A kérdés már régóta foglalkoztatja a evolúciókutatókat. Sokan arra esküsznek, hogy a zene gyökerét valamiféle udvarlási szertartásokban kell keresni, mások úgy gondolják, hogy a munkadalok voltak az elsők, amik az embereket össze tudták hangolni, egybe tudták fogni, hogy eredményesebb legyen a tevékenység.
Most a Harvard Egyetem tudósai új elképzeléssel álltak elő: A legkorábbi dal – az összes zene prototípusa Bachtól a rapig – az altató volt, amit az anya a gyermekének énekelt. Az első zenei műfaj pedig valószínűleg nem a szerelmes dal vagy a munkadal volt, hanem az altató.
baby-1151348 1920
"A zene evolúciója minden bizonnyal egy komplex, többlépcsős folyamat volt, melyben a különböző jellegzetességek különböző okokból fejlődtek ki” - állítja Samuel Mehr, aki Max Krasnow pszichológussal kutatta a témát.
Az anyák szinte minden kultúrában énekelnek kisbabájuknak. Ez a tevékenység pozitív hatással van az anya-gyerek kapcsolatra azáltal, hogy a gyerek tudja, hallja, hogy édesanyja mellette van, és figyel rá. Mehr és Krasnow tanulmánya szerint a gyerekek ösztönösen értik ennek a figyelemnek a fontosságát, és rosszul esik nekik, hogy ez a figyelem elveszik, vagy másra terelődik. Azt akarják, hogy újra rájuk terelődjön, amit pl. sírással próbálnak elérni.
Az éneklés által a baba megnyugszik, is biztosítja arról, hogy megkapja a kellő odafigyelést a szülők részéről. Szemben azzal, ha az anya csak a karjában tartja a gyermeket, az éneklés összpontosítást, figyelmet és koncentrációt igényel: a szülő gyakran a gyerek válaszreakciójához igazítja az ének ritmusát, hangerejét. Más szavakkal: ha énekelnek valakihez, az biztonságban fogja magát érezni. És a biztonság az ember egyik alapvető igénye. Egy gyerek, akire figyelnek, kevesebb eséllyel kerül bajba, és nagyobb valószínűséggel él túl, ezzel átörökítve génjeit a későbbi generációknak.
Ha a zene valóban ezzel kezdődött, akkor a felnőtt válaszreakciók korrelálnak, függnek a gyerekek reakcióitól. Az elképzelést alátámasztja pár korábbi tény is. A feldolgozási mechanizmusok idegi jelei hasonlatosak a csecsemők és a nem-zenész felnőttek esetében – ahogy a felnőttek, úgy a kisbabák is a zenére adott válaszreakcióként mozogni kezdenek.” (Például kopogunk az ujjunkkal az asztalon.)
A teória nem foglalkozik azzal, hogy hogyan jutottunk el az altatóktól Duke Ellingtonig, de kiindulásnak nagyon is valószínűnek tűnik a dolog.
hírlevél
