Plusz

Ascher Tamás, Balogh Kálmán és Dés László a Prima Primissima jelöltjei között

2019.10.30. 10:20
Ajánlom
A 17 éves elismerés jelöltjeinek listáján idén is a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői szerepelnek.

Az idei díjazottakkal együtt 510-re fog nőni az elismerésben részesülő kiválóságok száma, akiknek alkotómunkáját, tehetségük fejlesztését a Prima Primissima Alapítvány támogatta.

A díj struktúrája idén sem változott: továbbra is tíz kategóriában hirdetnek „kiválóságokat”. Minden kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díj nyertese. A Junior Prima díjak a fiataloknak jelentenek biztatást és anyagi segítséget, míg a megyei Prima díjak a helyi kiválóságokat ismerik el. A Primák 5 millió, a Primissimák 15 millió forintot vehetnek át a díj mellé, a Junior Prima díj 2 millió, a megyei Prima díj pedig 1 millió forint jutalommal jár. Idén már harmadik alkalommal a határon túl élő magyar magánszemélyek és alkotóközösségek is jelölhetők az elismerésre.

A közönség ismét lehetőséget kap a szavazásra, a Prima és a Junior Prima jelöltekre is lehet majd voksolni. Szavazni november eleje és december eleje között lehet SMS-ben. A közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb.

A 2019-es jelöltek

Bak Imre

Bak Imre

A magyar irodalom kategóriában Alexa Károly irodalomtörténész, Ferdinandy György és Sárközi Mátyás író; a magyar színház- és filmművészet kategóriában Ascher Tamás rendező, Szarvas József és Tóth Ildikó színész kapott jelölést. A képzőművészet kategóriában Bak Imre festőművész, Lovas Ilona képzőművész és Waliczky Tamás animációs és újmédia-művész közül választják ki a Prima Primissimát.

A magyar tudomány kategóriában Ádám Veronika biokémikus, Fülöp Ferenc vegyész és Szász Domokos matematikus; a magyar oktatás és köznevelés kategóriában a Napsugár Alapítvány, Neuwirth Anna Mária néptáncpedagógus és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat versenyez, míg a magyar építészet és építőművészet kategóriában Bachman Gábor építész, Ferkai András építészettörténész és Zsuffa Zsolt építész kapott jelölést.

A magyar sajtó kategóriában Exterde Tibor szerkesztő-műsorvezetőt, Keresztes Ilona rádiós szerkesztőt és a Millásreggeli című reggeli gazdasági rádióműsort jelölték a díjra. A magyar sport kategóriában Göröcs János labdarúgó, Kamuti Jenő vívó és sportvezető, valamint Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella röplabdaedző szerepel a jelöltek között.

A magyar népművészet és közművelődés kategóriában Balogh Kálmán cimbalomművész, a nádudvari Fazekas dinasztia, amelynek tagjai a fekete kerámia mesterei, valamint a Téka Alapítvány; a magyar zeneművészet kategóriában Dés László, Dubrovay László zeneszerző és Gulyás Dénes operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója közül választják ki a Prima Primissima idei díjazottját.

Fejléckép: Dés László (fotó: Stekovics Gáspár), Balogh Kálmán (fotó: Raffay Zsófia), Ascher Tamás (fotó: Éder Vera)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Bárcsak újra számítana, amit a szakma gondol” – Kossuth-díjas művészek jelölnek állami díjakra a Színházi Társaság felkérésére

Megkérdőjelezhetetlen Kossuth-díjas művészeken keresztül hatna az állami díjak odaítélésének gyakorlatára a Magyar Színházi Társaság.
Vizuál

Golden Globe: a Hamnet és az Egyik csata a másik után kapta a fődíjakat

Az Oscar előszobájának tartott eseményen négy díjat söpört be Paul Thomas Anderson rendezése. Mások mellett Jessie Buckley, Timothée Chalamet, Stellan Skarsgård, Wagner Moura és Rose Byrne is elismerést vehetett át.
Klasszikus

Az SWR Vokalensemble is a Kurtág100 fesztivál vendége lesz

Február 24-én és 27-én a BMC Koncerttermében Kurtág zenekari dalciklusai kerülnek a középpontba, a kortárs zene élvonalbeli képviselőinek előadásában.
Klasszikus

Virtuóz muzsika fuvolán – 20. századi olasz zenét mutat be a Cziffra Fesztivál

Igazi kuriózumnak ígérkezik a Cziffra Fesztivál koncertje, melyen a 20. század olasz zenéje tárul a közönség elé az Óbudai Társaskörben, január 29-én. Az olasz fuvolaművész, Tommaso Benciolini partnere az Anima Musicae Kamarazenekar lesz.
Plusz

Gyógyító irodalom és űrbéli üzenet a XV. kerület magyar kultúra napi programsorozatán

Az irodalom lelki, gyógyító hatását középpontba állító beszélgetéssel indul a Csokonai15 idei magyar kultúra napi programsorozata január 20-án, a folytatásban pedig színházi est, hangverseny és tudományos beszélgetés várja az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Gyógyító irodalom és űrbéli üzenet a XV. kerület magyar kultúra napi programsorozatán

Az irodalom lelki, gyógyító hatását középpontba állító beszélgetéssel indul a Csokonai15 idei magyar kultúra napi programsorozata január 20-án, a folytatásban pedig színházi est, hangverseny és tudományos beszélgetés várja az érdeklődőket.
Plusz gyász

Elhunyt Kolosi Tamás

A Széchenyi-díjas szociológus, üzletember, a Tárki Zrt. és a Líra Könyv Zrt. alapító elnöke hosszan tartó betegség után hunyt el hetvenkilenc éves korában. A társadalmi struktúrával kapcsolatos kutatásai úttörő jelentőségűek voltak a hazai szociológiában.
Plusz hír

Ismét letelt bűvös 70 év: Albert Einstein, Thomas Mann és Török Sophie művei is szabadon felhasználhatók lettek

Többek között Albert Einstein tudományos írásai, Thomas Mann és Dale Carnegie művei, Hajós Alfréd építészeti tervei és a francia avantgárd festészet több kiemelt művészének életműve is szabadon felhasználhatóvá vált 2026. január 1-től
Plusz ajánló

A Duna csodái – útifilmben szerepel az Operaház

A világhírű brit színésznő, Joanna Lumley a közelmúltban egyedülálló kalandra indult a Duna mentén, és a Fekete-erdei forrástól induló utazás során ellátogatott a budapesti Operaházba is.
Plusz interjú

„A művészet a helykeresés egyik eszköze” – interjú Balázs Mihály építésszel

A magyar építészet napján, december 16-án Kós Károly-életműdíjjal tüntették ki Balázs Mihály építészt. Az alkotó úgy véli: az ember azóta keresi a helyét a világban, mióta kilépett a természet rendjéből. Interjú.