Plusz

Augusztus Oklahomában

2014.01.10. 12:27
Ajánlom
Játsszon a Fidelio és a Fórum Hungary közös játékán, és tekintse meg Ön is az Augusztus Oklahomában c. filmet.

A Bogárűző és a Gyilkos Joe című színdarabok, valamint a belőlük készült filmadaptációk szerzője, Tracy Letts ezúttal egy botrányos család életét tárja elénk. A költő Beverly Westonnak (Sam Shepard) alkoholproblémái vannak, felesége, Violet (Meryl Streep) pedig szájrákkal küzd, ráadásul egyre inkább kezd rákapni a drogokra. A férj úgy dönt, hogy felfogad egy 24 órás gondozót Violet mellé. Néhány héttel később fel is bérlik e célra Johannát (Misty Upham). Majd Beverly eltűnik, amely arra ösztönzi a családot, hogy összegyűljenek megkeresni, ám néhány nappal később kiderül, hogy a családfő öngyilkosságot követett el.

Az egész család részt vesz a temetésen, köztük Violet és Beverly lányai, Barbara (Julia Roberts) és Karen (Juliette Lewis), valamint a házban lakó Ivy (Julianne Nicholson) is. A következő néhány napban azonban elharapóznak az indulatok. Ennek egyik oka, hogy Violet és Barbara sosem jöttek ki jól egymással. A másik, hogy Karen marihuánán élő vőlegénye megpróbálja molesztálni jövendőbeli unokahúgát (Abigail Breslin), Ivy pedig összekavar unokatestvérével, és azt tervezik, hogy elszöknek a diszfunkcionális család elől.

Kérdésünk: Az alábbi színészek közül ki nem szerepel ebben a filmben?

A helyesen válaszolók közül öten partnerükkel ellátogathatnak az Augusztus Oklahomában c. filmre az ország bármelyik Cinema City mozijába.  A jegyek felhasználhatóak amíg a film műsoron van, péntek kivételével bármelyik munkanapon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kicsoda Hildur Guðnadóttir, a Joker zeneszerzője?

Egy nő a férfidominálta zeneszerzőszakmában, aki a Chernobyl után a Joker eredeti filmzenéjével új színt hoz a film világába.
Vizuál

A kikiáltási ár kétszereséért kelt el Czóbel Béla remekműve

Czóbel Béla Kertben című remekműve érte el a legmagasabb leütési árat, de jól szerepelt Hantai Simon és Vörös Géza egy-egy alkotása is a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén a Budapest Marriott Hotelben.
Színház

Hitte volna? Rudolf Péter 60 éves!

Hobbija a sakk, a horgászat és a foci, szerepálmai nincsenek. Ma ünnepli 60. születésnapját Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész, a legsokoldalúbb magyar színészek egyike. PORTRÉ
Klasszikus

Balázs János a Steinway nagykövete lett

A zongoraművész október 14-én, Hamburgban vehette át a Young Steinway Artist nemzetközi elismerést.
Vizuál

Jeremy Irons a Pradóban bolyong

A művészet templomai sorozat októberi premierfilmjében a fennállásának 200. évfordulóját ünneplő Prado Múzeum hív különleges utazásra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz játék

Színház és balettcsoport is csatlakozott a Tetris kihíváshoz

Eddig csak mentő- és rendőrautók, vadászgépek és hasonló eszközök felszerelése és személyzete mutatta meg magát kiterítve a jármű mellett. Itthon azonban színesebb felhozatalt mutatunk a fotókból.
Plusz Partitúra

Bálint gazda: „Semmi sem tesz szabadabbá, mint a gazdálkodás”

Országjáró kulturális TV-sorozatunk, a Partitúra, Gyöngyösön járt, éppen ott, ahol az ország kertésze, Bálint gazda született – több, mint egy évszázaddal ezelőtt. Dr. Bálint György kertészmérnökkel beszélgettünk gyerekkori és ifjúkori emlékeiről, de elsősorban a gazdálkodásról.
Plusz hír

Letartóztatták a 81 éves Jane Fondát, amikor a klímaválság ellen tüntetett

A békésen tiltakozó színésznőt Washingtonban, az amerikai törvényhozásnak otthont adó Capitolium lépcsőjén vették őrizetbe.
Plusz ajánló

Tánc, zene, alkotóművészet - a Velencei-tó partján kalandozik a Partitúra

A Partitúra kulturális időutazása ezúttal a harmadik legnagyobb természetes tavunkhoz, a Velencei-tó környékére látogat el. A Duna Televízióban október 12-én 13:30-tól folytatódik Miklósa Erika és Batta András országjáró műsora.
Plusz hír

Újrahasznosítja építőkockáit a Lego

Keresi műanyag építőkockái újrahasznosításának lehetőségeit a Lego, a dán játékkészítő cég az Egyesült Államokban teszteli azt, hogy vásárlói visszaküldhessék neki a feleslegessé vált kockákat, amelyeket később tovább adnak más gyermekeknek.