Plusz

Az első komplex magyar nyelvű tankönyv szerzője 360 éve hunyt el

2019.12.31. 13:35
Ajánlom
1659. december 31-én halt meg Apáczai Csere János tudós-pedagógus, a magyar nevelésügy előfutára, a Magyar Encyclopaedia szerzője.

A Brassó megyei Apácán született 1625. június 10-én, kisnemesi szabad székely családban. A kolozsvári, majd a gyulafehérvári kollégiumban folytatta filozófiai és teológiai stúdiumait, majd 1648 és 1653 között ösztöndíjjal holland egyetemeken, többek közt Leydenben és Utrechtben tanult.

Gy_Szabo_Bela_-_Apaczai_Csere_Janos-135816.jpg

Apáczai Csere János

Hollandiában a kultúra és a polgári jólét fogadta őt, a kálvinista vallás áldásos hatásaival és a gondolkodás szabadságával is itt találkozott, s a csillagászattól a keleti nyelvek tanulmányozásáig mindenre lehetősége nyílott. Számos nyelvet elsajátított: a görögön, latinon, héberen, francián, angolon és hollandon kívül hat keleti nyelvet is megtanult. 1651 áprilisában a harderwijki egyetemen doktori címet szerzett a Disputatio theologica inauguralis de primi hominis apostasia (Doktoravató teológiai disputáció az első ember hitehagyásáról) című értekezésével, amely az első ember bűnbeeséséről szólt. Ugyanebben az évben megnősült, felesége, Aletta van der Maet, Utrecht egyik előkelő családjának leánya volt.

1653-ban Gyulafehérvárra költöztek. Apáczai a poétikai osztály rektora lett, székfoglaló beszédében kifejtette gondolatait a tudományokról, vizsgálta a hazai elmaradottság okait. 1654-ben jelent meg a gyermek I. Rákóczi Ferencnek ajánlott Magyar logikácskája. Egy évvel később kiadták fő művét, a 412 oldalas, 11 részből álló Magyar Encyclopaediát, amelynek az volt a célja, hogy magyar nyelven, iskolai használatra összefoglalja korának teljes tudományosságát.

Oly könyvet adnék a magyar ifjúságnak kezébe, melyben anyai nyelvén többire minden szép és hasznos tudományokat olvashatna

- ajánlotta művét. A könyvben a természettudományos ismeretek mellett helyet kapott a logika, a teológia, a történelem, az etika, a neveléstudomány és a filozófia eredményeinek bemutatása is.

A Magyar Encyclopaediát a kortársak nem méltatták, s Apáczainak az oktatás minőségének javítását célzó reformtervei is süket fülekre találtak. Nézetei miatt összetűzésbe került II. Rákóczi György fejedelemmel, aki haragjában megfosztotta a gyulafehérvári katedrától, de barátai és Lorántffy Zsuzsanna közbenjárásának köszönhetően rábízta a kolozsvári iskola vezetését. Itt 1656 novemberében tartotta Oratio de summa scholarum necessitate (Beszéd az iskolák fölöttébb szükséges voltáról) című székfoglalóját, amelyben erős kritikával illette az új szellemi és társadalmi törekvéseket gáncsoló, maradi kortársait, s hazája szomorú műveltségi állapotát.

Kolozsvárott ugyanolyan hévvel és lelkesedéssel vetette bele magát a tanításba, mint addig, s az ő közbenjárásának köszönhette a kollégium Lorántffy Zsuzsanna református alapítványát. Ő intézte el azt is, hogy fejedelmi támogatással tíz szegény tanuló ingyen tanulhatott.

Buzgalmát azonban megtörte egyre súlyosbodó tüdőbaja, s 1659. december 31-én meghalt. Felesége és gyermeke nem sokkal élte túl, sírjaik a kolozsvári Házsongárdi temetőben találhatók. Életéről Páskándi Géza írt drámát Tornyot választok címmel, emlékét Áprily Lajos örökítette meg A tavasz a Házsongárdi temetőben című versében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Klasszikus

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Plusz

Orbán János Dénes visszavásárolná műveit a KMTG-től

A Kossuth-díjas szerző ezt Tarr Zoltán miniszternek címzett nyílt levelében jelentette be, amelyben arról is ír, szeretné tisztázni becsületét. Bejelentése azután érkezett, hogy a kulturális kormányzat feljelentést tett az ügyben.
Vizuál

Backrooms: YouTube-videóból született meg az év egyik legkülönösebb horrorja

Internetes rémtörténetnek indult, ma már világszerte hatalmas kultusza van: a Backroomsból készült mozifilm nem pusztán egy sikeres adaptáció, hanem az év egyik legkülönlegesebb horrorja. Backrooms – Hátsó szobák kritika.
Tánc

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz hír

Orbán János Dénes visszavásárolná műveit a KMTG-től

A Kossuth-díjas szerző ezt Tarr Zoltán miniszternek címzett nyílt levelében jelentette be, amelyben arról is ír, szeretné tisztázni becsületét. Bejelentése azután érkezett, hogy a kulturális kormányzat feljelentést tett az ügyben.
Plusz interjú

Lábas Viki: „Vállalom azt, ami van” – a Kultikötőben látható az Az én szívem játszik

Az Az én szívem játszik azokat az apró, hétköznapi pillanatokat szeretné megragadni, amelyekért érdemes minden reggel újrakezdeni, és tiszta lappal álmodni a jövőről. Lábas Viki-interjú.
Plusz hír

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Plusz hír

Tarr Zoltán és Nagy Ervin az OJD-ügy kapcsán: „Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot”

Ennyit fizetett volna ki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására a szerzőnek – derült ki Tarr Zoltán miniszter posztjából. Nagy Ervin államtitkár további vizsgálatokat ígért.