"Két nagy szirt van: a tágterü égbe ér föl az egyik csúcsa.

És közepén barlang tátong sürü ködbe takartan,

Benne a szörnyen ugatva üvöltő Szkülla tanyázik.

Lába tizenkettő, levegőben leng valamennyi,

hat hosszú nyaka van, mindegyiken egy riadalmas

fej nőtt, és a fejekből három sor foga rémít,

sűrü, tömött agyarak, tele éjszinü szörnyü halállal.

Látsz ott egy másik, nem olyan nagy szirtet, alatta

szívja magába a szörnyü Kharübdisz az éjszinü tengert."

gyönyörű, nem igaz? kifejező, képet láttató szöveg. és micsoda dinamika! mégis: rettentő nehéz jól interpretálni a hexametert; ma mindenkinek beletört a bicskája! (az én bicskám is...) kivéve persze pallasz athénét, ő nem hibázott, de hát tudjuk, hogy egy pedálgép... (amúgy spiegl annáról beszélek, aki igazán megmutatta, hogy elképesztő érzéke van a verses szöveghez, és egyáltalán nem pedálgép, hanem nagyon is cuki!)

délután 4-kor kezdődött a próba, délelőtt edzettek a nebulók... :)))

az első felében lavíroztunk és pengeélen táncoltunk. kipróbáltunk mindenféle vokális szélsőséget, amire esetleg szükség lehet később. torokhangok, csipogások, nyafogások, suttogások és sikolyok buktak ki a fogak keritésén, így kerestük a figurák határköveit. sokat beszélgettünk a karakterhangokról, amik roppant fontos dolgok egy olyan bábelőadás szempontjából, mint ez, hiszen a szereplők a fő figurájuk mellett jónéhány másikat is alakítanak. egy jó karakterhang mindig flexibilis, képes széles érzelmi skála megmutatására, nem teszi tönkre a hangszálakat, kifejezi, tömöríti az adott báb tulajdonságait, ugyanakkor árnyalja is azokat, valamint stilizálja a szereplő gondolkodását. és persze nem csúszik át egy másik figura hangjába... egy "fregoli-szerep" esetében (mikor több bábnak adja a színész a hangját) ez különösen fontos! (velem előfordult ilyen többször már, tehát tapasztalatból mondom: nem könnyű...)

a próba második felében a ritmikával foglalkoztunk. először a mozgás és a szövegritmus kapcsolatát boncolgattuk. egyelőre minden szövegre azonos ritmusban léptünk, majd koncentrációs játékkal bővítettük a gyakorlatot. azután leheveredtünk és megvizsgáltuk, hogy egy adott ritmusképletre hogyan illeszkedik a prózai és a verses szöveg. itt zavaró tényezőként velünk volt a fáradtság, némi dekoncentráltság és sok kompenzálás. (fura dolog ez: mindig a legjobb formánkat akarjuk mutatni, mi, emberek, és nehéz azt feldolgozni, ha hibázunk, pedig egyrészt ez természetes, másrészt a hibákból tanulunk. csak hibák sora után juthatunk el a jó megoldáshoz!) végül visszaültünk az asztalhoz és a blogindító, valamint a blogzáró monológokkal, plusz a már jól ismert tapsritmussal kísérleteztünk. kánonokat csináltunk, szünetekkel jászottunk és tempókat variáltunk. érdekes és izgalmas próba volt, de ami talán a legfontosabb: roppant hasznos is. szerintem(!) fontos, hogy egy verses szövegű előadásban az értelmezésre és a verselésre egyaránt hangsúlyt fektessünk. a mi esetünben különbséget kell tenni a prózai és a lírai részek között; a kettő egymásba indáztatásából izgalmas feszültséget kap a szöveg.

ritmikában már jó irányba evezünk, de azért holnap még jön a mai gyakorlatsor folytatása :)

"Azzal kezdte, hogyan győzött a kikónokon, aztán

lótuszevőknek mint ért el viruló mezejére,

és hogy a Küklópsz mit mívelt, s hogyan állta a bosszút

nagyszerü társaiért, akiket megevett a kegyetlen;

s Aioloszig hogyan ért, aki őt hazaküldte,

de végzete volt, hogy a drága hazába

még ne kerüljön.

És Kirké cseleit s leleményét mondta el aztán,

s hogy mint ért Hádész nyirkos palotája ölébe,

thébai Teiresziász lelkétől kérdeni jósszót,

s mint hallgatta a Szírének zengő dalolását,

Bolygó-szirteket is hogyan ért el s szörnyü Kharübdiszt,

és Szküllát, akitől sértetlen senki se ment el;

s Éeliosz marháit mint ölték meg a társak,

s Ógügié szigetére, Kalüpszóhoz hogyan ért el,

s tartóztatta ez őt, mivel áhította urául,

csakhogy az ő lelkét kebelében meg nem igézte...

Bárcsak ilyen férj volna nekem kijelölve az égtől,

ittlakozó, és vajha maradna e földön örömmel."

bejegyezte: tg