Plusz

Augusztus 31-én ismét megrendezik Újbuda legnagyobb ingyenes fesztiválját

2024.08.26. 10:05
Ajánlom
Harmadik alkalommal kerül sor a Bartók Feszt’-re, amely hét nagykoncerttel és több mint negyven programmal várja a gyerekeket, a felnőtteket, a kreatívokat, a világmegváltókat és a pihenni vágyókat, a Szent Gellért téren és a Műegyetem rakparton.

Idén nulladik napot is kapott a Feszt’. Az augusztus 30-án tartott Belépőn nem csupán a Bartók-negyed kis utcáiban és kávézóiban tartott koncertek hangolják a közönséget a másnapi fesztiválra, de beszélgetésen és interaktív sétán keresztül jobban meg is ismerhetjük a városrészt.

A másnapi fesztiválon olyan neves előadók szórakoztatják majd a közönséget, mint Gerendás Péter, Дeva, Co Lee, a HIPERKARMA, a Vušu, a Bëlga és a Lázár Tesók.

Délelőttől egészen kora estig felépül a Civilnegyed, melynek sátraiban ott vannak azok a helyi, budapesti és országos csoportok, szervezetek, akik képviselik a szervezők által is vallott értékeket.

Gyermek- és családi programokkal, fenntarthatósági, esélyegyenlőségi, társadalmi témákkal, kézműveskedéssel, workshopokkal és beszélgetésekkel, találkozásokkal és közös tanulással is készülnek.

ROL06302-100630.jpg

Gyerekprogram a Civilnegyedben a Bartók Feszt'-en (Fotó/Forrás: Szabó Roland / Bartók Feszt')

Ahogy minden városnak van bevásárlóutcája, úgy a Civilnegyedben is megnyílik idén a KÖZÉRT. Ide olyan szervezeteket hívtak meg, melyek munkájuk során nagyobb láthatóságot adnak marginalizált csoportoknak, és a portékáik mind kézzel készült, minőségi, egyedi termékek. Vásárlásunkkal pedig nemcsak a szervezetet, de az általuk képviselt ügyet is támogatjuk. A kézműves kerámiaedényektől kezdve az egyedi shopper bagen át akár a tavaly elrakott gyümölcslekvárt vagy különböző sajtokat is beszerezhetjük.

A Bartók Feszt’ egyik fő küldetése, hogy még inkább felhívja a figyelmet azokra a hazai szereplőkre, akik munkájuk során aktívan tesznek azért, hogy a városunk, az országunk, a társadalmunk még jobb és élhetőbb hely legyen.

A Bartók Feszt'-en a kerület ízeit is megkóstolhatjuk, melyek ugyanolyan fontos, jellegzetes részei a városrésznek, akár a többi érzékünkre ható szereplők és programok. A Hokedli, a Kelet, a Nicaragua, a Caphe by Hai Nam, a Császármorzsa, a KEG Sörművház, a Kispolszki és a Trillázs finomságai várják azokat, akik a kultúrprogramokban megéheznek vagy megszomjaznak.

Részletes program itt érhető el. >>>

Fejléckép: Koncert a Bartók Feszt'-en (forrás: Szabó Roland / Bartók Feszt')

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Plusz

Tavaszi megújulás Kodály Zoltánnal és Berecz Andrással a Pesti Vigadóban

Berecz András Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadás során Kodály-kórusművek, népdalok és cimbalommuzsika köszönti a tavaszt a Pesti Vigadóban, május 10-én.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Plusz interjú

Mindenek újulnak – Berecz András a legtökéletesebb hangszerről, természetességről és fényjelekről

Az énekes, mesemondó Berecz András néprajzi, antropológiai természetű fotókat is készít évtizedek óta. Emellett a Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadáson is találkozhat vele a közönség május 10-én este 19 órakor a Pesti Vigadóban.
Plusz hír

Diákok és hobbizenészek is színpadra lépnek a Magyar Zene Háza Fringe-programjában

A tavalyi nagy siker után 2025 elején ismét meghirdette Fringe programját a Magyar Zene Háza. A március végi határidőig közel kétszázan jelentkeztek, közülük huszonhét produkció kap lehetőséget arra, hogy bemutatkozzon a Zene Házában.
Plusz interjú

A legmagasabb szintű érzésátadás – EDDA Művek a Margitszigeti Színházban

Séta a múltban – ez a címe az EDDA Művek június 21-i koncertjének, amellyel az ikonikus rockegyüttes a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lép fel. Exkluzív interjú készült Pataky Attilával az EDDA több mint ötvenéves történetéből.
Plusz ajánló

Tavaszi megújulás Kodály Zoltánnal és Berecz Andrással a Pesti Vigadóban

Berecz András Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadás során Kodály-kórusművek, népdalok és cimbalommuzsika köszönti a tavaszt a Pesti Vigadóban, május 10-én.