Plusz

Az emberi jogokhoz is közelebb kerülhetünk a Szigeten

2019.07.24. 11:40
Ajánlom
Idén Love Revolution Special néven olyan performanszokra és rövid felszólalásokra kerül majd sor a Nagyszínpadon a koncertek mellett, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségünkre hívják fel a figyelmet.

A Sziget két éve hirdette meg a Love Revolution kampányt, zászlajára tűzve a fenntarthatóság fontosságát, az emberi jogokat, elítélve a háborút és a fegyverkezést, szót emelve a bőrszín, vallás, vagy akár nemi identitás miatti kirekesztés ellen. Idén először úgy szeretnénk felhívni a figyelmet a kampány legfontosabb ügyeire, hogy a szó valódi értelmében vett influenszereket hívtak meg, akik a Nagyszínpadon fejtik ki véleményüket a saját témáikban.

Meghallgathatjuk Jane Goodall világhírű főemlőskutatót, ENSZ békenagykövetet és környezetvédőt és a volt amerikai alelnököt, Al Gore-t, a Climate Reality Project elnevezésű civil szervezet alapítóját, aki videó-üzenetben közvetíti gondolatait a fesztiválozóknak. Szavait Rosa Anders és Milan van der Meulen aktivisták erősítik a helyszínen Az Igazság 10 percben című előadásukkal.

A Love Revoltuion fontos üzeneteit hirdető hírességei között szerepel Emi Mahmoud költő, aktivista és UNHCR jószolgálati nagykövet, aki egykori menekültként sorstársai és a hátrányos helyzetű közösségekben élők helyzetére igyekszik felhívni a figyelmet.

A Nagyszínpadra érkezik az amerikai Drew Dollaz is, aki utcai táncosként elképesztő hajlékonyságával vált világhírűvé, és aki több mozgásforma ötvözésével alakította ki saját, hibrid stílusát. Drew pályafutása során eddig olyan partnerekkel dolgozott együtt, mint Madonna, Rihanna és Skrillex. A tánc mellett Drew több emberi jogi kérdésben is igyekszik hallatni a hangját, fókuszában az öngyilkossághoz vezető gyermek- és tinédzserkori megfélemlítés, kiközösítés, illetve a szegénység és az oktatás hiányából eredő problémák állnak.

Egy másik táncprodukció is helyet kap idén az új „műsorsáv” részeként. Dakota és Nadia két svájci művész, akik a tánc segítségével igyekeznek elmondani mindazt, amit szavakkal nem lehet. Koreográfiájuk a családon belüli erőszak kérdését járja körül, felhívva a figyelmet erre a sokakat érintő problémára.

Az első pillantás, az első ölelés és egy örökké tartó kötelék létrejöttének varázslatos történetét mutatja be a The Arrow akrobata duó. Az érzelmek kibontakozásának folyamatát nézve bárki magára ismerhet, aki volt már szerelmes, hiszen nemi hovatartozástól függetlenül minden szerelem egyenlő.

Végezetül közös éneklésre hívja a Nagyszínpad közönségét a SUPERAR gyerekkórus, amely hátrányos helyzetű és menekült gyerekek számára biztosít ingyenes zenei oktatást, ezzel segítve beilleszkedésüket. Az interaktív koncerten a hallgatók közeli és távoli népek dallamát ismerhetik meg, megtapasztalva a kórus egyedi szellemiségét, sokszínűségének magával ragadó erejét.

Fejléckép: Emi Mahmoud (fotó: Slaven Vlasic / Getty Images Hungary)

Múzeumfüggő vagy? Akkor itt a helyed!

Kapcsolódó

Múzeumfüggő vagy? Akkor itt a helyed!

Az augusztus 7. és 13. között zajló Sziget Múzeumi Negyede a legizgalmasabb budapesti és magyarországi múzeumok interaktív bemutatkozásának helyszíne, kulturális és művészeti találkozóhely.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Színház

Cseri Hanna saját darabot, Zsótér Almodóvart rendez Budaörsön

Nyolc új bemutatóval készül a 2025/26-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház: klasszikus drámák, filmadaptáció, abszurd operett és többféle korosztályt megszólító, érzékenyítő gyerekelőadások is helyet kaptak. Ősztől Nagypál Gábor is csatlakozik a társulathoz.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

Kiosztották az Artisjus-díjakat: Geszti Péteré az életműdíj

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenegy zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Geszti Péter életműdíjat kapott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz magazin

 „Amit a gyerekektől kapok vissza, az felfoghatatlan öröm” – Csizmadia Ildikó, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Csizmadia Ildikót, a Ferencvárosi Torna Club szakedzőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

A zeneipar különböző szereplői találkozhatnak a TreForte Zenei Expón

Második alkalommal rendezik meg a TreForte Zenei Expó és Amatőr Zenész Találkozót, amely május 21-én az ELTE BTK Trefort-kertjében és a Könyvtár Klubban várja az érdeklődőket.
Plusz magazin

„A diákok szárnyalják túl a pedagógust!” – Stárics Roland, a Mester-M díjazottja

A tevékenykedtető, élményalapú pedagógia híve, óráján vulkánt is modelleznek a diákokkal, akik lelkesen vesznek részt az iskolán kívüli foglalkozásokon is. Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Stárics Rolandot, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium földrajz-történelem szakos tanárát ismerhetik meg.
Plusz magazin

„Sokat tanulok a gyerekektől” – Simon Zoltán, a Mester-M díjazottja

Április 17-én tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző vehette át a MOL – Új Európa Alapítvány által alapított Mester-M Díjakat. A díjazottak portréját a Fidelio hasábjain közöljük, a sorozatban ezúttal Simon Zoltánt, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és AMI digitális kultúra oktatóját, a robotika tehetségműhely vezetőjét ismerhetik meg.
Plusz ajánló

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.