.  A szöveg és zene párbeszéde, a zenészek reakciója csak fokozza, erősíti ezt az élményt”

– nyilatkozta Dés László az Össz-hangban az Esterházyval című, április 14-én színpadra kerülő estről.     

Rafał Aleksander Łuszczewski április 22-én ad hangversenyt az Óbudai Társaskörben. A lengyel művész 16 évesen a Tokiói Szimfonikus Zenekarral debütált Japánban, ezután Észak- és Dél-Amerika, Ázsia, Ausztrália, Afrika, Közel-Kelet koncerttermeiben, és szinte az összes európai zenei színpadon fellépett. A világ számos pontján egyetemi vendégprofesszor és előadó. 2001 óta a Steinway művészeként szerepel a rangos, New York-i The Steinway & Sons Artists' Roster zongoristáinak listáján.

Luszczewski-DSC_0155-1-112005.jpg

Rafał Aleksander Łuszczewsk (Fotó/Forrás: Óbudai Társaskör)

A klasszikus zenei helyszínen áprilisban a klezmer és a világzenei alapokra épülő jazz műfaja is képviselteti magát. Április 8-án lép színpadra Jávori Ferenc Fegya zenekara, a Budapest Klezmer Band. Klezmer varázs című összeállításuk színes válogatást vonultat fel a tradicionális zsidó zenei feldolgozásokból. 

23-án az Eastwing Group tagjai, Kéri Gábor (gitár), Frankie Látó (hegedű), Megyaszay István (basszusgitár), Mogyoró Kornél (ütőhangszerek) várják a közönséget magyar gyökerű világzenei és jazz produkciókkal, amelyeket népdalfeldolgozások, modern afro és dubstep ritmusok tesznek egyedivé

Váradi Gyula, a Virtuózok 2016-os győztese mesterével, ifj. Lakatos Györggyel lép színpadra a Kiskorona7-ben április 29-én. Forsz címmel adnak koncertet, amelyen elhangzik többek közt Mozart: A-dúr hegedű-zongora szonátája, valamint Bach, Jean-Marie Leclair, Bartók és Brahms kamaraművei.

A Dalok a kispipából című Seress Rezső-est nem ismeretlen a közönség számára: a Fesztbaum Béla szerkesztette műsor évek óta hatalmas népszerűségnek örvend. „Felemelő élmény a zenekarral és a közönséggel együtt újra és újra találkozni a Seress-legendával, keresni a titkot, miként képes egy képzetlen, egy ujjal pötyögő kocsmazongorista életműve érvényesen megszólalni napjainkban is” – mondja a művész, akit a Berki Sándor vezette Kék Duna Koncert-Szalonzenekar kísér április 30-án is.

EDV_3445-094523.jpg

Fesztbaum Béla (Fotó/Forrás: Éder Vera / Rózsavölgyi Szalon)

A szerelem, férfi és nő kapcsolata a témája Papp János színművész estjének. Karinthy Frigyes prózáiból, József Attila verseiből és Shakespeare szonettjeiből válogat. A szerelem, mint örök szépség és probléma nemcsak szóban lesz élővé: az esten Gerendás Péter muzsikál, saját dalaival teszi teljessé az előadást. A program április 11-én látható az Óbudai Társaskörben.

A hónap klasszikus zenei ajánlatai között „A legvidámabb barokk-ként” is ismert, Németh Zsombor által alapított Simplicissimus Kamaraegyüttes 6-án koncertezik a Társaskörben. Telemann burleszkjei című összeállításukban a szerző négy művét játsszák el.

10-én az Óbudai Kamarazenekar virágvasárnapi hangversenyét Gazda Péter vezényli, az együttes több mint tíz év után most játszik először együtt a Budapesti Vándor Kórussal.

A Társaskör 1995 óta ad helyszínt a Házikoncertek Kósa György műveiből című hangversenynek,24-én a Lélektől lélekig című lemezbemutató koncertre kerül sor a 125 éve született szerző emlékére. Közreműködik Korondi Anna (ének), Line Ildikó (hegedű), Bányai Miklós (brácsa), Kiss-Domonkos Judit (gordonka), Szalai András (cimbalom), Kósa Gábor (zongora), és Korhecz Imola előadóművész.

Az állandó sorozatok közül 24-én tartják a Játékos muzsika 7x10 percben című műsorfolyam következő részét Czigány Györggyel, a Nagy zenészek, nagy szerelmek következő részében pedig Rachmanyinov lesz a főszereplő Bősze Ádám informatív, humorral fűszerezett előadásában április 28-án.

Fejléckép: Esterházy Péter és Dés László a 2016-s könyvhéten (fotó: Mohai Balázs / MTI)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Jazz/World

Animációs klip készült a Symbiosis 5 legújabb dalához

Április 28-án hallgathatja meg először a közönség a Symbiosis 5 Locked In A Box című dalát, amelynek sajátos világát a Cseuz Dániel által készített loop animáció egészíti ki. Az új klip cikkünkben is elérhető!
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.
Színház

Elhunyt Bicskei István színművész

75 éves korában elhunyt Bicskei István Aase-díjas színművész, a vajdasági színjátszás fontos alakja – adta hírül az Újvidéki Színház. Élete során Újvidék mellett játszott Magyarkanizsán, Szabadkán, Békéscsabán és Debrecenben.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Plusz interjú

Legendás öltözékek, öltözékek legendái – a világhírű Romani Design munkái a Folk Fashion kiállításon

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum legújabb tárlata, a Folk Fashion – Divat a folklór, a népművészet és a divat összefüggéseit boncolgatja. A kiállítás kapcsán Varga Erikával, a Romani Design alapítójával, művészeti vezetőjével beszélgettünk divatról, hitről, identitástudatról.
Plusz ajánló

Fidi ül a fűben

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. májusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Plusz gyász

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Plusz hír

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.