1940. október 28-án született Budapesten nem vallásos zsidó családban. Apja textilkereskedő, anyja varrónő volt. Három és fél éves volt, amikor apját munkaszolgálatba vitték, anyját Auschwitzba, nagyanyját a gettóba, őt pedig egy fiatal katolikus nő az élete kockáztatásával rejtegette. 1945 után szülei és nagyanyja is visszatértek, magukhoz vették őt, de szülei hamarosan elváltak, anyja és nagyanyja nevelték tovább.
1956-ban gimnazista volt, amikor apjának az az ötlete támadt, hogy fia menjen Nyugatra, ott tanuljon tovább. Anyja ugyan ellenkezett, de végül az apai akarat győzött és a kamasz Feldmár előbb Bécsbe, majd Angliába ment. 1957-ben a vöröskereszt megtalálta egy nagynénjét Torontóban, ők befogadták, a gimnázium befejezéséig velük élt. Ezt követően egyetemre ment, ahol előbb matematikát, majd filozófiát tanult.
Egy magánéleti krízis után néhány évig pszichoanalízisre járt, ennek hatására döntött a pszichológia mellett, amelyből mesterszakon diplomázott, a vancouveri Simon Fraser Egyetemen végzett doktori tanulmányait azonban nem fejezte be.
1969-től Vancouverben dolgozott klinikai pszichológusként. Ebben az időszakban ismerkedett meg a neves skót pszichiáter, Ronald David Laing munkáival, amelyek egy életre meghatározták Feldmár tudományos munkásságát, szakmai felfogását, a világhoz és hivatásához való viszonyát. 1974-ben Londonba ment, ahol Laing tanítványa, munkatársa és barátja lett. Többek között részt vett a Philadelphia Társaság munkájában is, amelyet Laing négy másik pszichológussal azzal a céllal alapított, hogy menedékeket tartson fenn azoknak a mély pszichikai zavarban szenvedőknek, akik egyébként elmegyógyintézetbe kerültek volna.
„Egyszer ültem Lainggel szemben és megkérdeztem, szerinte miért nem akarom kivájni a szemeit. „Ha tényleg ezt akarnád, vajon miért akarnád? – kérdezett vissza. Gondolkodni kezdtem: talán, hogy megbosszuljak valamit, amit ő tett? Vagy rávetítem a múltat? Azt hiszem, hogy bántott engem, vagy valakit, akit én szeretek? Végül arra jutottunk, hogy engem bántottak, és az anyámat is bántották, ő pedig itt van, ezért rajta fogok bosszút állni. Így bántjuk egymást, mert nem tudunk bosszút állni azokon, akik tényleg bántottak minket.
A bosszú reflexe univerzális, megszégyenítés; ergo bosszú. Ne szégyenítsük meg egymást, ne adjuk tovább a bántást!”
(Részlet Oláh Attila És volt nála egy balta is c. könyvének előszavából)
1975-ben Feldmár visszatért Kanadába, Vancouverben magánpraxist indított, és jelentős eredményeket ért el pszichotikus betegek terápiájával, amelyet radikális vagy anyai terápiának nevezett el: radikális azért, mert a legősibb gyökerekből táplálkozik, és anyai, mert a terápiában olyan környezetet teremt a páciensnek, mint egy szerető anya a gyerekének, ahol játék közben az szégyen nélkül mutathatja meg önmagát, úgy, ahogy van, meggyászolhatja, elsirathatja azt, amit elveszített.
Később számos előadást tartott Kanada, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia több városában, valamint Minszkben, Szarajevóban, Szerbiában is. 1992-ben négy hónapig a debreceni egyetem meghívására tartott előadásokat és terápiás foglalkozásokat. 1993-ban kiképző trénerként részt vett az UNESCO Csernobil Programjában, majd 1996-ban az ENSZ megbízásából Boszniában és Horvátországban dolgozott szakértő tanácsadóként.
Feldmár András (Fotó/Forrás: Halmai Gyöngyi / Feldmár Intézet)
Az ő inspirációjára alakult meg 1995-ben Magyarországon a Sotéria Alapítvány Dr. Csom Éva vezetésével. A Sotéria egy olyan nemzetközi intézményrendszer és gyógymód, amely a krízist átélő emberek saját öngyógyító képességeire és akaratára épít. Követői élhető, támogató teret és valós, játszmáktól mentes kapcsolatokat igyekeznek biztosítani a segítséget kérőknek.
Ha nem voltatok még depressziósok, akkor nem tanultatok semmit. Minél inkább depressziósok vagytok, annál biztosabb, hogy akkor éppen tanultok valamit.
(A tudatállapotok szivárványa)
Feldmár András egyre többször látogatott vissza Magyarországra előadásokat tartani, és 2006-ban végül létrejött a nevét viselő szellemi műhely, a Feldmár Intézet, amelynek elsődleges célja, hogy a különböző önismereti csoportok, előadások, workshopok segítségével minél többen ismerhessék meg a feldmári gondolkodásmódot és lehessenek aktív részesei annak a szellemi élménynek, amit a szabad, őszinte, kötöttségek és szégyenérzet nélküli kommunikáció adhat az embernek. 2019 júliusában Stuttgartban is megalakult az ottani Feldmár Intézet.
Feldmár a mai napig aktívan dolgozik Kanadában és az Egyesült Államokban terapeutaként, tanít, számos szervezet számára végez tanácsadói munkát. Úgy véli, „az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát.” Évente egy-két alkalommal Magyarországra is eljön, a Feldmár Intézet szervezésében előadásokat tart, workshopokat vezet. Olyan alternatív és tradicionális módszerekkel is foglalkozik, amelyeket különféle kultúrák és vallások gyógyítói, papjai, sámánjai használtak és használnak ma is.
Tehát szerintem hazaérni azt jelenti, hogy az ember talál egy társaságot, legalább egy másik embert, aki mellett szabadabbnak érzi magát, mint ha egyedül lenne. Az otthon ott van, ahol nem kell a szabadságommal fizetnem azért, hogy eltűrjenek.
(Életunalom, élettér, életkedv)
Magyarul számos könyve megjelent, ezek közül legismertebb a több kiadást is megért A tudatállapotok szivárványa, a Szabadíts meg a Gonosztól, a Szégyen és szeretet, az Útmutató tévelygőknek, a Credo, a Büky Dorottyával közösen jegyzett A cudar édesanya, valamint a legutóbbi, 2020-ban publikált Személyes és személytelen című kötet.
Kapcsolódó
Feldmár András: Nem érdemeltük meg a járványt
Mindig is bizonytalanságban éltünk, még ha ez most szembetűnőbb is. Feldmár András pszichoterapeutát kanadai otthonában, az interneten keresztül kerestük meg, hogy beszélgessünk a járványhelyzet ürügyén magányról, szellemi szabadságról, kenyérsütésről. És hogy megkérdezzük: végülis az ember az igazi vírus?
2001-ben Fliegauf Benedek Van élet a halál előtt? címmel portréfilmet forgatott róla, ennek anyaga 2004-ben könyvben is megjelent.
Gyerekkorunkban mindegyikünk őszinte és spontán. Az a pillanat, amikor egy gyerek majdnem kimond valamit, de inkább megállítja önmagát, és nem mondja ki, talán a legszomorúbb pillanat az életben.
(Szabadíts meg a Gonosztól)
hírlevél
