Plusz

Az alkotás lelkei

2013.05.22. 09:20
Ajánlom
Tánc, fotó és zene kapcsolódik össze a New York Művész Páholy május 27-i estjén.

A művészetek egymásra hatását bemutató, intim, bensőséges esttel várja az érdeklődőket a New York Művész Páholy. A Világ Legszebb Kávéházában először lép együtt színpadra a Londonban élő balettművész, Tunyogi Henriett, hazánk egyik legnépszerűbb zenész-énekese, Sztevanovity Zorán és a kultúrával évtizedek óta foglalkozó, társművészetekkel együtt gondolkodó fotóművész, Kaiser Ottó. Az alkotás lelkei című esten a tánc, a fotó, a zene és a fellépők baráti, személyes történetei kerülnek középpontba. A Páholy közönségének egy különleges produkcióval is készülnek a vendégek. 

Tunyogi Henriett tíz évesen lépett be a Balettintézetbe, s amikor megszólalt a zene, érezte, hogy ez lesz az élete. A Magyar Táncművészeti Főiskolán szerzett diplomát Kékesi Mária és Dózsa Imre tanítványaként, 1994-ben lett a Magyar Nemzeti Balett tagja. 1996-ban elnyerte a Fülöp Viktor-ösztöndíjat. 2003-ban a neves Lipcsei Operaházhoz szerződött, ahol Uwe Scholz darabjaiban táncolt. Számos film főszereplője, férjével, Vásáry Tamás zongoraművész-karmesterrel rendszeresen lépnek fel közös produkciókban. Bejárta a világot, hogy a magyar táncot képviselje, illetve nemzetközi előadásokban vegyen részt.

Kaiser Ottó fotográfus kisvárosi fényképészek műtermeiben tanulta a mesterséget még azokban az időkben, amikor egy igazi portré elkészítése bizalmi kérdés volt. A fotografálást egy végeérhetetlen falujárás, a több ezer arc nyújtotta élmény miatt kedvelte meg. Az arcok mögött felvillanó sorsok mindennél jobban megérintették. Vallja, talán élete legfontosabb munkája volt. Határtalan irodalom című sorozata, természetfotói, portréi meghatározóak, jelentősek szakmának és közönségnek egyaránt.

Sztevanovity Zorán Belgrádban született, 1948-ban költözött családjával Budapestre, azóta is itt él. A Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki kara öt szemeszterének elvégzése után döntött úgy - öccsével, Dusánnal együtt -, hogy a műszaki pálya helyett inkább a zenélést választja. A Metro, a Taurus, a '70-es évek közepétől Presser Gáborral közös barátság és számtalan munka meghatározó pontjai életének. Szólókarrierje 1973-ban indult, azóta is teltházas koncertek, arany- és platinalemezek, felejthetetlen dalok jellemzik. Zorán nevéről mindenkinek eszébe jut egy dal, egy táncdalfesztivál, egy érzés, egy emlék. 2006-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

A május 27-i est folyamán adják át a díjakat az irodalmipalyazat.hu "Édesanya" szépírópályázata nyerteseinek. A neves zsűri - Karafiáth Orsolya író, költő, Turczi István író és Tarján Tamás irodalomtörténész - a helyszínen értékelik a beérkezett pályamunkákat, az anyagi és formális elismerést tehát a helyszínen, az est keretein belül vehetik át a nyertesek.


A New York Művész Páholy május 27-én a szezon hatodik estjével várja a táncot, a zenét, a kultúrát szerető látogatókat.  A belépőjegy 1500 Ft-os áron a helyszínen váltható - ez egy kávé, pohár bor vagy pezsgő árát is tartalmazza. A program megtekintéséhez előzetes regisztráció szükséges, jelentkezni a newyorkprogram@cafeandevent.eu címen lehet. A New York Művész Páholy szervezői a Világ Legszebb Kávéháza mellett a Libri Média, az események háziasszonya pedig Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Raktárvásárral zárja a nyarat a Libri

Hat napig várja váltakozó akciókkal és folyamatosan frissülő készlettel vásárlóit a Libri Kiadó a Szentendrei úton.
Klasszikus

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.
Vizuál

Itt a Kisasszonyok előzetese Meryl Streeppel és Emma Watsonnal

Igazi sztárparádés feldolgozás érkezik Luisa May Alcott klasszikusából.
Klasszikus

Fischer Ivánnal a címlapon kezdi az évadot a Fidelio

Az ingyenes programmagazin évadkezdő számában az eseménynaptár mellett többek között interjút talál Láng Annamária színésszel, Ron Howard filmrendezővel, Várallyay Petra hegedűművésszel, Bán Zsófia íróval, illetve a címlapon szereplő Fischer Ivánnal. Lapozzon bele online!
Tánc

Egyik rabszolgaságból a másikba

Az Út a királyi operába című portréfilm lehetett volna negédes mese egy mulatt fiúról, aki a világon elsőként táncolhatta sötét bőre ellenére Rómeót. Szerencsére azonban Icíar Bollaí rendezőnek – Carlos Acosta produceri jelenléte mellett – sikerült megmutatnia, hogy sötétség nélkül nincs fény.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Művészek indítottak mozgalmat a klímatudatosságért

A projektet Áfra János és Závada Péter azért indították el, hogy a magyar művészek közreműködésével minél szélesebb körben hívják fel a figyelmet a közelgő ökológiai katasztrófa és az ezzel kapcsolatos egyéni és közösségi felelősségvállalás fontosságára.
Plusz magazin

„Valahányszor elmegyek az épület előtt, mindig megdobog a szívem”

Madarassy István Kossuth-díjas ötvös- és szobrászművész a Pesti Vigadó földszintjén található csillárok megálmodója. A világítótestek megszületésének és létrehozásának körülményeiről kérdeztük.
Plusz kutya

Musicalelőadásra vitték a segítőkutyákat, hogy megtanulják, hogyan kell színházban viselkedni

A Billy Elliot egyik augusztusi előadására vittek segítőkutyákat a képzésük részeként Kanadában, hogy a négylábúak megtanulják, hogyan viselkedjenek színházban.
Plusz ajánló

Zéró hulladékkal rendezik meg a Gyüttment Fesztivált Szekszárd mellett

Augusztus 22-25. között rendezik meg ötödik alkalommal a Gyüttment Fesztivált a Szekszárd melletti Sötétvölgyben.
Plusz interjú

Összeköt és feszültséget teremt – Dejcsics Konrád bencés szerzetes az Arcus Temporum csendjéről 

Egy pillanatnyi csendre hív meg a művészet és az élet forgatagában az Arcus Temporum művészeti fesztivál augusztus 23. és 25. között Pannonhalmán. Dejcsics Konrád fesztiváligazgatóval beszélgettünk a Főapátság és a kortárs kultúra kapcsolatáról, és a fesztivál eszmeiségéről.