Plusz

Az élet magja – IV. Béla koronázási szertartása Székesfehérváron

2019.07.15. 12:55
Ajánlom
A hetedik „felvonásához” érkezett az Árpád-ház nagy királyainak emléket állító koronázási szertartássorozat: 2019-ben IV. Béla koronázását viszi színre Szikora János rendező, címszerepben Lábodi Ádám látható.

Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla, III. Béla és II. András után 2019-ben a „második honalapító”, IV. Béla király koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező.

Az idei Koronázási Szertartásjátékot felvezető sajtótájékoztatón a Szent Mihály kápolna kertjében Szikora János rendező mellett részt vett a IV. Bélát alakító Lábodi Ádám, felesége, Laszkarisz Mária szerepében Kubik Anna, Kovács Yvette Aida jelmeztervező, Szirtes Edina Mókus zeneszerző, valamint Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke is. Már a tájékoztató helyszíne szimbolikus, hiszen a Margitszigeten található domonkos rendi apácakolostorban élt Árpád-házi Szent Margit, a sziget névadó királylánya.

DSC09242-125045.jpg

Koronázási Szertartásjáték, sajtótájékoztató (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

A szörnyű pusztulást hozó tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla az egyik legjelentősebb az Árpád-ház uralkodói között. Hétévesen végignézi, ahogyan az összeesküvők megölik anyját, Gertrudis királynét, a megtorlatlanul hagyott bűn miatt megromlik a viszonya gyengekezűnek tartott apjával. Uralkodása elején a vágyott, III. Béla idején létező dicsőséges aranykor visszaállítására tett intézkedései szembefordítják az előkelőkkel. A muhi csata után menekülni kényszerül, születendő lányát, Margitot Istennek ajánlja, ha a kegyetlen mongol sereg elhagyja az országot és véget érnek az addig nem látott borzalmak. Hazatérte után várakat épít, megerősíti a nehéz lovasságot, betelepíti a kihalt országrészeket – méltán tartjuk őt számon a „második honalapító” királyként.

Az idei szertartásjátékban a rítus hangsúlyos lesz, de nem uralja az előadást, átengedi a terepet a minden szempontból kiemelkedő élettörténetnek"

– mondta a rendező a darabról, amely idén a „végén kezdődik”: a koronázással indul, hogy aztán szertartás további jelenetei is beleszövődjenek a történetbe: hol a koronázási rítus ad alkalmat egy meghatározó esemény bemutatására, hol a történetből térünk vissza a szertartás éppen aktuális jelenetére.

A darab többször is visszautal az előző évi előadás képeire, megerősítve a tényt, hogy a nézők egy hét éve tartó sorozat egyik epizódját látják.

Fontos párhuzam a tavalyi előadással Margit jelenléte.

Egyszerűbb élete okán dramaturgiailag kevésbé hangsúlyos a szerepe, mint Erzsébeté, de személyében a második meghatározó szent lányt tisztelhetjük és ez jelentőssé teszi – emelte ki Szikora János. Hozzá is kapcsolódik egyébként az előadás alcíme.

Az élet magja kifejezés egyrészt a „második honalapító” uralkodását örökíti meg, másrészt azt a tényt, hogy nincs még egy család, amely ennyi szentet adott volna az egyháznak:

az önfegyelmezés és a keresztényi szeretet mintaképének tekintett Szent Margit mellett Szent Kingát, aki Lengyelország és Litvánia védőszentje, valamint Boldog Jolánt, boldog emlékezetű Konstanciát, akiknek Lengyelországban és Oroszországban van nagy kultusza.

DSC09255-125106.jpg

Koronázási Szertartásjáték, sajtótájékoztató (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

"A lelkekben minden előadással újra fel szeretném építeni a koronázótemplomot, hogy amikor a nézők ott ülnek a Koronázási Szertartásjáték nézőterén, a Nemzeti Emlékhelyen, ne azt érezzék, hogy egy szabadtéri színházban vannak, hanem azon a szent helyen, ahol királyainkat koronázták meg" – mondta Szikora János Jászai Mari-díjas érdemes művész, rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója.

A színpad képe kisebb változtatásokkal a tavalyihoz hasonlít majd, és idén is sokszereplős darabot láthat a közönség, a színészek mellett táncosokat és a Rákóczi Szövetséggel való együttműködésnek köszönhetően az előadásban részt vesz 80 határon túli diák is.

A címszereplőt Lábodi Ádám alakítja, felesége, Laszkarisz Mária szerepében Kubik Anna lép színre, narrátort Mihályi Győző, Szent Margitot Varga Lili, Batu khánt pedig Sághy Tamás alakítja.

Az élet magja – IV. Béla koronázása

2019. augusztus 17., 18. és 19., 21:00 

Székesfehérvár, Nemzeti Emlékhely

Jegyinformáció és érdekességek ide kattintva >>> 

Fejléckép: Koronázási Szertartásjáték, sajtótájékoztató (Fotó: Vörösmarty Színház)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

 „Amit a gyerekektől kapok vissza, az felfoghatatlan öröm” – Csizmadia Ildikó, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Csizmadia Ildikót, a Ferencvárosi Torna Club szakedzőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

A zeneipar különböző szereplői találkozhatnak a TreForte Zenei Expón

Második alkalommal rendezik meg a TreForte Zenei Expó és Amatőr Zenész Találkozót, amely május 21-én az ELTE BTK Trefort-kertjében és a Könyvtár Klubban várja az érdeklődőket.
Plusz magazin

„A diákok szárnyalják túl a pedagógust!” – Stárics Roland, a Mester-M díjazottja

A tevékenykedtető, élményalapú pedagógia híve, óráján vulkánt is modelleznek a diákokkal, akik lelkesen vesznek részt az iskolán kívüli foglalkozásokon is. Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Stárics Rolandot, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium földrajz-történelem szakos tanárát ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Sokat tanulok a gyerekektől” – Simon Zoltán, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Simon Zoltánt, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és AMI digitális kultúra oktatóját, a robotika tehetségműhely vezetőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.