Plusz

Az élmények harmóniája idén is a Zempléni Fesztiválon

2023.07.06. 16:05
Ajánlom
A sokszínűség és a kulturális turizmus művészeti fesztiválja immár 32. alkalommal, idén is klasszikus zenei koncertekkel és más, változatos programokkal várja közönségét a Zemplénben, augusztus 11-19. között.

A programkínálat évről évre egyre színesebbé válik, a rendezvénysorozat törzsközönsége pedig erős és lelkes, mind a zempléni régióban, mind Budapesten, sőt a határokon túl is. A Zempléni Fesztivál széles közönségrétegnek és korosztálynak szóló műsor-összeállításával, valamint a kultúra és a turizmus összekapcsolása iránti elkötelezettségével kiemelkedik a hazai fesztiválkínálatból. Az idei fesztivál közel negyven helyszínen, csaknem húsz településen, több mint ötszáz fellépő művésszel várja a látogatókat.

Fellép többek között a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar, Balázs János és Lackfi János, az Anima Musicae Kamarazenekar, a Pannon Filharmonikusok, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Talamba Ütőegyüttes, Szekeres Adrienn és László Boldizsár, Nyáry Krisztián és Bősze Ádám, valamint a Cantemus Gyermekkar.

A zenés színházi játéktól kezdve, a népszerű jazz- és swingműsorokig rendkívül sok stílus és műfaj megtalálható az idei programkínálatban. Aki ellátogat a Zempléni Fesztiválra,

találkozhat komolyzenei koncertekkel, a BDZ és Hollerung Gábor nevéhez fűződő, emblematikus Megérthető zene koncerttel, Cinefonic filmzenekoncerttel,

színházzal, jazzel, népzenével, világzenével, kamaraprodukciókkal, tánccal, gyerekprogramokkal, kiállítással és számos gasztronómiai élménnyel: borkóstolási és étkezési lehetőség is lesz a kisebb-nagyobb településeken. Az idei fesztivál közel 40 helyszínen, csaknem 20 településen, több mint 500 fellépő művésszel várja a látogatókat.

Az idei fesztivál egyik kiemelt programja Shakespeare–Korngold: Sok hűhó semmiért című zenés színházi játéka. A Müpa és a BDZ közös produkcióját a sárospataki Rákóczi-várban láthatja a közönség augusztus 13-án. Az előadás alcíme lehetne „Variációk a szerelemre” – amikor szerelemről beszélünk, azt hisszük, egyre gondolunk, pedig annyiféle arca van, ahányan vagyunk. A zenész-színész társulat a párválasztási játszmák közül négyet mutat meg az est során.

A sokszínűség mellett a fesztivál másik fontos mozgatórugója a turizmus és a kultúra összekapcsolása. E két terület legmagasabb szintű összefonódását, egymás általi erősítését, segítését kívánják szolgálni a szervezők, ezért nagy hangsúlyt fordítanak a helyi turisztikai irodákkal, szervezetekkel és a turisztikai infrastruktúrával való együttműködésre.

01_ZempleniFesztival_FotoNagyKarolyZsolt_ZF2019Nyitokoncert_BDZ-HollerungGabor-153634.jpg

Hollerung Gábor és a Budafoki Dohnányi Zenekar (Fotó/Forrás: Nagy Károly Zsolt / Zempléni Fesztivál)

„Az évről évre bővülő törzsközönséggel szoros kapcsolat alakult ki. Ez érzékelhető volt tavasszal is a fesztivál idei megrendezése körüli bizonytalanság kapcsán küldött rengeteg érdeklődő és bíztató e-mail, telefon, üzenet sokaságából is. A bizonytalanságot az okozta, hogy a tavalyra várt állami támogatásokról kiderült, utólag sem érkeznek meg, az idei támogatási lehetőségek pedig nagyon lassan kezdtek csak körvonalazódni. E nyomás alatt a fesztivál eddigi igazgatója vissza is lépett. De a hosszú bizonytalanság után végül egy váratlan fordulat beindította az idei fesztivál megszervezéséhez vezető folyamatokat. Egy magánszemély, Sándor József úr, jól ismert pataki öregdiák, aki vállalkozásán keresztül az előző években is nagylelkű és megbízható támogatója volt a fesztiválnak, kiállt a meggyőződése mellett, miszerint a Zempléni Fesztivál hagyományát muszáj folytatni. Ezt a hitvallását tettel is megerősítette:

igen jelentős összeget ajánlott fel a fesztiválnak magánvagyonából.

E történésekkel párhuzamososan Hollerung Gábor művészeti vezető szerepe mellé magára vállalta a fesztivál megszervezésének teljes felelősségét, a fesztiváligazgatói feladatokat is.

Mindezeket érzékelve sokakban megindult a „buzgalom”, az érintett települések mindegyike anyagilag is hozzájárul a fesztivál szervezéséhez, s most úgy tűnik, a mecenatúra megvalósulása valóban ösztönzőleg hat a Kormányra is; onnan is megérkezett a támogatási szándék híre. Magyarországon ez a fajta osztott teherviselés úttörő kezdeményezés, a fesztivál szervezői remélik, hosszú távon is gyökeret tud ereszteni a kultúrafinanszírozás területén” – írják a szervezők.

A Zempléni Fesztivál célja a fenntarthatóság és a továbbfejleszthetőség. „Bízunk benne, hogy évről évre még színesebb, még gazdagabb, még változatosabb, még több műfajt, koncertet, színházi előadást, táncot, kiállítást, gyerekprogramot felvonultató, a turizmussal egyre szorosabban összefonódó fesztivállá válunk. Hiszen már most is mi vagyunk az ország talán legsokszínűbb művészeti fesztiválja” – mondja Hollerung Gábor.

A fesztivál részletes programja itt érhető el. >>>

Fejléckép: A Jazzical Trio koncertje a sárospataki Rákóczi-várban, a Zempléni Fesztivál korábbi programjában (fotó/forrás: Nagy Károly Zsolt / Zempléni Fesztivál)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Színház

Ismét meghirdették a független előadóművészeket támogató Staféta pályázatot

Október 31-ig lehet jelentkezni a főváros által meghirdetett pályázatra, amely az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Plusz

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.
Vizuál

Amszterdamban és Tallinnban kezdi nemzetközi fesztiválkörútját Lakos Nóra új filmje

Először versenyez magyar családi film A-kategóriás fesztiválon: Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című alkotását ugyanis beválogatták a rangos Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál ifjúsági versenyprogramjába.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Plusz hír

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Plusz ajánló

„Mindannyian egyek vagyunk” – szimfonikus Ady-koncert Dunaszerdahelyen

Október 7-én, Dunaszerdahelyen hallhatja a közönség a Lennék valakié – Ady szimfonikusokkal című előadást, amelyen a költő versei zenekari kísérettel szólalnak meg. A nagy sikerrel futó produkció már több határon túli településen megnyerte magának a hallgatóságot.
Plusz ajánló

William Christie, Joyce DiDonato, Jordi Savall és Riccardo Chailly is szerepel a Müpa 2025-ös programjában

A magyar közönség kedvencei váltják egymást a színpadon a Müpa jubileumi évadában: a klasszikus zene neves karmesterei és szólistái, valamint a jazz és a könnyűzene legjava is Budapestre jön az új évben.
Plusz ajánló

Jókedvű találkozások és őszi hagyományok – idén októberben rendezik meg a Komáromi Borkorzót

Az október 3. és 5. között tartott fesztivál a jó italok szerelmesei mellett a zenerajongókat, sőt mindazokat várja, akik szeretik kellemes hangulatban, jó társaságban eltölteni a szabadidejüket.