Plusz

Augusztus végén rendezik meg a Bondoró Utcaszínház Fesztivált

2020.04.26. 11:05
Ajánlom
A nyárindító eseményként beharangozott utcaszínházi forgatag új időpontban, augusztus 28-30. között várja a nagyérdeműt. A fesztivál az új dátumon kívül több változtatást és újdonságot is nyilvánosságra hozott.  

A tavaly debütált Bondoró Utcaszínház Fesztivál szervezői március elején még gőzerővel készültek a pünkösdi hosszú hétvégére, hogy biztonságos keretek között megtarthassák az idei eseményt. Az élet azonban, közbeszólt. Sok más rendezvényhez hasonlóan az elmúlt egy hónapban a fesztivál rendezői is keresték a válaszokat és a lehetséges megoldásokat azokra a kérdésekre, miként tudnák átszervezni, megmenteni és életben tartani az idei programterveket úgy, hogy a kialakult helyzet élhető legyen ne csak a Bondoró, de Kapolcs számára egyaránt.

A megoldás egy szakmai összefogás képében érkezett: a Bondoró Utcaszínház Fesztivál augusztus legutolsó hetén az összművészeti gyermekprogramként jegyzett Kapolcska Táborral és Kisfesztivállal közösen zárja a nyarat a Balaton-felvidéken.

„Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Fáj a szívünk, mert nagyon készültünk a pünkösdi Bondoróra. Nem túlzás azt mondani, hogy a szívünk-lelkünk benne volt a négynapos program előkészítésében. Március első napjaiban szinte már startra készen álltunk. Aztán történt, ami történt. Mi pedig, a rendelkezésünkre álló információk alapján próbáltuk meghozni a legjobb döntést. Az elmúlt egy hónapban folyamatosan egyeztettünk a kapolcsi önkormányzattal. A helyi szereplők mellett természetesen más kapolcsi rendezvények szervezőivel is tartjuk a kapcsolatot. Hasonló kihívásokkal küzdött a Márta István által alapított Kapolcska Tábor és Kisfesztivál is, ami összművészeti táborként és családi fesztiválként vált ismertté az elmúlt években. Ők eredetileg júniusra várták a táborozni vágyó gyerekeket, nem sokkal a mi fesztiválunk után kezdtek volna.

Nem volt kérdés számunkra, hogy ez most az összefogás helye és ideje!

Így nem sokáig váratott magára a megoldás sem. Közös egyetértésben úgy döntöttünk, hogy augusztus utolsó hetén együtt töltjük meg élettel Kapolcs utcáit, tereit és udvarait. Öröm is van tehát az ürömben. A Bondoró Fesztivál péntektől egy vidám utcaszínházi forgataggal várja a családokat a tábor hétvégéjén. Az átszervezések miatt a Bondorót négy helyett három naposra csökkentettük és erre az évre sajnos több programot is el kellett engednünk. Többek között a meglepetésnek szánt külföldi attrakcióktól és koncertektől is búcsút vettünk. De nem örökre ám! 2021-ben velük is találkozhatunk majd a következő Bondorón. Az összefogásunk viszont új programelemeket is magával hozott. A Kapolcska Táborban résztvevő diákok a Bondoró Színpadon mutatják be a hét folyamán tanult produkciókat, de a tervek között szerepel az is, hogy a fesztiválon fellépnek a művészeti tábor tanárai is. Szeretnénk, ha a Kapolcska Tábort követően minél több kisdiákot vendégül láthatnánk a családjával a Bondoró Fesztiválon. Ebből adódóan, több közös akcióra is készülünk a Kapolcska Programmal. Bízunk benne, hogy az együttműködésünk példaértékű lesz ebben a nem mindennapi helyzetben.” – mondta Virág Zsóka, a Bondoró Fesztivál igazgatója.

A Bondoró továbbra is vásári forgataggal, gólyalábasokkal, artistákkal és újcirkuszi formációkkal, valamint családi műsorokkal, bábelőadásokkal és zenei koncertekkel várja a látogatókat. De lesz tűz show és bohóc show, valamint marionett előadások is. Az utcaszínház fesztivál régi-új programja már elérhető a weboldalon.

Fejélckép: Bondoró fesztivál / Forrás: bonodoro.hu

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Színház

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Vizuál

Oscar-díjra kvalifikáló fesztivál lett a Friss Hús

A 2025-ös fesztiválon a legjobb magyar animációs rövidfilm és a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm kategória díjazottjai már jogosulttá válnak a 98. Oscar-díjra való nevezésre, ezzel jelentősen lerövidítve az egyébként bonyolult és szigorú jelentkezési procedúrát.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Plusz hír

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Plusz ajánló

„Mindannyian egyek vagyunk” – szimfonikus Ady-koncert Dunaszerdahelyen

Október 7-én, Dunaszerdahelyen hallhatja a közönség a Lennék valakié – Ady szimfonikusokkal című előadást, amelyen a költő versei zenekari kísérettel szólalnak meg. A nagy sikerrel futó produkció már több határon túli településen megnyerte magának a hallgatóságot.
Plusz ajánló

William Christie, Joyce DiDonato, Jordi Savall és Riccardo Chailly is szerepel a Müpa 2025-ös programjában

A magyar közönség kedvencei váltják egymást a színpadon a Müpa jubileumi évadában: a klasszikus zene neves karmesterei és szólistái, valamint a jazz és a könnyűzene legjava is Budapestre jön az új évben.
Plusz ajánló

Jókedvű találkozások és őszi hagyományok – idén októberben rendezik meg a Komáromi Borkorzót

Az október 3. és 5. között tartott fesztivál a jó italok szerelmesei mellett a zenerajongókat, sőt mindazokat várja, akik szeretik kellemes hangulatban, jó társaságban eltölteni a szabadidejüket.