Plusz

Augusztusra módosult a Fishing on Orfű dátuma

2021.05.06. 16:45
Ajánlom
A szervezők úgy határoztak, hogy az eredeti júniusi dátum helyett, az előre meghirdetett pótdátumon, azaz augusztus 25. és 28. között tartják meg a Fishing on Orfű fesztivált, mely tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt - adták hírül az esemény hivatalos honlapján.

Eredetileg június 16. és 19. között rendezték volna meg az eseményt, de már az időpont tavaly decemberi bejelentésekor jelezték a szervezők, hogy amennyiben szükségessé válna a rendezvény újbóli elhalasztása, egy pótdátumot is lekötöttek a fellépőkkel.

A Fishing on Orfű szervezői a döntést az esemény honlapján a következőképpen indokolták: 

"Pontosan 6 hét múlva nyitnánk a Fishing kapuit. A hátralévő idő egész egyszerűen már nem elegendő a professzionális felkészülésre.

A Fishing bármennyire is emberléptékű és barátságos fesztivál, megvalósítás szempontjából ez egy nagy és összetett rendezvény, amely nagyságrendileg 1000 ember munkáját és életét érinti, normális esetben majd' egy évig tart a szervezése. A hátralévő idő rövidségén túl számos további szempontot is figyelembe kellett vennünk, ezek közül a legfontosabb, hogy továbbra sincs kormányzati döntés a zenés, táncos rendezvények megtarthatóságával kapcsolatban. És nem csak a megtarthatósággal kapcsolatban, de az esetleges plusz elvárásokról, járványügyi intézkedésekről sem tudunk semmi konkrétat. Ugyanakkor

a döntésünket nagyban segítette, hogy a korábbi felmérésünkre adott válaszaitok alapján a túlnyomó többségetek a pótdátumot preferálja, augusztusban szeretne Fishingezni."

A szervezők továbbá jelezték, amennyiben megvalósítható, szeretnének az eredeti júniusi időpontban egy kisebb, családias rendezvény tartani, amelyről későbbre ígértek részleteket.

A fesztivál emellett egy "beköltöző nappal" kedveskedik azoknak, akik tavaly egy bérlet árával támogatták a koronavírus-járvány miatt elmaradt 2020-as rendezvényt. Ők augusztus 24-én olyan előadókkal találkozhatnak, mint Lovasi András és Kispál András, Beck Zoli, Bérczesi Robi, a Lázár tesók, valamint az Elefánt tagjaiból álló Szendrői-Tóth duó. 

Természetesen a már megváltott fesztiválbelépők és a kempingjegyek automatikusan érvényesek a pótdátumra is. 

A rendezvény részletes zenei programja megtalálható az esemény honlapján.

Fejléckép: Fishing on Orfű koncertkép (forrás: Fishing on Orfű Facebook-oldal)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Plusz ajánló

A Művészetek Völgyében mutatja be új albumát a skót Franz Ferdinand zenekar

Az idén hatodik lemezével jelentkező együttes az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján. Rajtuk kívül olyan magyar előadók várják a közönséget, mint Bagossy Brothers Company, a Besh o droM, Co Lee és Zorán.
Plusz hír

Meghagyják mementóként a rongálás nyomait Szenes Hanna tűzfalfestményén

Az 1944-ben mártírhalált halt költő, Szenes Hanna budapesti tűzfalfestményét idén januárban rongálták meg. A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) és a Színes Város Csoport bejelentette, nem állítják helyre az alkotást.
Plusz ajánló

Zenei utazás, szerelmes írók és gyerekmusical várja a közönséget tavasszal a Várkert Bazárban

Szuper koncertekkel űzik el a hideg melankóliát, aztán pörgős ritmusokkal és vidám dallamokkal köszöntik a tavaszt a Várkert Bazárban – ígérik a szervezők. Ismert művészek mesélnek majd irodalomról, szerelemről, forradalomról.
Plusz ajánló

Tompos Kátyára emlékeznek a Müpában

A március 1-jén tartott emlékesten a színházi és zenei élet számos jeles képviselője vesz részt. A koncert bevételét a Tompos Kátya Alapítvány fordítja jótékony célra.