Plusz

Átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait

2020.08.31. 13:00
Ajánlom
Az elismerést kilenc kategóriában tizennyolc alkotónak ítélték oda.

"Az MMA minden évben tagozatonként két díjat oszt ki az arra legméltóbbaknak, a kettőből legalább az egyik mindig határon túli, vagy diaszpórában élő magyar művész vagy művészetelméleti szakember. Idén kolozsvári, marosvásárhelyi, felvidéki és délvidéki alkotó, kutató és előadóművész is van közöttük" - emelte ki köszöntőjében Vashegyi György, az MMA elnöke.

A járványhelyzetre tekintettel az Akadémia díjátadója rendhagyó módon zajlott le, a határátlépés szigorítása miatt nem minden határon túli díjazottnak nyílt lehetősége részt venni az ünnepségen, az ő elismerésüket családtagjaik vették át, illetve egy díjazott egy későbbi időpontban kapja meg. Elmaradtak a kézfogások is; a díjakat az MMA tagozati vezetői adták át.

Az építőművészet terén Köllő Miklós építészt a székelyföldi településszerkezetek morfológiájának kutatása mellett a faépítészeti értékek védelmét az ökológiai szempontokkal összekötő munkássága elismeréseként díjazták, Wagner Péter építészt pedig műemlékvédelmi és rekonstrukciós munkái mellett értékmentő és rendszerező tevékenységéért is.

A film- és fotóművészet Szőts István-díját Bálint Zsigmond erdélyi fotóművész több évtizedes alkotómunkássága elismeréséért, Tóth Péter Pál rendező, operatőr, filmkritikus pedig dokumentumfilmjeiért és filmszociográfiáiért kapta meg. Az iparművészeti és tervezőművészeti tagozat egyik díját László Ottó, a felvidéki Gömör tájegység kézműves iparának autentikus őrzőjeként, művészi igényű ötvösművészeti alkotásaiért vette át, a tagozat másik díját pedig Lelkes László építészeti fotóiért, alkalmazotti grafikáiért, művészkönyveiért.

20191203_Kozgyules_46-125629.jpg

MMA 2019-es közgyűlése (Fotó/Forrás: MMA)

Az MMA irodalmi elismerését, az Illyés Gyula-díjat Szávai Géza író, műfordító kapta, a méltatásban kiemelték a rendszerváltás utáni Magyarország válsághelyzeteinek elemzőjeként, a világregény műfaji kísérlet megteremtőjeként. Szintén ebben az elismerésben részesült Tari István költő, prózaíró, fotó- és filmművész a délvidéki magyarság megmaradása érdekében tett tevékenységéért.     

A képzőművészeti tagozat elismerését Kolozsi Tibor Kolozsváron élő Munkácsy-díjas szobrász kapta, akit restaurátori és művészpedagógusi tevékenységéért is jutalmaztak. E tagozat másik díját Muzsnay Ákos vette át, akinek méltatásában nyomatait, nagyméretű egyedi rajzait, kisplasztikáit, illetve az éremművészet területén létrehozott alkotásait emelték ki.

A művészetelmélet Cs. Szabó László-díját Máté Zsuzsanna esztéta, művészettörténész, irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Művészeti Intézetének habilált tanára, a filozófiatudományok kandidátusa, valamint Koncsol László József Attila-díjas felvidéki költő, író, irodalomtörténész, műfordító szerkesztő kapta, többek között a reformkor magyar irodalmának rendkívül igényes feltárásáért.     

Az MMA népművészeti elismerését, az Erdélyi Zsuzsanna-díjat Nagy György faműves népművész, a Felvidéki Magyar Kézműves Szövetség alapító tagja, illetve Zentai Tünde néprajzkutató, tanár, a magyar szakrális néphagyomány kutatója vette át.

A színházművészeti díj egyikét Csiky Andrásnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház nyugalmazott művészének és Egri Mártának, a tatabányai Jászai Mari színház tagjának ítélték oda, a zeneművészeti tagozat elismerését pedig Béres Melinda hegedűművész, a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia előadótanára, régizenei művész és zenepedagógus mellett Józsa Mónika karnagy, egyetemi tanár, a Felvidék zenei életének vezető egyénisége kapta, utóbbi méltatásában a Zobor-vidéki népzene hagyományainak őrzését is kiemelték.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mihez kezdjünk a gonosszal? – kritika a Csak egy baleset című filmről

A hazájában üldözött Dzsafar Panahi Arany Pálma-díjas alkotásában egy örök erkölcsi csapdahelyzetet vázol fel: hogyan lépjünk fel a gonosszal szemben anélkül, hogy magunk is azzá válnánk? Csak egy baleset kritika.
Klasszikus

Magyar művészek lemezeit ismerték el

A digitális felvételeknek szentelt Native DSD platform év eleji listájában több magyar művész albuma is helyet kapott, sőt a közönségkedvenc is egy Bartók-lemez lett.
Klasszikus

Riccardo Muti olasz börtönben koncertezett

A neves karmester a 2004-ben általa alapított Luigi Cherubini Ifjúsági Zenekarral adott koncertet a rendhagyó helyszínen, ahol egy szimbolikus jelentésű darabba a fogvatartottak is bekapcsolódtak.
Színház

A Sátántangóval ünnepli a magyar kultúra napját a Csiky Gergely Színház

Krasznahorkai László kultikus regénye, a Sátántangó áll a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház magyar kultúra napi programjának középpontjában: az irodalom, a zene és a képzőművészet párbeszédére épülő esten a mű új olvasata bontakozik ki.
Vizuál

Nemes Jeles Lászlótól Enyedi Ildikóig – erős mezőny állt össze a 45. Magyar Filmszemlén

Mások mellett Nemes Jeles László, Deák Kristóf, Fliegauf Bence, Olasz Renátó, Pálfi György, Sophy Romvari, Holtai Gábor, Enyedi Ildikó, Nagy Borbála és Soós Bálint Dániel rendezését is beválogatták a 45. Magyar Filmszemle programjába.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Gyógyító irodalom és űrbéli üzenet a XV. kerület magyar kultúra napi programsorozatán

Az irodalom lelki, gyógyító hatását középpontba állító beszélgetéssel indul a Csokonai15 idei magyar kultúra napi programsorozata január 20-án, a folytatásban pedig színházi est, hangverseny és tudományos beszélgetés várja az érdeklődőket.
Plusz gyász

Elhunyt Kolosi Tamás

A Széchenyi-díjas szociológus, üzletember, a Tárki Zrt. és a Líra Könyv Zrt. alapító elnöke hosszan tartó betegség után hunyt el hetvenkilenc éves korában. A társadalmi struktúrával kapcsolatos kutatásai úttörő jelentőségűek voltak a hazai szociológiában.
Plusz hír

Ismét letelt bűvös 70 év: Albert Einstein, Thomas Mann és Török Sophie művei is szabadon felhasználhatók lettek

Többek között Albert Einstein tudományos írásai, Thomas Mann és Dale Carnegie művei, Hajós Alfréd építészeti tervei és a francia avantgárd festészet több kiemelt művészének életműve is szabadon felhasználhatóvá vált 2026. január 1-től
Plusz ajánló

A Duna csodái – útifilmben szerepel az Operaház

A világhírű brit színésznő, Joanna Lumley a közelmúltban egyedülálló kalandra indult a Duna mentén, és a Fekete-erdei forrástól induló utazás során ellátogatott a budapesti Operaházba is.
Plusz interjú

„A művészet a helykeresés egyik eszköze” – interjú Balázs Mihály építésszel

A magyar építészet napján, december 16-án Kós Károly-életműdíjjal tüntették ki Balázs Mihály építészt. Az alkotó úgy véli: az ember azóta keresi a helyét a világban, mióta kilépett a természet rendjéből. Interjú.