Plusz

Az edző lányával, álpappal és vak jazzistával támadnak a lengyel filmek

2020.10.14. 14:25
Ajánlom
Lengyel filmeket vetítenek csütörtöktől vasárnapig online a budapesti Lengyel Intézet szervezésében, az érdeklődők négy alkotást tekinthetnek meg.

Mivel a májusi Lengyel Filmtavaszt nem tudták teljes mértékben megvalósítani, ezért a mozi szerelmeseit egy őszi online találkozásra hívják. A kortárs lengyel film az európai filmművészet egyik legérdekesebb jelensége. Az utóbbi évek kínálata és a számos fesztiváldíj – köztük az Oscar-díj – igazolják a lengyel film egyre növekvő nemzetközi pozícióját és presztízsét.

A 26. Lengyel Filmtavasz – Ősszel elnevezésű program kínálatában négy olyan alkotás szerepel, amelyek hazájukban elsöprő sikert arattak, többek között a kiváló színészi teljesítményeknek köszönhetően.

Csütörtök este láthatják az online jegyet vásárló nézők a Bartosz Kruhlik által rendezett Szupernóva című filmet, amely három férfiről szól. "Egy univerzális történet néhány óráról egy vidéki közösség életében, amely a krízishelyzetbe került ember állapotát dolgozza fel, a véletlen és a végzet szerepét feszegetve" - olvasható az ajánlóban a filmről, amely a dráma, a thriller és a katasztrófamozi határán mozog.

Egy film, amely új fejezetet nyit a lengyel erkölcsi nyugtalanság mozijában”

– ajánlja a rendező, Tomasz Raczek.

Péntek este Lukasz Grzegorzek filmjét, Az edző lánya című alkotást vetítik, amely egy fiatal teniszező lány és apja kapcsolatán keresztül mutatja be a tinédzserek problémáit és egy felnőtt férfi dilemmáit. Maciej Kornet nagy büszkeségével, a 17 éves lányával járja Lengyelországot. Hosszú évek óta csak ketten vannak. Útvonalaikat a teniszversenyek szabják meg. A helyzet megváltozik, amikor csatlakozik hozzájuk Igor, az ígéretes játékos, akit az apa elkezd edzeni. A fiúnak köszönhetően Wiktoria új tapasztalatokat szerez: az első cigaretta, az első pohár alkohol, az első szerelem. Ők hárman egy hosszú útra indulnak, mindenki a saját célja felé.

A film szövegét a Lengyel Intézet támogatásával a magyar-lengyel fiatalok számára szervezett műfordítói workshop résztvevői fordították, akik a film főszereplőnőjével azonos korúak.

Az edző lánya a tinédzserek problémáiról és egy felnőtt férfi dilemmáiról szól, mindezt se nem tolakodó, se nem banális formában.

A filmet Jacek Braciak bravúros színészi játéka miatt mindenképp érdemes megnézni” - mondta filmjéről Tomasz Zacharczuk.

A szombati esti programban Jan Komasa mozija, a Corpus Christi szerepel. A film a húszéves Daniel történetét meséli el, aki a javítóintézetben lelki változásokon megy keresztül és titokban arról álmodozik, hogy pap lesz. Ideiglenes szabadlábra kerülése után összebarátkozik egy kicsiny parókia plébánosával. A plébános távolléte alatt kihasználja az alkalmat és papnak adja ki magát, majd elkezd kápláni szolgálatot végezni a városkában. Evangelizációs módszerei komoly ellenérzéseket ébresztenek a lakosság körében, az idő múlásával azonban a hamis pap tanítása és karizmája magával ragadja az embereket. A filmet Oscar-díjra jelölték és sok fesztiválon is díjazták.

Azt akartam, hogy a nézők észrevegyék, hogy ez a történet a földön bárhol megtörténhet.”

- nyilatkozta Jan Komasa rendező.

Az őszi lengyel vetítéssorozat vasárnap este Maciej Pieprzyca "Ikarosz. Mietek Kosz legendája" című filmjével zárul. A megtörtént esemény által ihletett film egy vak zongorazseni történetét meséli el. Mietek gyermekként veszíti el a látását. Miután apácák gondozásába kerül, felfedezi, hogy a zenének köszönhetően újból "láthat" és körülírthatja a világot. Kiváló klasszikus zongoraművésszé válik, miközben arról álmodozik, hogy Lengyelország legjobb jazz-zongoristája legyen. Hazájában és külföldön is egyre nagyobb sikereket ér el. Életében váratlanul megjelenik Zuza, a karizmatikus énekesnő. A találkozás végérvényesen megváltoztatja életét. A főszereplő Dawid Ogrodnik bravúros alakításait a magyar közönség már megismerhette a korábbi években megrendezett filmszemlék alkalmával (Élni jó, Az utolsó család). A film zenéjét a Magyarországon is ismert, világhírű lengyel zenész Leszek Możdżer szerezte.

Maciej Pieprzyca Ikarosz. Mietek Kosz legendája című filmje maga a jazz. Nemcsak egy jazz zenészről szól, de a karaktere is jazzes.

Itt a zene hordozza a szavakat, kíséri a színészeket, diktálja a ritmust. A zene a címbeli Ikarosz.” - árulta el Łukasz Maciejewski.

A Lengyel Filmtavasz - Ősszel filmjeire elérhetők a jegyek ezen linken, a Lengyel Filmintézet az első 300 vásárló számára ingyenes mozizást biztosít.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Étel só nélkül, élet színház nélkül – Interjú Barnák Lászlóval, a szegedi teátrum főigazgatójával

Izgalmas produkciókkal készül megünnepelni 90 éves jubileumát a Szegedi Szabadtéri Játékok. Van is ok az örömre, hiszen szép lassan újraindul a kulturális élet. Ám az óvatosságnak is helye van, ugyanúgy, mint a reménynek. Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával a művészetbe vetett hit jegyében, a pandémia árnyékában, a színházi világon jóval túlmutató kérdésekről is beszélgettünk.
Vizuál

Ferenc Jóska visszafoglalta az egykor róla elnevezett hidat!

Újabb Kolodko-miniszobor jelent meg Budapesten: ezúttal a Szabadság hídon, amely korábban Ferenc József nevét viselte.
Klasszikus

A közönséget is várják a Cziffra György-emlékév következő koncertjére

Az első, közönség számára is nyitott koncertet május 11-én tartják Szegeden, a Nemzeti Színházban. Az Hommage a Cziffra elnevezésű esten Szabó Marcell zongoraművész és a Szegedi Szimfonikus Zenekar lép fel, vezényel Medveczky Ádám.
Klasszikus

Kezdődik az első Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek

Május 7-től 18 napon át világsztárok és a hazai művészeti élet legizgalmasabb alkotói adják egymásnak át a virtuális színpadot a Müpa új, ingyenes, online fesztiválján. A fesztivált Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala streamkoncertje nyitja a Milánói Scalából.
Plusz

Kulturális sokszínűség a Bartók Béla Boulevard-on

A Bartók Béla úton idén is megrendezik az Eleven Tavaszt, mely egyedi kortárs alkotásokkal, köztéri installációval, valamint különleges alkotóműhelyekkel várja a látogatókat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Plusz

Kulturális sokszínűség a Bartók Béla Boulevard-on

A Bartók Béla úton idén is megrendezik az Eleven Tavaszt, mely egyedi kortárs alkotásokkal, köztéri installációval, valamint különleges alkotóműhelyekkel várja a látogatókat.
Plusz hír

Augusztusra módosult a Fishing on Orfű dátuma

A szervezők úgy határoztak, hogy az eredeti júniusi dátum helyett, az előre meghirdetett pótdátumon, azaz augusztus 25. és 28. között tartják meg a Fishing on Orfű fesztivált, mely tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt - adták hírül az esemény hivatalos honlapján.
Plusz hír

Idén sem rendezik meg a Sziget Fesztivált

A Volt Fesztivál és Balaton Sound mellett, Magyarország legnagyobb könnyűzenei fesztiválja a Sziget is elmarad.
Plusz ajánló

Pentaton Hangstúdió – egy tiszta hang a belváros szívében

2021-ben új szolgáltatással bővült az ország legnagyobb múltra visszatekintő privát művészügynöksége, a Pentaton Művész- és Koncertügynökség portfóliója: megnyílt az újonnan kialakított Pentaton Hangstúdió.
Plusz hír

Időutazás Rómában: újjáépítik a Colosseum arénáját

A Római Colosseum eredeti fapadlózatát még a 19. században szedték fel, amikor régészeti munkálatokat végeztek az arénában. A felújítás után a látogatók lehetőségük nyílik arra is, hogy beléphessenek a föld alatti tárnákba.