Plusz

Az első modern pedagógusnak Magyarországon is akadt dolga

2020.11.15. 09:55
Ajánlom
Nevelés nélkül az ember vadállat lenne, vagy fajankó. Háromszázötven éve, 1670. november 15-én halt meg Jan Amos Komensky (latinosan: Johannes Amos Comenius) cseh-morva pedagógus, író, filozófus, teológus, a „nemzetek tanítója”.

1592. március 28-án született a dél-morvaországi Nivnice községben, egyes feltételezések szerint egyik apai őse Magyarországról származott és Szegesnek hívták. Ő Komnában nőtt fel, szüleit – akik a protestáns, huszita hagyományokat ápoló, ügyeiket együtt intéző cseh-morva testvérek szektájának tagjai voltak – 13 évesen elvesztette. Életében ezután hányatott évek következtek, de sikerült elvégeznie a középiskolát, majd a hernborni és a heidelbergi egyetemen folytatott tanulmányokat. Korának gondolkodói közül nagy hatással volt rá az angol filozófus és államférfi Francis Bacon, az olasz Tommaso Campanella és hernborni tanára, a német Johann Heinrich Alstedius. Hazájába hazatérve a Morva Testvérek papjává szentelték, s a morvaországi Fulnek városában lett lelkész és tanító.

A harmincéves háború (1618-1648) kitörése után Comenius otthona elpusztult, ő bujdosni kényszerült. 1627-ben lengyel területen telepedett le, 1632-ben itt írta meg cseh nyelven Nagy oktatástanát, amelyet hat évvel később Didactica magna címmel latinul is kiadott. Több latin nyelvkönyvet is írt, s hozzákezdett panszofiája, a világot a maga teljességében leképező, összefüggő ismeretrendszer, „a tudományok tudományának” formába öntéséhez.

Írásaiban az oktatás reformját, a fiatalok iskoláztatását, a nemzeti és az európai kultúra oktatását, az oktatási módszerek megújítását javasolta, hangsúlyozva a gyermekkor első éveinek fontosságát.

Comenius hitt az ember nevelhetőségében, amit lehetségesnek és szükségesnek is tartott, szerinte nevelés nélkül a gyermekből „vadállat lenne, buta szörny vagy fajankó”.

Comenius-100354.jpg

Comenius

1641-ben Angliába hívták, de az ottani polgárháború kitörése meghiúsította az általa tervezett főiskola létrehozását. Ezután invitálták Franciaországba és a frissen létrehozott amerikai Harvard egyetemre is, de ő inkább Svédországot választotta, ám itt készült tankönyvei nem nyerték el megbízói tetszését.

1650-ben Lorántffy Zsuzsanna, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem özvegye Sárospatakra hívta Comeniust, hogy segítsen újjászervezni a református kollégiumot.

A protestánsoknak ugyanis égető szükségük volt jól képzett papokra és világiakra, hogy ellent tudjanak állni a Habsburgok ellenreformációs törekvéseinek. Comenius Patakon dolgozta ki a hétosztályú iskola (Schola pansophica) tervét, amelynek minden osztályában koncentrikus, egyre bővülő körökként önmagában is helytálló, de fokozatosan bővíthető ismeretrendszert akart tanítani. Iskolamodelljének csak első három osztályát tudta kiépíteni, de itt ismerte fel egyebek mellett az anyanyelv oktatásának fontosságát, s itt írta az Orbis sensualium pictus (A látható világ képekben) című művét, a szemléltető oktatás úttörő kézikönyvét, valamint a nyolc iskolai drámát tartalmazó Schola Ludust, amelyben a drámajátékot hívta segítségül az egyes ismeretkörök elsajátításához.

1654-ben visszatért a lengyelországi Lesznóba, ám mivel a svéd-lengyel háborúban ismét elpusztult otthona, 1656-ban német földre, majd Amszterdamba menekült. A hollandiai város anyagi támogatásával készítette elő munkáinak gyűjteményes kiadását, s fejezte be az Egyetemes tanácskozás az emberi állapotok megjavításáról című nagyszabású, hétkötetes művét. Itt érte a halál 1670. november 15-én.

Comenius úttörője volt az általános, mindenkire kiterjedő népoktatás eszméjének, ő tette önálló tudományággá a nevelést.

Meggyőződéssel hitte, hogy a társadalom jobbítható, ha megfelelő erkölcsi elvek mentén nevelik az ifjúságot. Pedagógiai elvei - tudatosság, szemléltetés, következetesség, rendszeresség, gondolkodásra nevelés -, a tananyag koncentrikus bővítésének elve, amely szerint az iskola minden fokán mindent kell tanítani, de fokozatosan bővülő terjedelemben, oktatásszervezési elképzelései (tanítási év, tanítási óra, osztályrendszer, életkorhoz igazított iskolatípus stb.) a modern oktatási rendszer alapjává váltak. Nevét viseli számos magyarországi és európai intézmény, többek között a Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Comenius Campusa, a legnagyobb szlovákiai egyetem, az EU egyik oktatási programja, arcképe látható a 200 koronás cseh bankjegyen.

 

Az MTVA Sajtóadatbank portréja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Vizuál

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Színház

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz ajánló

Nyári történetek a városban – játék, irodalom, zene és mozi Terézváros közterein

Július közepén Terézváros utcái és terei ismét megtelnek élettel. Az Eötvös10 szabadtéri programsorozatai ezen a héten is arra hívják a városlakókat, hogy ne csupán áthaladjanak a jól ismert helyszíneken, hanem közösen fedezzék fel őket.
Plusz ajánló

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.
Plusz ajánló

Paradicsom, stand-up, kertmozi és balkáni ritmusok – élményekkel teli hétvége Terézvárosban

A július 11-12-i hétvége Terézvárosban a nyár legjobb hagyományait idézi: piac, szabadtéri stand-up, kertmozi és táncház várja az érdeklődőket a Hunyadi téren és az Eötvös10-ben.
Plusz hír

Mesemondó-képzés indul a Hagyományok Házában

Az idén 25 éves Hagyományok Háza ősszel pedagógusok és közművelődési szakemberek számára indít mesemondó-képzést, amely elmélyült szakmai és gyakorlati tudás megszerzésére ad lehetőséget a szövegfolklór tanulásáról és tanításának módszertanáról.
Plusz gyász

Elhunyt Bonnie Tyler

A walesi énekesnő, akit „a női Rod Stewartként” is emlegettek, nemrég sürgősségi operáción esett át, ezért korábban tervezett koncertjeit elhalasztották. Hetvenöt éves korában érte a halál.