Plusz

Az énekelt verseké lesz a főszerep a Vajdahunyad várában

2024.09.23. 11:50
Megosztom
A Hangzó Helikon-sorozat alkotói húsz éve tűzték ki célul az énekelt versek hagyományának megőrzését és terjesztését. A tavalyi nagy sikerű kápolnásnyéki esemény után 2024-ben négyalkalmas fesztiválsorozattá nőtte ki magát a kezdeményezés. Idén Nádszegen, Bicskén és a nagyhírű Tusványos eseményeken is feltűnt a fesztivál. Az év utolsó, negyedik állomásán, október 5-6-án Budapesten, a Vajdahunyad várában ezúttal egy ingyenes rendezvényen találkozhatnak kicsik és nagyok az énekelt versek legkiválóbb alakjaival.

A Hangzó Helikon Fesztivál 2023-ban debütált: szellemi elődjeihez híven a fesztiválsorozat is énekelt verseken keresztül kapcsolja össze a zenét és az irodalmat, ahogyan ezt a helikoni múzsák, az antik költők, vagy akár Balassi Bálint is tette.

A fesztivál egyik kiemelt programja Lackfi János és Gryllus Dániel Feldaraboljuk a végtelent című közös műsora, amelyet október 6-án, vasárnap 15 órakor láthat a közönség a Vadászterem különleges helyszínén. A Kaláka együttes vasárnapi koncertjén a gyerekek nem csak hallgatói, hanem résztvevői is lehetnek az előadásnak, szombaton pedig a felnőttek élvezhetik Ferenczi Györggyel és az 1-ső Pesti Rackákkal közös műsorukat.  

hangzo_helikon_social_2024_B4_640x360-094634.jpg

Hangzó Helikon Fesztivál (Fotó/Forrás: Hangzó Helikon)

Vasárnap nem csupán az énekelt versek jelennek meg a repertoárban, hanem számos gyermekprogram is szerepel a fesztiválon:

kézműves foglalkozásokkal, bábjátékokkal, arcfestéssel, kosárhintával, népi fajátékokkal várják a kisebbeket.

Az összművészeti családi fesztiválon kicsik és nagyok egyaránt válogathatnak a széles programkínálatból, ami ezúttal egy különleges helyszínen, a Vajdahunyad várában kerül megrendezésre.

A fesztiválra való belépés ingyenes, de lehetőség van adomány felajánlására, amelyet a szervezők a Fortis Hungarorum Kulturális Egyesület számára ajánlanak fel. A Fortis Hungarorum szervezi már több mint tíz éve a Székelyföldi Varga Sándor Verstábort, amelynek célja a magyar nyelv és költészet szeretetének átörökítése a fiatalok számára. Adományozásra a helyszínen készpénzben, és az alábbi bankszámlaszámon van lehetőség: 10918001-00000064-56250000

Program:

Október 5., szombat

  • 17:00-18:00 Musica Historica együttes: Balassi Bálint énekei
  • 18:15-18:30 Kányádi Sándor szobrának megkoszorúzása a Kaláka együttes részvételével
  • 19:00-21:00 Rackaláka (Kaláka & Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák)


Október 6., vasárnap

Gyerekműsor:

  • 11:00-12:00 Korpás Évi: Piripotty – mesekoncert
  • 12:30-13:30 Kaláka – Nálatok laknak-e állatok?

Délutáni program:

  • 14:30-14:50 Fortis Hungarorum Kulturális Egyesület műsora
  • 15:00-16:00 Lackfi János – Gryllus Dániel: Feldaraboljuk a végtelent
  • 16:15-17:15 Villő énekegyüttes és Vedres Csaba: Fehér rózsa, Mária
  • 17:30-18:30 Szarka Gyula és zenekara: Az élet sója
  • 18:45-19:45 Tizenöt zsoltár (Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos hangversenye)
  • 20:00-21:00 Misztrál együttes

Az esemény házigazdája: Süveges Gergő

Támogatott tartalom

Fejléckép: A Kaláka együttes koncertje a 2023-as Hangzó Helikon Fesztiválon

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Plusz hír

Már nem Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter döntése alapján megszűnt Schmidt Mária megbízatása a Terror Háza Múzeum élén. Az intézmény az átvilágítás idejére átmenetileg bezár.
Plusz ajánló

Bor, hiedelmek, képzőművészet és Platon Karataev – újabb sűrű hét az Eötvös10-ben

Ismét egészen világok találkoznak az Eötvös10-ben: a művészettörténettől a spanyol borokon és a magyar néphit varázslatos lényein át a kortárs színházig vezet a hét, amelynek végén a Platon Karataev duókoncertje várja a közönséget.
Plusz ajánló

Mesélő műtárgyak Budapest történetéből a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó 1865-ös megnyitását követő évtizedek Budapest történetének egyik legmozgalmasabb korszakát hozták. A város változásairól mesélő tárgyak közül több ma a Pesti Vigadó TITOK · TÖRTÉNET · MESE – A Vigadó aranykorai című állandó kiállításán is látható.
Plusz ajánló

Izgalmas programok, hagyományőrzés, egész napos családi élmény Pákozdon

Minden Pákozdon kezdődött: 1848-ban itt aratta első győzelmét a frissen megszületett magyar honvédsereg, és ennek az örökségnek állít emléket immár tizenhetedik alkalommal a Honvédfesztivál, szeptember 26-án, szombaton.
Plusz ajánló

Fecskehajtó Fesztivál – kétnapos összművészeti programsorozattal tárja ki kapuit a Hagyományok Háza

Szeptember 25-én és 26-án a nagyközönség előtt is kitárul a Hagyományok Háza: a Budai Vigadó termei mellett a Corvin tér és a Szilágyi Dezső tér is megtelik zenével, tánccal, kézművességgel, tudománnyal és családi programokkal.